Kérte: doggfather
"While the wicked stand confounded call me; with thy saints sorrounded"
Troy Duffy rendezése rendelkezik magyar címmel, és én rendszerint a nálunk futó megnevezéssel szoktam illetni a mozgóképeket, ám a Testvérbosszú olyan szinten unalmas, jellegtelen, és a mű lényegét le nem fedő kifejezés, ami még munkacímnek se lenne megfelelő. Elsődlegesen azért nem, mert a The Boondock Saints sztorijának jóformán semmi köze nincs a bosszúhoz. Fókuszban az önbíráskodás értelmének, létjogosultságának kérdése, az isteni küldetés fontossága, és a szentek, akik pisztollyal járnak.
Connor (Sean Patrick Flanery) és Murphy MacManus (Norman Reedus) Bostonban élő írek, és persze, fivérek, akik jó barátságban állnak Istennel, természetesen csak módjával. Amikor egy kocsmai balhét követően kinyírják az orosz maffia két katonáját, a rendőrség nem emel vádat ellenük, hiszen önvédelemből cselekedtek, és a lakosok csak hálásak lehetnek nekik, amiért elpucoltak némi szemetet az utcákról. Azonban a testvérek ezt követően isteni küldetésükként fogják fel az önbíráskodást, és nekiállnak, hogy a törvényeket figyelmen kívül hagyva nagytakarításba kezdjenek a betondzsungelben. Azonban ehhez a rendkívül intelligens FBI-ügynöknek, Paul Smeckernek (Willem Dafoe) is lesz egy-két szava.
Ennek a filmnek olyan betegkirály stílusa van, hogy attól boldog-boldogtalan összeszarja magát. Troy Duffynak gyakorlatilag semmilyen más megmozdulása nincs a filmvilágban (kivéve eme mű folytatása), de a The Boondock Saintsben nagyon eltalált valamit. A játékidő minden percéből maximálisan átjön, hogy az író-rendező mennyire érzi ezt a történetet, hogy valójában mennyire az övé. A direktori munka nemes egyszerűséggel lenyűgöző, hiszen Duffy elképesztően megkapó atmoszférát teremt, és bitang hatásos stílusi körítésbe ágyazza művét. Elképesztően jó ötlet, hogy a történeti fordulópontok utóhatásával kezdődik a mesélés, majd fokozatosan prezentált flashbackek, később pedig párhuzamos történetvezetés útján válnak egyértelművé a részletek. Amikor Willem Dafoe ecseteli a kertvárosi mészárlást, és közben zajlik körülötte az említett múlt, az a film legfaszább jelenete. Duffy nem viszi túlzásba a vérengzést, de ugyanakkor a véres jelenetek cenzúrázását sem erőlteti. Ahol kell, ott durvul, de az erőszakot is elképesztő stílussal kezeli. És akkor ne feledkezzünk meg a jobbnál jobb zenei aláfestésekről, az ír stílusú dallamokról, az egyházi énekekről, és az ütős gitárriffekről sem.
A cselekményvezetés átlagosan mutatja be az önbíráskodó hadjáratot, és a fent említett, időnkénti párhuzamos történetmesélésen kívül semmi extrát nem nyújt. Sőt, a mű vége felé időnként kissé összecsúsznak az események, és néhány fordulat túl hirtelen, elsőre átláthatatlanul megy végbe. Azonban a történet hátterében tökéletesen kigondolt tartalom biztosít energiát, soha el nem fogyó üzemanyagot, amitől a sztori soha, egyetlen pillanatra sem válik unalmassá. A vallást ritkán lehet ennyire egészséges, természetes, ésszerű megközelítésből bemutatva látni. A film elsősorban a halálbüntetésről, és az önbíráskodásról értekezik, és nagyrészt úgy érezzük, hogy Duffy igenis támogatja az előbbi két jelenséget, azonban véleményét nem akarja ráerőltetni a nézőre, és pont a stáblista alá beszúrt utcai kutatással hangsúlyozza ki a lényeget: Én feltettem a kérdést, megadtam a magam válaszát, te pedig érvelj mellette, vagy ellene! Elsőrangú irodalom érettségi!
Bizony, Norman Reedus már a The Walking Dead előtt is létezett, sőt, színészkedett is. Kifejezetten jól helytáll a filmben, és remekül működik össze Sean Patrick Flaneryvel. A prímet természetesen Willem Dafoe viszi, aki csak a kisujjával lejátssza a gárda összes többi tagját, és ha a többi részét is beszámítjuk, akkor a végeredmény valami egészen lehengerlő színészi brillírozás. Dafoe egy élő és létező isten a kamera előtt, akinek minden egyes mozdulata, arcának össze apró rezdülése tanúsítja a teljes átszellemülést, a szereppel való tökéletes egyesülést.
A The Boondock Saints összességében egy fantasztikus hangulatfilm, egyértelműen többször nézős mű. 8,5/10.
