Movie Tank

Top10: Az Orange Is the New Black legjobb karakterei

2015. június 28. - Sparrow

Jenji Kohan dramedy sorozata az utóbbi évek egyik legnagyobb dobása. Az eleddig három évaddal, de már bejelentett negyedik szezonnal is rendelkező sorozat életszagú gondolatisága, hiteles narratívája, és cinikus, fanyar humorvilága mellett azért is zseniális és maradandó, mert nagyon sok, egytől egyig fantasztikus karaktert mozgat. A három évad alatt nagyon sok figurát ismerhettünk meg, így természetesen nem volt könnyű a tíz legjobbat kiválasztani és rangsorolni. Azért megpróbáltam, és így sikerült:

group.png

10. Dayanara Diaz

A latino lányok közül ő kapja a legtöbb teret és a legnagyobb hangsúlyt a sorozatban. Ez elsősorban annak köszönhető, hogy rajta keresztül azt a meglehetősen kellemetlen folyamatot mutatják be a készítők, amikor egy nőnek a terhesség minden procedúráját, elejétől a végéig a börtönben kell átvészelnie. Ehhez még hozzá jön a kényes anya-lánya kapcsolat is, hiszen Daya történetesen egy börtönbe kerül saját édesanyjával, akivel eléggé viharos viszonyt ápol.

dayanara.jpg

 

9. Yvonne 'Vee' Parker

A második évad tényleges főgonoszt kapott a fekete lányokat pillanatok alatt uralma alá hajtó, valóságos boszorkány személyében. Vee igazi, aljas mocsadék, egy elbaszott világ fertőjének mutáns kártevője, egy undorító, manipulatív, gátlástalan és minden megmozdulásában mérhetetlenül ijesztő ribanc, aki mindemellett még intelligens is, így általa valóban komoly veszélybe kerül az a kevés jóság és szeretet, ami még létezik és próbál túlélni a világ a börtön falai között.

vee.jpg

 

8. Lorna Morello

Az elsőre kedvesnek és aranyosnak tűnő lányról kezdetben nem igazán tudjuk elképzelni, hogy vajon miért került sor a bebörtönzésére, hiszen látszólag egy légynek se tudna ártani, de még egy egyszerű közlekedési kihágást sem tudunk kinézni belőle. Idővel azonban kiderül, hogy a Lorna fejében kavargó, rózsaszín álomképek és mániákus kényszergondolatok keveredéseként kialakult káosznak elég egy apró lökés, hogy szabadjára eressze az egészen rémisztő, irracionális szörnyeteget, aki továbblépni jóformán képtelen, tragédiája az, hogy újra és újra kénytelen átélni ugyanazt a szenvedést odabent, a fejében.

lorna.png

 

7. Galina 'Red' Reznikov

Az orosz vonalat képviselő, erőteljes karakter részben félelemet kelt, nagyobb részben viszont inkább tiszteletet parancsol határozott, önbizalmat és hatalmat sugárzó személyiségével. A börtön lakói közül Red gondolkozik a leglogikusabban, ő nem él álomvilágban, nem próbál másnak látszani, mint ami, és nem ismeri a megalkuvás fogalmát. Meglepő módon a sorozat egyik legszimpatikusabb karaktere.

red.jpg

 

6. Joe Caputo

A börtön vezetőségének a rabokhoz legközelebb álló tagja kezdetben jópofa komikus figurának tűnik, ám ahogy telnek az epizódok, úgy bontakozik ki a férfi keserű sorstragédiája. Caputo minden áron bizonyosságot akar szerezni afelől, hogy amit csinál, annak van jelentősége, hogy élete nem hiábavaló, hogy tetteinek nyoma marad, hogy egyesek életére igenis képes lesz hatást gyakorolni. Meglehetősen kérdéses, hogy megkapja-e a pozitív visszajelzést küzdelmeire, ám ettől függetlenül kitartóan, bár meglehetősen szomorúan teszi a dolgát, miközben azt a nőt keféli, akit a világon talán minden másnál jobban gyűlöl.

caputo.jpg

 

5. Rosa Cisneros

A rácsok mögött haldokló, a testét lassacskán teljesen felzabáló rákkal harcoló idős nő megkeseredettségének éles, maró cinizmussal ad hangot. A sorozat esszenciáját fejezi ki kevés, ám jóformán minden mondatában maradandó szövegével, a második évadban neki szentelt mellékszálban pedig megrázó sorstragédiája is kibontakozik. És nem utolsósorban hozzá fűződik az a rövid, de ütős vicc, ami gyakorlatilag a világ minden elkúrt, beteg ellentmondását szégyentelen gúnnyal fejezi ki.

rosa.png

 

4. Sam Healy

Az ember, akibe újra és újra belerúgnak, akit mindig semmibe vesznek, akire soha nem figyelnek, akit ok nélkül megvetnek, kinevetnek, gúnyolnak, és leszarnak. Healy tragédiája az, hogy minden egyes padlóra kerülés után hajlandó felállni, hisz menthetetlenül naiv, gyógyíthatatlanul bízik környezete emberségében, és minden egyes pofán rúgás után bebeszéli magának, hogy legközelebb a többiek majd meglátják a benne lakozó értékeket. Szomorú, hogy egy idő után elég ránézni ahhoz, hogy tudjuk, már ő maga sem hiszi el saját hitvallását.

healy.jpg

 

3. Piper Chapman

A sorozat főhőse rendkívül komplex figura, akiért úgy tudunk izgulni, hogy feltétlen szimpátiánkat nem igazán képes kivívni. Időnként képes meglehetősen rokonszenves módon viselkedni, máskor viszont egészen szégyentelen ribancként működik, és pont ezen összetettség miatt válik rendkívül emberközelivé, nagyon, de nagyon hitelessé. Piper élete a börtönben igazán eseménydús, karakterfejlődése pedig folyamatosan szállítja a meglepetéseket, amelyek előreláthatóan végül eléggé ingoványos talajra fogják vezetni a főhősnőt.

piper.jpg

 

2. Suzanne 'Crazy Eyes' Warren

A világ vicce, egy gúnyos, aljas isten teremtménye. Sose becsülték eléggé, sose szerették úgy, ahogy szüksége lett volna rá, és a kegyetlen, szívtelen civilizáció sodrásában szépen lassan lecsúszva, megzuhant elmével, öngyűlölő attitűddel végezte lent a mocsokban. Minden megmozdulása szórakoztató, ám amikor már épp kezdenél nevetni, rájössz, hogy pontosan az ilyen magatartás miatt jutott ide ez a nő. És ekkor elgondolkozol a civilizáció csődjén, a megjavíthatatlan, jóvátehetetlen tragédián, aminek te is része vagy.

crazyeyes.jpg

 

1. Tiffany 'Pennsatucky' Doggett

Ő a bukott angyal, ahogy arra a második évad promója is tökéletesen rávilágított. Egy olyan ember, akiről úgy gondoljuk, hogy sokkal jobb sorsra hivatott, ám az igazság az, hogy Pennsatucky-nak soha nem volt helye ebben a világban. Fiatalkora óta kilógott a sorból, soha nem tudta felfogni a többi ember gondolatait és tetteit, elveszve, értetlenségben sodródik keresztül a létezésen saját, rendszertelen lényére szabva az őt ért behatásokat, elkorcsosítva a világ alkotóelemeit. Nincs benne gonoszság és nincs benne jóság. Személyiségét egyvalami uralja, ami néha gonoszságnak, néha pedig jóságnak, vagy olykor szimpla együgyűségnek tetteti magát. Mérhetetlen, legyőzhetetlen káosz.

pennsatucky.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://movietank.blog.hu/api/trackback/id/tr67579738

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mazse 2015.06.28. 20:16:44

nope. poussey meg taystee a legjobbak :D "Let's talk about health care, MacKenzie" meghaltam

csavargo 2015.06.29. 08:51:28

"orstragédiája is kibontakozik. És nem utolsósorban hozzá fűződik az a rövid, de ütős vicc, ami gyakorlatilag a világ minden elkúrt, beteg ellentmondását szégyentelen gúnnyal fejezi ki."

ezek mik voltak? nem emlékszem sajnos

Sparrow · http://movietank.blog.hu 2015.06.29. 09:40:40

@csavargo: Amikor az orvos közli a beteggel, hogy rákos, és még Alzheimer-kóros is. Aztán a beteg rövid gondolkozás után azt válaszolja, hogy legalább nem vagyok rákos.
Ezt a viccet meséli Rosa annak a fiatal srácnak, akivel egymás mellett ülnek a kemoterápián.

Jodei 2015.06.29. 20:47:17

Pont a legjobbat hagytad ki : Nicky Nichols.

Crazy Eyes vonatkozasaban pedig szerintem ez hulyeseg: "sose becsülték eléggé, sose szerették úgy, ahogy szüksége lett volna rá". Nekem az derult ki az elozmenyekbol, hogy a neveloszulei pont hogy szerettek, de mar gyerekkoraban mentalis zavarokkal kuzdott.

Joe Caputo pedig kit kefel ? Natalie Figueroa egyszer leszopta, azt nem hivnam kefelesnek...
süti beállítások módosítása