Paul Verhoevennél egy csomó sokkal jobb rendező létezik és létezett a filmművészet világában. Viszont kevés, az övénél egyedibb stílussal dolgozó direktort ismerhetünk. Olyan művész ő, akinek alkotásait gond nélkül fel lehet ismerni a különböző védjegyekről. Legfontosabb filmjeiben teret kap a propaganda hírközlés erősen kisarkított kritikája, a gátlástalan naturalizmus, és az egyedülállóan kezelt science fiction - elemek. Verhoeven talán legtöbbre tartott műve az Arnold Schwarzenegger főszereplésével készített Az emlékmás, de nem mehetünk el szó nélkül a nemrég pofátlanul meggyalázott Robotzsaru mellett sem. Úgy gondoltam, ideje értekeznem a rendező eddigi utolsó komoly sci-fijéről, a Csillagközi invázióról is.
Valahol a valószínűleg elég távoli jövőben az emberiség a galaxis másik végéből érkező idegen faj, a rovarok okozta állandó fenyegetettségben él, így előtérbe kerül a katonai szolgálat fontossága, amihez a dicsőség és a büszkeség képzetét, valamint az állampolgárság státuszát társítják az illetékesek, így befolyásolva a tudatlan fiatalokat. Az iskolát frissen elvégző Johnny Rico ( Casper Van Dien ) pilótának készülő szerelme, Carmen ( Denise Richards ) miatt jelentkezik a gyalogsághoz. A fiú azonban hamar rájön, hogy a gyalogos katonák élete egyenlő a mindennapos mészárszékkel, ám ekkor már nincs visszaút, hiszen szülővárosát, szüleivel együtt, egy rovar-meteorit eltünteti a Föld felszínéről.
A Robotzsarut is jegyző Edward Neumeier le se tagadhatná, hogy ő írta a forgatókönyvet. Az 1987-es műből ismerős propaganda híradós bevágások ezúttal is tiszteletüket teszik, és nagyon erősen kritizálják a háborút, és a mindent átható erőszakot. Kétségtelen, hogy a film első felében ezek a jelenetek képviselik a csúcspontot, hiszen az irónia nagyon erősen áthatja őket. A pacifista üzenet egyértelműen érzékelhető. Épp ezért furcsa az, ahogy a játékidő második felében ellentmond magának a történet, és egyfajta háborúkultusz, és erőszakközpontú történetmesélés veszi át a cselekményvezetés irányítását. Utóbbit Verhoeven nagyon jól kezeli, de valahogy a pacifista üzenet, és a korlátlan agresszió egyfajta felmagasztalása nem igazán fér össze. A finálé pedig már az abszolút értelmetlen vérengzésbe megy át, és még a zsenirovar félelmén való örömködés is veszít hatásából, ugyanis elmarad a csattanó. Kéne egy bitang erős csavar a történet végére, ami amúgy szinte kezdettől fogva adja is magát. Viszont így, hogy ez elmarad, a zárójelenetet akár rossz üzenet közvetítésével is meg lehet vádolni, de azzal minimum, hogy rendkívül könnyen félreértelmezhető. Ezenkívül a Csillagközi invázió, főleg a játékidő első felében, elég gyakran blőd, idegesítő, vagy simán csak vontatott, továbbá a karakterek is eléggé kidolgozatlanok.
Érdekes, hogy annak idején Paul Verhoeven először nem akarta elvállalni a Robotzsaru megrendezését, pedig stílusa érezhetően illik Neumeier történeteihez. A propaganda híradók megkoreografálása a Csillagközi invázióban is rendkívülire sikeredett, és a rendezőnek köszönhetően az irónia és a pacifizmus lecsapódása elképesztően erőteljes. Ám ahol a direktor munkája még nagyobbat üt, az a film második fele, és a látványos csatajelenetek, amelyek elképesztően izgalmasra, pörgősre, és változatosra sikeredtek.
Nagyon tetszett a Csillagközi invázió látványvilága, aminek az 1997-hez képesti régimóduság kifejezetten jót tett. A Paul Verhoeven - i naturalizmus elképesztően sokat dob a mű atmoszféráján, a brutális összecsapások helyszínén, darabokban és vértócsában heverő halott testek hátborzongatóak, és a művér nagyon bátor használata erősíti a film vizuális világának hitelességét. Ám ami nagyon, de nagyon tetszett, az a rovarok kidolgozása. Emlékeim szerint az idegen faj ötféle típusú egyedét ismerhetjük meg, és mindegyik elképesztően jól néz ki. Ijesztőek, agresszívek, megtervezésük pedig részletgazdag.
Néhány hónappal a film megtekintése után nem a színészi játékokra fogunk emlékezni, ugyanis azok eléggé középszerűek. Talán még Denise Richards az, aki kiemelkedik a gárdából, ő egészen jól hozza a figurát. Casper Van Dien a főszerepben eléggé fantáziátlan játékot produkál, és Neil Patrick Harrist se nevezném túlságosan maradandónak. Kisebb mellékszerepekben Michael Ironsideot, Dean Norrist, és Clancy Brownt köszönthetjük, mindhárman okoznak néhány kellemes percet.
A Csillagközi invázió nem kiemelkedő alkotás, de azért természetesen jó film, igazi Verhoeven-mű. 7/10.
