Kérte: Gaben
Sors. Az a megfoghatatlan erő, ami mindannyiunk életét irányítja. Olyan makacs jelenség, amit nem lehet megváltoztatni, hiszen minden megvan írva előre. Ha küzdesz a sorsod ellen, azzal is csak a beteljesüléséért harcolsz, hiszen az, hogy te most változtatni akarsz a neked szánt úton, az ugyanúgy megvan írva valahol. Ennek így kell lennie. Az ember nem változtathat az események folyásán. Még akkor sem, ha ennek érdekében visszautazik az időben. Hiszen ez is megvan írva...
Héctor ( Karre Elejalde ) új házba költözik feleségével, az erdő szélére, egy békés, nyugodt környezetbe. Egyik délután épp a kertben ülve kémleli távcsövével a fákat, mikor egyszer csak meglát egy látszólag magánkívül lévő, pucér lányt az erdőben. Elindul megnézni, ám amikor rátalál az ájult hölgyeményre, valaki a karjába vág egy éles ollót. Rejtélyes, bekötözött fejű támadója elől menekülve egy laboratóriumra talál, ahol egy tudós kísérletezik, aki elbújtatja Héctort egy furcsa tartályban. Mikor azonban a tartály fedele újra felemelkedik, hősünk a múltban találja magát, még hozzá a rejtélyes események reggelén.
A forgatókönyv pazar is meg nem is. Egyik oldalról a megváltoztathatatlan sorsot tökéletesen mutatja be. A lehető legnyilvánvalóbban dugja az orrunk alá az eseményeket, és a korábbi jelenetekre emlékezve pontosan tudjuk, mi fog történni, hiszen ugyanazokat a történéseket láthatjuk egymás után, három különböző szempontból. Logikai baromságokat nem vét a szkript, az idősíkok tökéletesen alkalmazkodnak egymáshoz. 
Ezúttal a remény a múlt megváltoztatására szinte semmi. Ezt egyedül Héctor nem látja. A karakter nagyon, már-már unszimpatikusan ostoba. A film végére azonban rájön, hogy a világ cselekményén változtatni képtelenség. Lehet, hogy ez a karakterfejlődés szándékos volt, de a film nagy részében idióta főhős sokat ront az összképen. A forgatókönyv nagy negatívuma még a befejezés, ami egyszerűen semmilyen. Nincs katarzis, nincs zárómonológ, elmarad a film üzenetének végső összefoglalása.
A forgatókönyvet is jegyző Nacho Vigalondo viszont remekel a rendezés terén. Háromszor ugyanazt a cselekményt bemutatni más szemszögből nagyon nehéz. A direktor viszont biztos kézzel helyezi el operatőreit, nem hagy egy részletet sem megmagyarázatlanul. A lehető legmegfelelőbb tempóban tereli az eseményeket, ügyel arra, hogy a néző mindent értsen. Néha talán túlságosan is jelen van ez a magatartás. Az operatőri munka igazi ínyencségeket tartalmaz, például az egyik jelenetben a hanghatással összeegyeztetett közelítés, vagy a szereplő követése futás közben. Egyszer még a Halloweent is megidézi a kamera, mikor átveszi a főhős szemszögét. A vágás is rendkívül jó, a zene viszont sajnálatos módon nagyon sablonos, és csak egyetlenegyszer tesz hozzá a hangulathoz. Karre Elejalde színészi játékáról nem érdemes sokat beszélni, mert teljesen átlagos, semmi extrát nem nyújt az aktor, de azért szépen helyt áll.
Az Időbűnök egy teljesen átlagos film. Egyszeri megnézését mindenképpen tudom ajánlani, elsősorban azért mert könnyen értelmezhető, így tökéletesen megfelel könnyed kikapcsolódásnak.
