Movie Tank

Creed: Apollo fia (2015)

2016. január 24. - Sparrow

Sylvester Stallone szép kis reneszánszot hozott össze magának, ehhez kétség sem férhet. Gyönyörű plusz kört adott Rocky Balboának, megsétáltatta még egyszer Rambo karakterét és összeverbuválta műfajtársait néhány nagy közös akciózásra a The Expendables filmekben. Lassacskán kezdett egyértelművé válni, hogy nem találkozhatunk többé kedvenc bunyósunkkal új történetben a vásznon, de persze ez érthető is, hiszen egyszer még jó ötlet volt, hogy az öreg Rocky ismét ringbe száll, másodszorra már tényleg csak paródiának illet volna be. Ám ekkor érkezett meg Ryan Coogler egy forgatókönyvvel, amiben a nagy karakter mellékszereplő csupán, a hangsúly valami egészen másra helyeződik. Egy örökségre. A bajnok első ellenfele, Apollo Creed örökségére...

creed2.JPG

Adonis Johnson (Michael B. Jordan) balhés gyerek volt, aki élete első éveit intézetben töltötte, ahol sokat verekedett. Édesanyja korán meghalt, apját soha nem ismerte. A kilátástalanságban egy váratlanul feltűnő asszony gyújt lángot, amikor magához veszi a kisfiút. A nő a néhai nagy bokszoló, Apollo Creed özvegye. Adonis ekkor tudja meg, hogy a bunyós afférja során fogant meg. Felnőttként, habár jó eszű, ő maga is ökölvívásra adja a fejét. Philadelphiába utazik, hogy apja nagy ellenfelétől és legjobb barátjától, az éttermét vezető, békésen éldegélő Rocky Blaboától (Sylvester Stallone) tanuljon. Az egykori bajnok először visszautasítja a fiút, ám az Apollo iránt érzett tiszteletből, és az Adonisban észlelt szikra hatására végül belemegy a dologba. Ekkor még nem tudja, hogy mindkettőjükre brutális küzdelem vár, ha végül dicsőségben akarják elhagyni a szorítót a minden korábbinál veszélyesebb bunyó után...

Eljött az az idő, amikor a filmművészet rendelkezik már akkora múlttal, aminek hatására, egyfajta eredményképpen a filmrajongók kezdenek új alkotásokat csinálni. Ékes példa erre Quentin Tarantino komplett életműve, újabban pedig J.J. Abrams sci-fi feltámasztásai. Ryan Coogler még kósza gondolat se volt akkor, amikor az első Rocky-film besöpörte az Oscar-díjat, ám most mégis benézett ebbe a világba, és ha már így tett, úgy határozott, elmesél egy saját történetet Rockyról, Apolloról, egy bizonyítani vágyó fiúról, és tulajdonképpen mindenről, amiért ez a franchise fontos és emlékezetes. A Creed forgatókönyvének ugyanis az az erőssége, amit Stallone történeteiben is szerettünk. Az őszinteség. A nagyszerűen felépített sportdrámában az életküzdelem, a feladás elutasítása jelenik meg, de nem holmi hollywoodias, túlzottan szentimentális giccs formájában, hanem valódi, erőteljes jeleneteken keresztül. Coogler sztorija azért jó, mert megidézi azt a klasszikus üzenetet, amit megszerettünk Rocky történetében, ám ezt tovább is építi. Adonis nem a szegénységből küzdi fel magát, nem a kisemberek vágyálmainak megtestesülése. Ő jó sorban nevelkedett, neki azt kell bizonyítania, hogy nem csupán az apja neve teszi naggyá és fontossá. Felakarja építeni a saját legendáját. Coogler Rockyból, Apollóból, és egy adag vehemens elszántságból remek főhőst gyúr, olyat, aki szerethető, szimpatikus, akinek a helyzetét maximálisan át lehet érezni, akivel minden percben lehet azonosulni. Mindeközben pedig Rocky Balboa egészen új helyzetekben jelenik meg. Ő már nem az az olasz csődör, aki szinte legyőzhetetlennek tetszett, az a fickó, ahogy ő maga fogalmazza meg, már a múlt, ő már nem számít. Megöregedett, megfáradt, de ott van még benne az az ősöreg igazi tűz, amit továbbadva segíthet megteremteni egy egészen új sikertörténetet. Egyszerre szomorú és felemelő ez a film, melankolikusan megragadó, végtelenül érzelmes. 

creed.jpg

Ryan Coogler egészen más szellemben rendezi meg filmjét, mint ahogy azt a Rocky-franchiseban megismerhettük Stallone és társai részéről. Ez a 21. század alkotása, ez friss vér, ide már másfajta koncepciók kellenek. A direktor pedig megtalálja ezeket, tökéletesen lövi be a beállításokat. Az edzésjelenetek izgalmasak és dinamikusak, de a párbeszédes képsorok is nagyon erőteljesek. Coogler előszeretettel komponál hosszabb vágatlan jeleneteket. És ezt most tessék nagyon komolyan venni, mert a Creed tartalmazza a kategória egyik legjobbját. Egy komplett bokszmeccset láthatunk egyetlen snittben és ez nem vicc. A végső nagy bunyóban a kamera közel megy, egészen bevisz minket a vérre menő harc sűrűjébe, a vér és a veríték súlyát szinte az arcunkon érezzük, ahogy a harcosok gyilkolják egymást a brutális, rendkívül erőteljesen összetákolt fináléban. Persze Coogler tudja, hogy nem csak erős öklösökre, hanem a finomra hangolt drámára is nagy szükség van, így természetesen a kevésbé "hangos" jelenetekre is nagy gondot fordít. A Creed rengeteg őszinte érzelmet sugároz magából, sok tiszta, gyönyörűen tálalt, felemelő gondolatnak örülhetünk. Az élet örökös küzdelem, és tökmindegy, hogy mennyiszer győzünk, minden diadal után érkezik egy még veszélyesebb ellenfél. És ez a film azt hivatott bemutatni, hogy még a legfélelmetesebb harcban, a legsötétebb árnyékok között is erősen és határozottan kell támadni és védekezni a legveszedelmesebb riválissal szemben, aki ott bujkál az összes többi mögött a ring sarkában. Önmagunkat kell legyőznünk minden harcban, ez volt az az üzenet, amit Rocky is képviselt, és ezt hagyja örökül Apollo fiára, aki büszkén viszi tovább a nagy igazság terhét. 

Michael B. Jordan illik ebbe a világba. A főszereplő az első pillanatban ráérez karakterére és el sem engedi a stáblistáig. Nagyon szép, hiteles produktumot nyújt, remekül helytáll. A lényeg persze mégsem ő, hanem az a Sylvester Stallone, aki már hetedszerre bújik a saját szavaival legjobb barátjaként jellemzett fickó bőrébe, hogy letegyen az asztalra egy gyönyörűséges jutalomjátékot. Sly élete legjobbját hozza, és ez még akkor is így lenne, ha történetesen erősebb versenytársakkal nézne szembe mostani teljesítménye. Ritkán láthatunk ennyire alázatos, ennyire őszinte és megkapó színészi alakítást, pláne egy olyan aktortól, akinek ez nem is annyira erőssége.

A Creed nagyon jól sikerült, tényleg minden várakozást felülmúlt, hiszen valljuk be, a legtöbben valószínűleg gyenge Rocky-utánérzésre számítottak. Erre megkaptuk a franchise egyik legjobb darabját. Őszinte, felemelő, lenyűgöző alkotás. Stallone pedig tényleg Oscart érdemel! 10/10.

A bejegyzés trackback címe:

https://movietank.blog.hu/api/trackback/id/tr918308278

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Történelem p 2016.01.24. 23:30:33

Remek kritika egy remek filmről. Az utolsó mondattal pedig maximálisan egyetértek.

ThePretender 2016.01.30. 14:01:17

Akkor jól gondoltam, hogy a Rocky Balboa mellé fog beparkolni a film, ahhoz lesz egy hasonló élmény (gondolom nálad az is hasonlóan jó - tízes film). Bár ez nekem nem meglepő, tudtam, hogy Stallone és a stáb, hozni fogja a formáját, ha valamihez akkor ehhez nagyon ért/értenek. Stallone-nek a Rocky, kb. a saját élettörténete, felemelkedéstörténete, ami ugye nem az a giccses felemelkedés, hanem pont az első részben nagyon jól megmutatott, másfajta felemelkedés, szóval az ehhez kapcsolódó, őszinte igazságokat, tanulságokat, bölcsességeket, ő mindig megragadóan, hitelesen tudja elmondani. Ez a saját pályája, ahogyan a karakter is, pont ezért nem értem, hogy most akkor, konkrétan, szerinted a legjobb férfi főszereplő (vagy mellékszereplő) volt idén? Azért ez túlzás, önmagát eltudja játszani, nagyon hatásosan, átélhetően, de nem igazán jó színész, ha finoman akarok fogalmazni. Hiába játszik ebbe a szerepbe jól, azért egy ilyen díjra ennél szerintem több kéne.

Ez a film, úgy látom, hogy a Balboa-val együtt, az első részben megélt valóságnak a bölcsességét adja vissza. Mindig jól jön ez a fajta lelki töltet, bár "tökéletesnek" ettől még nem nevezném a filmet, szóval ha több nincs benne számomra biztos nem lesz 10-es, de igaz, hogy jól esik ezt különböző történetekbe beágyazva megnézni. Igazából ezért ez a két utolsó (?) "Rocky film" lehet, és főként az első volt, az igazán nagy dobás, közte volt egy számomra kiábrándító folytatás, két harcos film és egy eredetileg befejezésnek szánt, egyébként szerintem túl sokat szidott, de azért kétségkívül kissé gyenge, inkább családi-drámaként funkcionáló ötödik rész.

Amúgy a második bekezdésnél, amikor a történetet vázolod fel, elírtad a nevét, Rocky Blaboa-nak :).

Sparrow · http://movietank.blog.hu 2016.01.30. 15:20:48

@ThePretender: Egyértelmű, hogy Stallone a díjak nem csak ezért az egy filmért járnak neki, hanem egyfajta életműdíjak az egész Rocky franchise-ért. Ettől függetlenül amúgy igen, nem nagyon tudnék emlékezetesebb mellékszereplőt mondani 2015-ből. Sokkal többet kellett nyújtania, mint a korábbi részekben, és gond nélkül meg is csinálja. Szerintem igenis tehetséges színész, csak ezt valamiért rohadtul nem akarta kihasználni a pályája során. Alázatos, hiteles és őszinte megint, mint a korábbi Rockykban, csak most az egészre rá van emelve még egy lapát.

ThePretender 2016.01.31. 09:05:46

@Sparrow: Szerintem saját magát nagyon hitelesen és megragadóan eltudja játszani, de amúgy nem jó színész, egy-két karaktert játszott egész életében, és azok se igényeltek túl nagy színészi kvalitásokat. De én bírom és a Rocky filmek, főleg az első és valszeg az utolsó előtti mellett ez is, tényleg kifejezetten jók.
süti beállítások módosítása