Az ember retteg az ismeretlentől. Féli a halált, mert elképzelni sem tudja, hogy milyen lehet. Tart az újdonságtól, mert lehet, hogy az bántani akarja. Vonakodva hajlandó elsétálni a következő utcasarokig, mert ki tudja, milyen veszedelmet rejthet a kanyar. Mégis miközben a változatlanság kényelmének önáltató illúziójában tengődünk, fajunk nagy koponyái folyamatosan azon dolgoznak, hogy a homályos részleteket, a sötét foltokat feltárhatóvá tegyék. Az ember úgy gondolja, hogy minden megismerhető. Ha elegendő kutatást végzünk, megfelelő ideig vizsgálódunk, még a legbonyolultabb képlet megoldását is képesek vagyunk felfedezni. Tudásra kárhoztatott civilizációnk legfőbb félelme valójában nem az ismeretlenből eredeztethető, hanem abból, hogy egyszer talán találkozunk egy olyan ismeretlennel, ami nem lesz hajlandó felfedni magát előttünk. És amikor az új rejtély visszainteget és nyelvét nyújtja, el kell gondolkoznunk. Mi segíthet rajtunk?
A tudomány vagy a szeretet?