A katasztrófafilmeket egy bizonyos logika mentén rokoníthatjuk a horror műfaj képviselőihez, hiszen mindkét esetben nagy általánosságban átlagemberek kézzelfogható szenvedésein keresztül alakul a cselekmény. A különbség azonban az, hogy amíg a horror inkább belső, lélektani dimenzióban elemzi hőseit, és ilyen szinten gyakorolja hatásának jelentős részét, addig a katasztrófafilmek szentimentális és nézőbarát módon a kisember természeti erőkkel való viaskodását, és ha úgy alakul, fölötte aratott győzelmét mutatja be. A Mélytengeri pokol is erre a sémára épül, ebben a szellemben mutatja be az USA történetének legnagyobb olajkatasztrófáját.

Mike Williams (Mark Wahlberg) a Deepwater Horizon olajfúrótorony vezető technikusa volt 2010-ben, amikor az óriási tragédia bekövetkezett. A 21 naposra tervezett munkaciklus már az első pillanatokban problémák sorát zúdította a helyszínre érkező csapat nyakába. Az úszó hajó szabványára tervezett torony stabilitását korábban elhelyezett, megszilárdult cementnek kellene biztosítania, ám kérdéses, hogy az ezért felelős szakemberek rendesen tesztelték-e az elvégzett munkát. Így a torony műszaki irányítója, a mindenki által mélyen tisztelt Mr. Jimmy (Kurt Russell) elrendel egy újabb tesztet, és habár az eredmény baljóslatú, az olajvállalat helyszínen tartózkodó fejese (John Malkovich) tovább erőlteti a munkát. Az ezt követő hatalmas kitörést a dolgozók nem tudják megfékezni, a hamarosan berobbanó olaj pedig mindent tűzbe borít. Mike-nak saját, és társai életéért is küzdenie kell, ha újra látni akarja feleségét (Kate Hudson) és kislányát.

A Mélytengeri pokol határozottan oszlik két tökéletesen elkülöníthető részre színvonal és narratíva szempontjából egyaránt. Az első kb. háromnegyed órában a katasztrófát előidéző ok-okozati összefüggéseket tárja fel a forgatókönyv, kellő alapossággal és részletességgel. A megértés szempontjából ez természetesen mindenképpen pozitívum, ám üröm az örömben, hogy a készítők túlzásba viszik a magyarázást, elnyújtják az expozíciót, ami így kitölti a produkció játékidejének komplett első felét, sőt, talán még egy kicsit többet is. Kár köntörfalazni, a film a katasztrófa bekövetkeztéig nagyon unalmas cselekményt produkál. Persze előkerül a botrányos emberi felelőtlenség témaköre, csak sajnos eléggé szájbarágós módon, némelyik párbeszédnek pedig egyáltalán nincs súlya. Kivétel azért akad, Mike harcsás párhuzama például kifejezetten erősen termeli a feszült hangulatot.

A kitörés bekövetkeztével azonban a valódi filmélmény is előkerül. Peter Berg rendező mindent, de talán még többet is kihozott ebből az erős korlátok közé szorított, izgalmasan nehezen feldolgozható alaptörténetből. A sikert egyértelműen jelzi, hogy a játékidő második felében a néző jobb esetben rojtosra szorítja széke karfáját, rosszabb esetben a gyulladás veszélyét kockáztatja körmeinek istentelen erővel való harapdálása által. A Mélytengeri pokol hosszú bevezetőt követő főetapja ugyanis eszetlenül pörgős, dinamikus és izgalmas. Berg rendkívül találékonyan gondolja ki a jelenetkoreográfiákat és habár karakterei végig egydimenziósak maradnak, ez senkit sem érdekel, mert a naturális és kőkemény akciójelenetek nemes egyszerűséggel magukba rántanak és a stáblistáig el sem engednek. A katasztrófa utáni sokkot és emocionális vihart is viszonylag hatásosan sikerül prezentálni, így az i-re is felkerül a pont.

Jó kis színészgárdát sikerült összeverbuválni a produkcióhoz. Habár senki nem nyújt kiemelkedőt, az átlag-korrekt, hiteles színvonallal nincs gond. Ez persze nem meglepő, hiszen Mark Wahlberg ugyan nem nagy színész, de a rábízott feladatot rendszerint remekül ellátja, és ez most sincsen másképp. Igencsak becsülni való a színészben, hogy sose választ olyan szerepeket, amelyek esetleg túl nagy falatnak bizonyulnának számára. Persze néha kimozdulhatna a komfortzónájából, de az őt kedvelő közönségnek kétségtelenül megfelel az újra és újra prezentált, megbízható - mondjuk ki - iparosmunka. Kurt Russell erőteljes, férfias karaktert hoz, a vásznon kétségtelenül ő rendelkezik a legerősebb jelenléttel. John Malkovich-ot kissé fájó ennyire kisarkított negatív szerepben látni, ráadásul egyben övé a legkidolgozatlanabb, legsablonosabb figura is, de azért mégiscsak színészlegendáról van szó, és ezt a címét bizony nem a fekete piacon vette, szóval természetesen ő sem okoz csalódást.

A Mélytengeri pokol tehát felemás film. Rendkívül unalmas, csupán néhány igazán érdekes perccel rendelkező első szakaszt kell elviselnünk azért, hogy aztán a készítők mintegy jutalmul megajándékozzanak bennünket 40 lehengerlően feszült és adrenalinban gazdag perccel. Moziélménynek nem utolsó. 7/10.