Az emberek általában nagyon szeretik hangoztatni, hogy az igazság, illetve az igazságos bánásmód mindenkinek kijár, ugyanakkor ezeket a szükség esetén mégis vonakodnak megadni a másiknak. Kevesen vannak azok, akik végül kivívják maguknak a győzelmet, és sokan azok, akik egy idő után belefáradnak a küzdelembe és feladják az igazságtalanság ellen folytatott harcot. A múlt század végén Maria Altmann és Randol Schoenberg osztrák zsidó származású, amerikai állampolgárok elhatározták, hogy ők márpedig azért sem fogják az utóbbi kategóriát képviselni.

Maria Altmann (Helen Mirren) neves, jómódú osztrák család sarja, ám balszerencséjére pont a huszadik század legborzalmasabb időszakában volt fiatal. Menekülni kényszerült náci fennhatóság alá került hazájából. 1998-ban Maria Kaliforniában él, van egy kis boltja, és összességében véve egész jól elvan. Miután testvére meghal, az idős nő gondolatai egyre inkább egy régi festmény köré csoportosulnak. A Hölgy aranyban néven elhíresült alkotás ugyanis Maria nagynénjét ábrázolja, a képet annak idején a nácik rabolták el, most pedig egy osztrák múzeum falát díszíti. A nő közös ismeretség révén találkozik egy szintén osztrák zsidó gyökerekkel rendelkező, szárnypróbálgatásait egyelőre kevesebb sikerrel végző ügyvéddel. Randy (Ryan Reynolds) a kezdeti bizonytalanság után elhatározza, hogy társul Mariához, hogy visszaszerezzék Ausztriától azt, ami jog szerint az idős hölgyhöz tartozik.  

Számomra egyfajta egyediségi kategóriába tartoznak azok a filmek, amelyek ügyesen egyensúlyozzák ki történetük fajsúlyos és könnyed vonulatát, és így megtekintésük során egyaránt lehet rajtuk nevetni és sírni is. A Hölgy aranyban is ezt a kategóriát képviseli, és valóban, ama bizonyos mérleg karjai gyakorlatilag tökéletesen egy vonalban helyezkednek el, és ezt a vonalat egészen könnyen lehet nevesíteni is. Hívjuk flashback-görbének. A készítők ugyanis logikus módon az Anschluss idejére visszatekintő jeleneteket szánják kemény, durva érzelmi gyomrosoknak, ezek azok a képsorok, amelyek a náci fajgyűlöletet hátborzongató fénykorának előszobájában mutatják be, hogy ezáltal újra, sokadikként a sorban elmondják, hogy a Holokauszt az emberiség történelmének egyik, ha nem a legnagyobb szégyene. Talán akadnak olyanok, akik úgy gondolják, hogy unalmas ezt a témát újra végigzongorázni, én azonban azon az állásponton vagyok, hogy bizonyos eseményeket nem lehet elégszer feleleveníteni ahhoz, hogy az emberek továbbra is emlékezzenek a múlt borzalmaira. Ráadásképpen Simon Curtis rendező igazán hatásos munkát végez, a flashback-jeleneteket nyomasztó légkörrel, és zsigeri félelemmel tölti fel.

A forgatókönyv jelenében játszódó képsorok azonban a fajsúlyos szakaszok közötti fellélegzésként szolgálnak. Az izgalmas bírósági dráma kissé talán vontatott, ám összességében érdekfeszítő cselekményvezetés útján bontakozik ki, miközben rendszerint érkeznek kellemes poénok, amelyek elsősorban a főszereplők remekül adaptált jellemrajzainak, és a remek dialógusoknak köszönhetők. A mű végére kialakuló konklúzió megvilágításában kiderül, hogy a Hölgy aranyban elsődleges mondanivalója nem a Holokauszt szörnyűségére irányul (de persze ez is komolyan megvan benne), hanem az emlékezés fontosságára. Ez a film végső soron azt mondja, hogy a múltat nem szabad elengedni, szereplőit meg kell becsülni, hibáiból pedig kötelességünk tanulni.

A színészgárda nagy kincs ebben a produkcióban. Helen Mirren fantasztikus a női főszerepben, alakítása hiteles, továbbá ahol kell, ott nagyon mélyen érzelmes, ahol pedig az kell, ott laza és szórakoztató. Ryan Reynolds nagyszerűen dolgozik össze kolléganőjével, emellett pedig élvezet figyelni, ahogy a színész jelenetről jelenetre fokozatosan kibontja karakterének személyiségrajzát. A mellékszereplők is megbecsülendők. Daniel Brühl oknyomozó-újságírót alakít hitelesen, a zseniális Orphan Black-ből ismert zseniális Tatiana Maslany pedig a fiatal Mariát hozza a tőle elvárható, magas színvonalon. Katie Holmes is helyet kapott a gárdában, ám sajtóinformációk szerint őt azért szerződtették, mert gyorsan kellett valaki Mary, a szobapáfrány helyére, akit a színésznő bizony remekül helyettesít.

A Hölgy aranyban előreláthatólag jó, ha két hétig bírni fogja a mozikban a Mad Max és a Tökéletes hang 2 mellett, úgyhogy a hatásosan, tartalmasan bemutatott igaz történetek kedvelői minél előbb szakítsanak rá időt! 8,5/10.