Otthonunk, szülőföldünk személyiségünk része. Mindaz, amit születésünktől kezdve látunk magunk körül, ami meghatározza azt, hogy miként tekintünk a világ egyéb szegleteire, ott van abban az országban, abban a városban, abban a házban, amibe beleszülettünk, ahol felnevelkedtünk. Ez még sem jelenti azt, hogy biztosan képesek leszünk majd boldogulni ezen a helyen, hogy tudunk magunknak olyan életet teremteni, amilyenről álmodunk. A legtöbben belenyugszanak ebbe, ám vannak azok a kevesek, akik fel merik vállalni a családtagok könnyeit, a honvágy súlyát, és a létbizonytalanság maró érzését, annak érdekében, hogy valahol máshol, valahol nagyon messze az otthontól talán megleljék azt, amire vágynak.

Eilis (Saoirse Ronan) élhetne ugyanolyan szürke, unalmas, távolról sem kielégítő életet ír hazájában, mint azok, akik szintén ugyanabban az igénytelen boltban, a fölényeskedő főnökasszony alá rendelve dolgoznak, ahol ő. A fiatal lány azonban elhatározza, hogy az Egyesült Államokban próbál meg új életet kezdeni, és egy szebb jövőt felépíteni, ám ehhez maga mögött kell hagynia édesanyját és nővérét. A tengerentúlra érkezve Eilis pokoli honvágytól szenved, ám lassacskán kezd belerázódni az új időszámításba, amit nagyban megédesít a hirtelen beköszönő szerelem, ami az olasz vízvezeték szerelő, Tony (Emory Cohen) képében érkezik. Ám amikor már minden rendeződni látszik, sokkoló hír érkezik hazulról, ami újfent felforgatja Eilis mindennapjait.

Nehezen tudtam befogadni a híreket, melyek arról informáltak, hogy a Brooklyn állítólag jó film, hogy sokan szeretik, na meg hogy Oscar-díjakra jelölték. Az előzetes alapján sablonos, fárasztó, tucatszerű romantikus produkcióra számítottam, ám a művet megnézve végül igencsak pozitívan csalódtam. A Brooklyn persze nem olyan nagyszerű, mint ahogy azt híre lefesti, ám a játékidő első felében maradéktalanul képes egyszerre elszórakoztatni és elgondolkodtatni a nézőt. A messzire utazó, fiatal lány sorsába rendkívül könnyű belehelyezkedni, az érzelmi tálalás nagyon erős, ugyanakkor viszont számos remekül eltalált humoros momentum is érkezik. Utóbbiak tetszettek számomra a film legőszintébb, leghitelesebb perceinek.

A játékidő második felére valami kiveszik a filmből. Nem romlik el, nem lehet rá haragudni, de a sodró lendület, a néző figyelmét minden percben lekötő dinamika eltűnik. Igaz, hogy John Crowley rendező ekkorra már szerencsére elhagyja a túlzottan szentimentális jelenetkoreográfiákat, amelyeket kezdetben előszeretettel alkalmaz, viszont a feszes vágás, és a könnyedséget valamint az erőteljes érzelmeket ügyesen megosztó hangulati bombák száma is radikálisan lecsökken, utóbbi jelenségnek pedig nem igazán örültem. A Brooklyn második fele eléggé unalmas, vontatott, és túlnyújtott. Ettől függetlenül a dramaturgiai vonalvezetés technikailag nem hagy túl sok kívánni valót maga után, a történetnek van érdekes eleje, bonyodalmas közepe, és a cselekményt korrektül lezáró vége. Csak a tálalás lesz kissé felemás végül.

Saoirse Ronan egy ideje már felkerült a filmvilág térképére, ám személy szerint én még nem láttam tőle igazán kiemelkedő alakítást. Ami viszont késik, az korántsem múlik, a fiatal színésznő elképesztő játékot produkál a főszerepben. Meglehetősen ritkán láthatunk romantikus drámában valóban ennyire mély, ilyen sokrétű módon érzelmes, kikezdhetetlenül hiteles alakítást. Emory Cohen szintén jó, de számomra nem volt kiemelkedő. Szórakoztatónak mondjuk szórakoztató, ehhez kétség sem férhet. Feltűnik még Domhnall Gleeson, aki korrektül hozza kisebb mellékszerepét.

A Brooklyn összességében szórakoztató, érzelmes, megható film, ugyanakkor azonban az is igaz, hogy kissé felemás is egyben, hiszen a második felére eléggé belaposodik. 7,5/10.