Kérték: Bogányi Alexandra, Németh Viktória, Zékány Levente, Üveges Péter

A ZS-kategóriás, annyira rossz, hogy az már jó jellegű filmalkotásoknak viszonylag nagy, a minőséghez viszonyítva egyenesen óriási rajongótábora van. Ezen nincs mit csodálkozni, hiszen habár ezek a produkciók filmművészeti szempontból jóformán értékelhetetlenek, azért mégiscsak rendelkeznek valamilyen egyedinek mondható stílussal, ami a ráhangolódni képes befogadót pihentetni, szórakoztatni tudja.

Bűn rágja a város szívét, ugyanis a minden hájjal megkent japán gengszterbanda droggal árasztja el az utcákat. A helyi rendőrség felkér egy külsőst, a Szamuráj néven elhíresült Joe Marshall-t (Mathew Karedas). Így pedig már minden adva van ahhoz, hogy kezdetét vegye egy minden ízében brutális, erős testet és lelket követelő összecsapás.

Van valami bűnös élvezet abban, hogy habár a legelső pillanattól kezdve egyértelmű, hogy ez az egyik legszarabb mozgókép, amivel valaha találkoztál, mégsem tudod tiszta lelkiismerettel azt mondani, hogy nem élvezed ezt az értelmetlen, elborult valamit, amit a bátrabbak akár még akciófilmnek is minősíthetnek. Kétségtelen, hogy megvan a maga bája, fellelhető benne az a bizonyos stílus, ami leginkább abban áll, hogy egyetlen másodpercre sem veszi komolyan magát. Szóval igen, aki képes beleélni magát egy ilyen hülyeségbe, az tud kellemesen szórakozni.

A többiek viszont messze kerüljék, mert nekik csupán másfél drága órát fog elrabolni az életükből. A Samurai Cop még a kliséken is túl van, pontosabban még azokat sem képes legalább minimális élelmességgel felhasználni, narratíváját akármelyik pornófilm megirigyelhetné, karakterei pedig majdnem olyan mélyek, mint az Asylum produkcióiban látható óriásszörnyvadászok jellemrajzai. Amir Shervan mintha egyáltalán meg sem próbálna minőségi rendezést produkálni, a jelenetkoreográfiák fájdalmasan gagyik, a néhol feltűnő trash-brutalitás egyáltalán nem illik az összképbe, a minimális kreativitásra való igényt kivédő alibivágás pedig már-már felháborító. A kamerakezelés indokolatlan beállításokkal rombolja tovább az amúgy sem túl acélos élményt, a béna poénokon csupán kínunkban nevethetünk, a színészi játékok pedig minden elképzelhető kritikát alulmúlnak. Egyes egyedül a kifejezetten hangulatosnak mondható filmzene próbálja menteni az összképet.

A Samurai Cop-ra haragudni nem lehet, megnézésre viszont így sem ajánlott, kizárólag csupán azok számára, akik tudják magukról, hogy vevők az ilyen jellegű, értékelhetetlen, de megfelelő agyi takaréklángra állíva mégis élvezhető ZS-művekre. 1,5/10.