Movie Tank

Ernelláék Farkaséknál (2016)

2016. szeptember 21. - Sparrow

Hajdu Szabolcs már bőven azelőtt jelen volt a magyar filmművészet színterén, hogy beköszöntött volna az utóbbi évek hazai mozgóképes reneszánsza. Nagyon jó újra és újra beülni olyan alkotásokra, amiket nem pénzspóroló hollywoodi nagyágyúk forgattak nálunk, hanem honfitársaink azért, hogy magyar történeteket meséljenek el magyar emberekről, de ezúttal úgy, hogy azt a közönség szélesebb körben is értse és szeresse. A Fehér tenyér és a Délibáb rendezője most egyik színdarabját, a családi és egyéb hétköznapi problémák köré épülő kamaradrámát, az Ernelláék Farkaséknál című művet adaptálta.

ernella2.jpg

Farkas (Hajdu Szabolcs) és felesége, Eszter (Török-Illyés Orsolya) egy viszonylag nagy lakásban nevelik ötéves kisfiukat, Brúnót (Hajdu Zsiga). Habár már tizennyolc éve együtt vannak - vagy talán pont ezért - kapcsolatuk nem felhőtlen, a gyereknevelés területén gyakran ellenkezik a véleményük. Egy éjjel váratlanul felbukkan Eszter húga, Ernella (Tankó Erika), férje, Albert (Szabó Domokos) és lánya, Laura (Hajdu Lujza) társaságában. A család eddig Skóciában élt, ám egy év után mégis hazatértek Magyarországra, amit a külföldhöz képest nem tartanak igazán sokra. Innentől kezdve rég elfeledett és megbúvó gondok kerülnek újra elő, miközben a hétköznapi kisember problémamegoldási stratégiái hol az ostobaság, hol pedig a zsenialitás szintjét súrolják. 

Hajdu Szabolcs kamaradrámája talán a rendező eddigi legszemélyesebb hangvételű filmje. Mindezt erősíti, hogy a forgatás valóban a főszereplő-direktor igazi lakásában készült, amiben a készítők elmondása szerint semmit sem rendeztek át. Talán ennek is köszönhető, hogy a jelenetkoreográfiák rendkívül találékonyan mozognak és adják egymásnak a stafétabotot, aminek köszönhetően mesteri pontossággal épül a dráma, a fajsúly, valamint a hétköznapi komédia is.

ernella.jpg

Fontos ugyanis megjegyezni, hogy az Ernelláék Farkaséknál kiválóan működik vígjátékként, holott rendkívül komoly dolgokról értekezik. Hajdu remekül megírt szövegkönyve pörgős párbeszédekben vegyíti az elszürkülő városi élet cinizmusát és morbid keserűségét, amit az emberi hülyeség és önsorsrontás pazar érzékeltetése lök át a nagyszerűen működő fekete komédia mezejére. Persze hiába nevetünk nagyokat a jól hangolt, szépen felépített szituációkon, azt is érezzük, hogy ebben a filmben valóban minden szónak súlya van. Apa és fiú konfliktusa, a családi szeretet kérdése, házaspári viszály és rokonok között húzódó, elfelejtettnek hitt, de a legrosszabbkor mégis előtörő sérelmek kerülnek a boncasztalra. Mindez hihetetlen erővel alkot szórakoztató, elgondolkodtató és dinamikus egészet. Kár, hogy az utolsó tíz percre elfogy a szufla, és a rendező sajnos nem tudja úgy befejezni alkotását, hogy az valóban méltó a legyen a mű összesített színvonalához. A stáblista felbukkanása előtt arra számíthatunk, hogy még úgy fél óra hátravan, hogy most jön a nagy finálé, a katarzis, az erőteljes lezárás. Így, mindet egybevéve hiába zseniális a film, utólagos szájízünkbe vegyülhet némi keserűség.

Ahogy feljebb írtam, ez a történet korábban létezett már színdarabként, és a kamera előtt parádézó színészek munkáján látszik is az összeszokottság, na meg persze  a profizmus, nem beszélve a történet iránt tanúsított feltétlen lelkesedésről. Hajdu Szabolcs nyilvánvalóan nagyon sokat belerakott önmagából Farkas karakterébe, viszont ettől függetlenül is elmondható, hogy alakítása kiváló, magával ragadó és nagyon szórakoztató, produktuma a legjobb, legemlékezetesebb kamaradrámákat idézi. A néhány fős gárda többi tagja is remekül helytáll, de talán Szabó Domokos emelkedik még ki jobban, aki a saját szerencsétlenségét a világra terhelő, szomorúságot sugárzó szürke vesztes szerepében kiváló tragikomikus figurát hoz.

Az Ernelláék Farkaséknál nagyszerű film, bár tényleg nagy kár, hogy a befejezés nyitottságának köszönhetően nincs benne igazi finálé és katarzis. Viszont minden más képkockája kiváló mozgóképes munka eredménye. Történet hétköznapi problémákkal küzdő egyszerű emberekről, egyszerű emberek által, egyszerű embereknek. Mindannyiunknak. 9/10

A bejegyzés trackback címe:

https://movietank.blog.hu/api/trackback/id/tr7311732943

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása