Kérte: MrRaizy
Gyakran találkozunk a mozivásznon életszerű események és sorsfordulatok hiteles, de filmszerű, hol drámai, hol vicces, hol pedig kevert stílusban történő elregélésével. Szintén nem ritka a sci-fi és a thriller izgalmas érdekfeszítő egyvelege. Viszont meglehetősen kevés alkalmunk van megfigyelni, hogy milyen az, amikor ez a kettő, egymással első blikkre szöges ellentétben álló zsáner egyesül egy nagyjátékfilm kedvéért.
Avagy így fest Charlie McDowell és Justin Lader észvesztő párkapcsolati tréningje.
Sophie (Elisabeth Moss) és Ethan (Mark Duplass) házasok, sőt mi több, valamikor az elején még ténylegesen szerelmesek is voltak egymásba. A tűz azonban kialudt, és a parázs is végkép veszni látszik, hiszen a férfi nemrég lefeküdt valaki mással. Mielőtt azonban feladnák, úgy döntenek, segítséget kérnek egy szakembertől is. Terapeutájuk (Ted Danson) egy ideig szokványos módszerekkel próbálkozik, ám miután meggyőződik az eset súlyosságáról, a kezelés rendhagyó fordulatot vesz. Sophie és Ethan orvosi utasításra elutaznak egy meghitt luxusnyaralóba. Meg is kezdődik a hétvége és látszólag minden rendben, ám hőseink hamarosan észreveszik, hogy a vendégházban rejtélyes dolgok zajlanak. Ijesztő, ugyanakkor azonban izgalmas, felfedezésre váró dolgok.
Charlie McDowell első nagyjátékfilmjében bizonyítja, hogy van érzéke a kamera mögötti tevékenységhez. Habár rendezői teljesítménye nem kirobbanó, azért mégiscsak eléri, hogy a tizedik percre már mélységes mélyre merülj alkotásában és érdeklődve, a körmeidet rágcsálva izgulj a szereplők következő lépésein. Kezdetben úgy tűnik, hogy a The One I Love sem lesz több egy átlagos mostani, érdekes, de nem emlékezetes dramedy-nél, ám a bevezetőjelenetek után a direktor remekül hangolja át az atmoszférát, és a fordulatos cselekményhez alkalmazkodva elkezdi keverni a különböző stílusjegyeket. Gyakorta nehéz napirendre térni afölött, hogy éppen nevetnünk, izgulnunk, vagy esetleg félnünk kellene-e egy adott képsoron és pont ez a különleges hangulati hibrid lesz az, ami végső soron emlékezetessé teszi ezt a mozgóképet.
Justin Lader forgatókönyve remek táptalajt nyújt a rendezői hangulatmixeléshez, hiszen története maga is stíluskoktél. Abból a szempontból legalábbis mindenképpen, hogy a sztori főkonfliktusát nem várt jelleggel bíró cselekményvezetés útján igyekszik kibontani. A válságba jutott házasság dilemmája pörgős párbeszédek útján tárul fel előttünk, miközben a körítés egyre közelebb húzódik a jó vágású science fiction területéhez. A szereplők önmagukkal, illetőleg tökéletes alteregóikkal vívott csatározásai végül sokrétű, és amolyan szándékosan ellentmondásos konklúzióban csúcsosodnak ki. A The One I Love végső soron amellett kampányol, hogy egy párkapcsolatban a feleknek el kell fogadniuk egymást mindenestül, az összes hibával együtt. Ugyanakkor azonban arra is rávilágít a forgatókönyv, hogy ezt, eléggé tragikus módon, csak nagyon keveseknek sikerül kivitelezni.
Sokszor a The Affair című sorozat jutott eszembe, miközben néztem a filmet, hiszen a két főszereplőnek itt is fejenként kettő karakter lett kiadva megformálás céljából. Mindketten kiválóan veszik az akadályt. A Mad Men-ből ismerős Elisabeth Moss rendkívül érzelemgazdag tálalásban mutatja be figuráját, miközben Mark Duplass zseniális kontrasztot húz a határozatlanság és a már-már irritáló egoizmus közé.
A The One I Love-ról végső soron elmondható, hogy érezhetően nem akar nagyot durrantani, viszont van néhány élelmes gondolata, és ezeket viszont igyekszik hatásosan bemutatni. Ilyen téren tulajdonképpen kijelenthetjük, hogy sikerrel jár. 8,5/10.
