A filmtörténelem legemlékezetesebb sorozatgyilkosai között szokták emlegetni Chuckyt, az első ránézésre aranyos játékbabát, akibe mágia segítségével beleköltözött a hírhedt fojtogató gyilkos, Charles Lee Ray, hogy így elkerülje a halált. Habár a Gyerekjáték nyitó képsorai nagyon kétségbeejtőek, végül csak kisül a dologból egy igazán szórakoztató horror, melyet akár többször is meg lehet nézni.

Andy ( Alex Vincent ) hatéves kisfiú, aki - mint minden korabeli gyerek - odavan a Jófiúk című rajzfilmsorozatért, így mikor a mese karaktereit játékbabák formájában is áruba bocsátják, a kis srác majd megveszik egyért. Édesanyja, Karen ( Catherine Hicks ) az utolsó pillanatban szerez be egyet egy sikátorban házaló, rossz külsejű alaktól a bolti árnál jóval olcsóbban. Andy nagyon megörül a játéknak, ami látszólag teljesen jól működik, minden rendben van vele. Egészen addig, amíg Karen barátnője, aki épp Andyre vigyázott, mert a nőnek túlóráznia kellett, rejtélyes körülmények között életét nem veszti. Hamarosan kialakul a teljes kép Karen előtt: Chucky testében egy sorozatgyilkos, a korábbi Charles Lee Ray lelke lakozik, aki kegyetlen bosszút forral azok ellen, akik ebbe a testbe kényszerítették. Senki sincs biztonságban, aki az útjába kerül.

Mondanom sem kell, hogy az alapötlet zseniális, csillagos ötös választás. Ki ne lenne kíváncsi egy sorozatgyilkos játékbabára. Az első negyedóra ennek ellenére borzasztó vontatott, unalmas, és dugig van töltelékjelenettel. Persze, kell bevezető egy filmnek, de nem egy ilyen teljesen érdektelen jelenettömeg, aminek semmi értelme. Persze a legelső két perc, ahol Chucky születését láthatjuk, nem tartozik ebbe a kategóriába, bár szerintem jobb lett volna, hogy ha a baba valódi kilétét egyfajta csattanóként tárják elénk a film vége felé. A döcögős, vagy inkább vastagon szar kezdés után viszont beindul a történet, Chucky bosszúhadjáratba kezd, befolyásolja a kis Andyt, és szép lassan felfedi magát mások, például Karen előtt is.

Chucky karaktere mesébe illően fantasztikus. A kidolgozásra is egyértelműen elmondható ez. A baba mimikája, úgymond arcjátéka, a játék fejére felvitt hátborzongatóan agresszív tekintet, mind hozzátesznek a hatáshoz, ehhez a szórakoztató, fél-slasher atmoszférához. A negatív főhős rengeteg alkalommal lendül akcióba, ráadásul ezek a jelenetek mindig változatos felépítésben, és környezeti körítésben érkeznek, ezzel is színesebbé téve a produkciót.

A színészi játékok elképesztően pocsékak. Szerintem mindent elmondok róluk azzal, hogy Chucky alakítása a leghitelesebb. Minimális átélést sem tapasztalhatunk a gárda tagjainak munkájában. Catherine Hicks egyáltalán nem tudja a megfelelő érzelmeket hozni, nem hisszük el neki a kifejezni kívánt emóciókat. Chris Sarandon játssza azt a rendőrt, akire Chucky elsősorban vadászik, hiszen ő lőtte le még emberi mivoltában a sorozatgyilkost. Sarandon végig fapofával hozza a karakterét, meg sem próbál normális színészi játékot nyújtani. És akkor még a kis Alex Vincent bohóckodásáról nem is beszéltem. Talán a legrosszabb gyerekszínészi alakítás, amit valaha láttam.

Vannak olyan filmek, amik elsőre sokat ígérnek, ám végül szinte semmit sem váltanak valóra a korábbi kecsegtető ötletekből. A Gyerekjáték esetében fordított a helyzet. Az első negyedóra során többször is majdnem kikapcsoltam a filmet, de valami megmagyarázhatatlan ösztön arra késztetett, hogy maradjak a seggemen, így végül egy igazán szórakoztató filmélményben volt részem. Vannak hibái, de meg lehet lenni mellettük. 7/10.