Movie Tank

Egy levegővel #61

2016. június 27. - Sparrow

Az Ocean's-trilógia második és harmadik részéről.

Ocean's Twelve - Eggyel nő a tét (2004)

Steven Soderbergh másodszorra nem tudott olyan nagyot alkotni a heist movie zsánerében, mint három évvel korábban. A folytatás alapjaiban teszi értelmetlenné az első rész komplett konfliktusát, így már a kezdőleges szájíz is eléggé keserű. Ettől függetlenül azonban lehetne érdekes az összkép, hiszen a tolvajverseny ötlete, különösen Vincent Cassel szerepeltetésével, igazán termékeny táptalajnak tűnik. A kivitelezés azonban, elsősorban a forgatókönyv szempontjából túlságosan átgondolatlan, bugyuta és csapongó. Kezdetben kifejezetten sokrétű, izgalmas alkotást ígérnek a készítők, ám utána módszeresen bontják le saját művük elképzelt nagyságát. Tény és való, hogy a színészi játékok ezúttal is jók, ugyanakkor például Cassel egyáltalán nem tud kibontakozni, hogy megmutassa, miért is ő az egyik legnagyobb francia színész. A fordulatok területén pedig túlsúlyban van a gagyi a minőségivel szemben. 5/10.

oceans-twelve.jpg

 

Ocean's Thirteen - A játszma folytatódik (2007)

Soderbergh is érezhette, hogy a második felvonás eléggé félrement, hiszen műfajkalandor létére harmadszorra is visszatért a franchise-hoz. Szerencsére ezúttal már jobban tudta, mit akar, és fölösleges csűréscsavarás helyett az első film sikerreceptjét választotta. Persze ez magával hozza az erősödő önismétlésfaktort, de rosszallásunkat sikerül elaltatni a kiváló tálalással. A bosszúsztoriba ágyazott tolvajtörténet izgalmas és fordulatos, továbbá számos egész jó poénnal megspékelve érkezik. Al Pacino a csapat ellenségeként kiváló jutalomjátékot fut, és természetesen Clooneyék is hozzák a kötelezőt. Negatívumnak azért mindenképpen fel kell hozni az erőteljesen érzékelhető túlnyújtottságot, hiszen ez a produkció akár 20-25 perccel is lehetett volna rövidebb. Összességében azonban kifejezetten pofás alkotás. 7/10.

ocean13.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://movietank.blog.hu/api/trackback/id/tr398847938

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ágileilakrobák 2016.07.18. 15:22:26

én jo ez a blog nem olyan rég van meg a blogom

ágileilakrobák 2016.07.18. 15:24:12

és a tesoméknak is van mert utánznak vasgy is én mondtam nekik és most mondom....

ágileilakrobák 2016.07.18. 15:27:55

ja csak nam akarják hogy memutasam szoval.mert most épp zenét hallgat és idegesitő nagyon elhiszitek de jo szám mert án mondtam neki a cime creazy ijesmi

ágileilakrobák 2016.07.18. 15:34:25

és most unatkozom a vacsora az palacsinta és most uzsonázok najit csokis

ágileilakrobák 2016.07.18. 16:36:04

és most farmosat játszok szoval most nem unatkozom

ágileilakrobák 2016.07.18. 16:38:42

most megyünk a táborbr ágota
süti beállítások módosítása