Kérte: Habbobitas
Manapság egy új animációs film jóformán csak akkor rúghat labdába, hogyha témája és narratívája kompatibilis a gyerekemberekkel, ugyanakkor azonban kellő komolyságot, drámai hangvételt, és kikacsintást is tartalmaz a szülők, illetőleg az idősebb testvérek számára, akik közreműködése nélkül a kicsik értelemszerűen nem tudnak részt venni a mozivetítéseken. Néha azonban idősebb fejjel is érdemes vetni egy pillantást olyan alkotásokra, amelyek sikeresen helyezkednek bele a gyermeki naivitásba és felnőttes töltet nélkül, kizárólag a nyolc évnél fiatalabbakhoz szólnak. Az argentin színekben versenyző Ico ilyen film, és pozitívumai, valamint negatívumai egyaránt ebből az attitűdből eredeztethetők.
Ico egy mesebeli szépségű erdőszegletben éli vadló mivolta boldog, gondtalan mindennapjait, amelyek során barátaival játszik és édesanyjával enyeleg. Az idillbe csupán az éjszaka képes belerondítani, ugyanis éjfélkor rendszerint megszólal a távolból egy meghatározatlan helyen megkongatott harang, amitől valamiért minden állat retteg. Ico közelebb kerül a titok nyitjához, miután elhatározza, hogy ő lesz a király következő lova, és a közeli palotába beszökve igyekszik valóra váltani álmát.
Valóban, ez az alkotás szigorúan gyerekfilm, és őszintén bevallom, nehéz volt egy kb. hatéves, ártatlan, a világ által még meg nem sebzett kissrác hangulati és gondolati világát magamra erőltetnem, pedig még csak 21 éve annak, hogy jómagam is újonc voltam ebben a geoid alakú húsdarálóban. Viszont miután a folyamat többé-kevésbé sikerrel zárult, abszolút megértettem, hogy miért is lehet népszerű ez a rajzfilm (kicsit utánajártam, és úgy látom, Ico nálunk is elég szép rajongótáborral büszkélkedhet). Az Ico, a bátor lovacska megérti a kisgyerekek gondolkodásmódját, és miközben kalandos, pörgős, de könnyen érthető és követhető cselekményt prezentál a számukra, még gondosan tanítgatja is őket. Egyszerű, közhelyszerű tanulságokról van szó, de ennél értelemszerűen nem is illene többet várnunk. Előkerül a gyermekkor kihasználásának fontossága, a jó tett helyébe jót várj elmélete, illetőleg a barátság fontossága, valamint a kapzsiság elítélése. Ugyanakkor azonban nem valószínű, hogy sok felnőtt nézné ezt a rajzfilmet kölykeivel a Disney, a Pixar, és a DreamWorks sokrétű mesterművei helyett (nyilván napjaink kontextusáról beszélek, nem a '80-as évekről, amikor az Ico új volt), hiszen gyermeteg narratívája okán a történetvezetés sokszor eléggé suta, továbbá a jelenetkoreográfiák sem túl emlékezetesek, hiszen az alkotók jól tudják, hogy a kicsik magasról tesznek a változatos beállításokra és a kreatív snittekre. Az animáció viszont szép, a rajzolt figurák aranyosak és szerethetőek, a gonoszok nagyon csúnyák, a színek pedig simogatóan élénkek. A zenei aláfestések változatos, pattogós ritmusokat szállítanak a történet kíséreteként.
Az Ico, a bátor lovacska alapvetően jó film, viszont a szomorú helyzet az, hogy a nagy komputeranimációs stúdiók sodrásában mára már eléggé eljárt felette az idő. Én magam szeretem hangoztatni, hogy egy film, ami egyszer minőségi volt, az mindig megmarad ugyanolyan minőséginek, ám sajnos időnként akad egy-egy kivétel, ami megtöri a szabályt. Az Ico is ilyen. Elbántak vele a naptárak. 6/10.
