Movie Tank

Megtagad a haza - Rambo (1982)

2016. december 17. - Sparrow

A történelem önkényes. Egy álnok, szadista szemétláda, akit nem érdekel, hogy most éppen boldog vagy. Hogy jól alakulnak a dolgok, mert rád talált a szerelem vagy épp gyereked született, esetleg végre-valahára lediplomáztál. Nem, a történelem csuklóból tesz az örömödre. Mert ha a csapásnak jönnie kell, akkor jönni is fog. Mert gyalog vagy egy olyan játszmában, amit soha nem érthetsz meg, mert talán soha nem is volt értelme ennek a káosznak. És amikor évszázadok múlva előásnak a régészek és áttanulmányoznak az antropológusok, egyáltalán nem biztos, hogy megtalálják az igaz valódra utaló jeleket. Amik azt mondják, hogy hős voltál. Nem akartál az lenni, de a történelem nem törődik azzal, hogy mit akarsz. Saját belátása szerint, családokat és barátságokat szétszakítva alkotja meg hőseit.

A hősöket, akiket aztán megtagadhat az a csoport, amiért vérüket és józan eszüket adták.

first-blood.jpg

John Rambo (Sylvester Stallone) Vietnamban szolgált. Abban a pokolban, amit még Lucifer is rettegéssel vegyes csodálattal irigyelne meg. Egy kiemelkedően elit gerillaosztag biztoskezű halálosztójaként nem ismert lehetetlent és legyőzhetetlent. Természetesen megkapta a jól megérdemelt érdemrendet... Hurrá. Az érdemrendet, ami olyan karcos és kemény, hogy még a seggét sem törölheti ki vele rendesen. Mert Rambo háborúja lecsengett, véget ért. És a tekintetében megannyi borzalom tapasztalatát haláláig hordozó férfi most hazatér. A földre, amelynek dicső, nyugati kapitalista eszméiért harcolt és gyilkolt. Az országba, ami nem hajlandó tudomást venni hőseiről. Rambo csak valami harapnivalót szeretne, hiszen hosszú volt az út és még hosszabb a háború. De a kisváros, ahol békés reggelijét elkölteni vágyik, ellene fordul. És meghal a hős, hogy megszülessen az ember, aki most nem országokért, eszmékért, istenekért vagy politikai rendszerekért küzd. Hanem a saját, puszta, meghurcolt és keserű életéért. 

John Rambo egyszerű figura. Ért a fegyverekhez és ahhoz, hogy miként oltsa ki egy másik élőlény életének szikráját. De amúgy nem foglalkozik az univerzum nagy rejtélyeivel. A film gyönyörű nyitójelenetében éppen egyik bajtársa otthonát látogatja meg és a kedves, emberközeli párbeszéd során csak lassan esik le számára, hogy a férfi, akit valahol valakik szintén hősnek szántak, már nem él. Mert a rák, amit a vietnami veszélyes hulladéktól szedett össze, a csontjáig lerágta húsát, aztán felkérődzte a maradékot. Ez van, gondolja Rambo, és a továbbiakban is megmarad egyszerű, sokat látott férfiembernek. 

Persze nem tudhatjuk, hogy ez a férfi mindig ilyen volt-e. Lehet, hogy a háború előtt jobban vágott az esze, elképzelhető, hogy mielőtt az első vért kiontotta volna, még jobban átlátta a dolgokat. Rambo tragédiája bizonyos aspektusból pont az lehet, hogy egykori motivált, életörömtől duzzadó, teljes értékű férfi mivoltát letörte a háború. Mert két választásod van. Hős leszel vagy boldog ember. Az akciófilm történetének legnagyobb alakjai egytől egyig megmondhatják. Kell valaki, aki feláldozza magát a csatamezőn, aki a golyó elé ugrik, aki vállalja a bűnök súlyát, a belső szörnyetegért való felelősséget. Hogy a többiek békében élhessenek családjukkal, barátaikkal.

Rambo is lehetett volna boldog. Talán valamikor. Mielőtt elvitték a háborúba. És nézd meg, mi maradt belőle. Komor, kemény arckifejezése mögött egy rettegő szerencsétlen lapul, akinek nincs semmije és senkije. Poszttraumás epizódjai vélhetően utolsó napjáig kínozni fogják a lelkét.

first-blood2.jpg

Érdekes fejlemény, amikor a mű egyik kulcsjelenetében megjelenő férfi, aki Rambo felettese volt odaát, megjelenik és a város seriffjének hitetlenkedésére csak annyit válaszol: Rambo-t nem isten alkotta. Én voltam. Mintha saját feljebbvalói, azok, akik részben vagy egészben hősnek titulálják a címszereplőt, valójában nem tartanák többre egyszerű háborús gépezetnél. Mintha Rambo csak kódokra és parancsokra funkcionáló halálrobot lenne. Hihetetlen erővel éri a nézőt a felismerés, mely szerint a háborús helyzetben emberi egyének, lehetőségekkel teli individuumok válnak egyszerű statisztikai adatokká, jó helyen jó időben felhasználandó eszközökké.

És a produkció zsenialitása és maradandó ereje abban rejlik, hogy szembemegy ezzel a tendenciával. Mert kiáll és kiállt azokért a veteránokért, akiknek Amerika bátor és szabad földjén a mai napig hányattatott, sokszor hajléktalan sors jut. Mert mit képzel ez a fotelpolihisztor nemzet!? Hogy gondolja, hogy megvetheti azokat a nagyszerű alakokat, akik egyéniségüket és olykor komplett életüket feladva vonultak az idegen vidéken vért ontani azért, mert rosszabb esetben ebbe a kényszerhelyzetbe kerültek, jobb esetben pedig úgy gondolták, így helyes. Persze nézőpont kérdése, hogy végső soron melyik a jobb, illetőleg a rosszabbik eset. Tulajdonképpen lényegtelen. Egy dolog számít: Rambo lelke meghalt. Mert ahogy a nagyszerű finálébeli monológban hallhatjuk Sylvester Stallone szájából, ő látott olyan dolgokat, amilyen dolgok megismeréséért megfelelő kárpótlás nem létezik. Mert amikor leszakadó végtagok sűrűjében otthonukért síró bátor férfiak halálhörgései töltik be az étert, na onnan nincs kiútja az emberi józan észnek. És itt a vége.

És Ted Kotcheff nem túl technikás, ugyanakkor igencsak autentikus rendezésében ez a férfi, ez az indokolatlan túlélő, további üres életre kárhoztatott bolond hazatér. Mert bolond, hiszen azt meri képzelni, hogy majd tárt karokkal, de minimum egy kurva reggelivel várják. De nem. Sarokba szorítják, bántják és felébresztik vadállati énjét. A direktornak nincs is különösebb dolga, hiszen Stallone dinamizmusa viszi a hátán az akciójeleneteket. Különösen igaz ez az első jelentős összecsapásra, amikor a vad kiszabadul béklyójából, majd beveti magát az erdőbe.

first-blood3.jpg

Mert ezek a fánkzabáló, puhos senkik tényleg azt gondolják, hogy akármekkora sereggel letudják vadászni azt a férfit, aki megjárta magát az eszelősen vérszagú és bestiálisan kegyetlen Vietnamot. Bekergetik az erdőbe, ahol az elmúlt években élt. Ahol a gerillák születnek és ahol a balga üldözők korai bukásra predesztináltatnak. Szépek a felvételek. Szép az erdő. Enyhén szürke, melankolikus hangulatot áraszt magából. Mert most nincs helye a napfénynek vagy a békének vagy a boldogságnak. Azt hagyjuk azokra, akiknek nem kellett háborúba menniük. Mert tisztáztuk már, hogy Rambo nem a boldog fajtából való. Ő hős. És hősökhöz méltó, keserű finálé jár neki egy sötét, borús kisvárosban, ami nem becsüli sem saját magát, sem pedig hőseit. Egy kisvárosban, amely körül zord erdő terül el, benne komor sziklákkal és mély szakadékokkal. Mert alá kell ereszkedni a szakadékba, amikor a pokol harca várja, hogy megvívják.

Mert John Rambo Vietnamból magával hozta a poklot, amit tervei szerint hagyott volna bensőjében szunnyadni, nem számít, mennyire rágja, eszi, tépi a húsát és halott lelkét. De akkor jött egy egyenruhás tökkelütött és felébresztette azt, amit többé soha nem lehet újra elaltatni. A hazatérő, megtagadott hősiességet, ami dicsfénytől mentes sötét erő, pusztítást hozó, kárhozott napsugár. 8/10

 

Ha tetszett a poszt, like-old a blog Facebook-oldalát! Köszönöm!

A bejegyzés trackback címe:

https://movietank.blog.hu/api/trackback/id/tr9512049905

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Matyusa 2016.12.20. 18:00:42

Ember, sikerült meglepned!
Végre valaki, akinek a kritika nem csak fikázást jelent, és akinek nem csak a "magas művészi színvonalú", unalmas és depressziós szarok számítanak, nem is szólva a kretén képregényfilmekről... (Van középút...)
Stallone és Schwarzenegger kölyökkorom hősei voltak, nem csak azért, mert legtöbbször olyan keményfiút alakítottak, akinek haláliak a poénjai és halálosak a megmozdulásai, hanem azért is, mert színészként, emberként megvalósították az amerikai álmot: Stallone, a nyápic kis digó, nyilván katolikusként a protestáns Államokban, beszédhibásan és lebénult fél pofával lett valaki Amerikában és az egész világon.
Figyelni foglak!

Sparrow · http://movietank.blog.hu 2016.12.20. 21:42:59

@Matyusa: Köszönöm a pozitív véleményt, örülök, hogy tetszett az írás! :-)
süti beállítások módosítása