Movie Tank

Ördöggerinc (2001) - Halloween '15

2015. október 30. - Sparrow

A szellemvilág az ősidők kezdete óta foglalkoztatja fajunkat, hiszen megszállottan igyekszünk bizonyítékot találni arra, hogy halálunk után nem enyészünk el a sötét semmibe, hanem valamilyen módon, egy másik síkon vagy egy másik világban, tovább létezhetünk, még ha ez a létezés nem is fedi le az éltünkben őrzött fogalom jelentését. Persze, kérdés, hogy valóban akarunk-e szellemek lenni. Akarunk-e úgy létezni halálunk után, mint egy pillanatnyi fájdalom, egy érzelem, ami fennmarad az időben, egy halott, ami még egy másodpercig él. Az Ördöggerincben az a legszebb, hogy Guillermo del Toro szigorúan elzárkózik attól, hogy állást foglaljon a témában.

diablo2.jpg

A spanyol polgárháború idejében, egy elhagyatott területen fekvő árvaházban járunk. Ide érkezik Carlos (Fernando Tielve), akinek édesapja elesett a csatározások során, így most ő is egy lesz az elfeledett, éhező fiúk között, akiket próbálnak megóvni ebben a politikai állásfoglalást is képviselő intézményben. A kissrác már az első napon különös dolgokra lesz figyelmes, hamarosan pedig megerősítést nyer a tény, miszerint egy korábban titokzatos módon elhunyt gyerek szelleme járja az árvaházat. Éjszakánként sóhajtozik, suttog, és tömeges halált jövendöl...

Guillermo del Toro elsődleges célja az, hogy a kényelmes moziszék, vagy mostanában már inkább a nappali fotelja és az otthon biztonsága ellenére az egyedüllét és az elhagyatottság érzetét keltse a nézőben. Nem véletlen tehát, hogy filmjét olyan helyszínre komponálja, ami a legközelebbi településtől is egynapi folyamatos járásra van. Elfeledve, magányosan retteghetünk a homokszínű falak között, félhetünk a kísértetektől, az emberi kicsinyesség és kegyetlenség baljós sejtésétől, és persze a háborútól, ami még az ilyen magára hagyott árvaházakat sem hagyja figyelmen kívül. Hiszen ott van az udvar közepén a földbe fúródott bomba, amit hatástalanítottak ugyan, de el már nem szállították. Kegyetlenül rémisztő a tömegpusztító fegyver, ami körül a kisfiúk jókedvűen fociznak és futkároznak. Megnyugodhatunk tehát, nem vagyunk teljesen elfeledve. A háború még mindig emlékszik ránk. A rendező számára azonban természetesen nem elegendő a polgárháborús konfliktus, hiszen misztikus alapvonulatát is stílusos félelemfaktorral komponálja meg, ugyanakkor azonban az ízléses tálalást helyezi előtérbe, nem pedig a hatásvadászatot. Azt akarja, hogy elbeszélésmódja, ne pedig sokkoló ijesztgetései miatt emlékezz rá. Ezt erősítik a kimért sebességű, olykor pásztázó, olykor pedig a szereplőket követő kameramozgások.

diablo.jpg

Ahogy a poszt elején megjegyeztem, del Toro nem foglal állást a történetnek keretet adó narrációban megfogalmazott kísértetlét minőségi mibenlétét illetően. Az Ördöggerincben a másik sík létezik, ugyanakkor az lehet az érzésünk, hogy csak az erőszakos, fájdalmas halált halt lelkek vannak arra kárhoztatva, hogy elmúlásuk után is koptassák az árnyékvilág atmoszféráját. Ez nem jó, de nem is rossz. Egyszerűen csak van. És ha már van, akkor a készítők beleszövik a cselekménybe, és habár a kísértet végig inkább mellékszálnak tetszik, mégis érezzük súlyos és fontos jelenlétét, ahogy lépten-nyomon befolyásolja a történések alakulását. Maga a cselekmény több lehetőséget kínál fel annál, mint amennyit a forgatókönyv végül kihasznál, így végül a vártnál kevésbé fordulatos, egyszerűbb kifutásban ér véget a film, ám a linearitás, még ha nem is hagy feltétlenül kellemes szájízt maga után, szándékosnak, előre eltervezettnek tűnik, mintha del Toro azt mondaná, ne aggódj, jó ez így, nem kell túlbonyolítani. A történet mellett a karakterek is kissé kidolgozatlannak tetszenek. Az nagyon jó ötlet volt, hogy időnként a szellem aspektusából is láthatjuk az eseményeket, így könnyebb őt elhelyezni a sztoriban. Ugyanakkor Carlos figurája eléggé behatárolhatatlan. Időnként egészségtelenül koravénnek, máskor viszont pont hogy túlságosan éretlennek tűnik, a történet negatív figurája pedig túl van lőve, feltétlen gonoszsága kissé rajzfilmszerűvé teszi.

Az Ördöggerinc összképe tehát egy stílusos, szépen fényképezett, ugyanakkor a vártnál egyszerűbb, viszont korrekt gyerekszínészi játékokkal narrált kísértetdrámában fejeződik ki. 8/10.

A bejegyzés trackback címe:

https://movietank.blog.hu/api/trackback/id/tr307880076

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása