"Rest in peace. Now get up and go to war."

Maggie egy fa mögé bújva sírdogál, majd szinte már szórakozottan átdöfi egy arra járó zombi fejét. Eközben Daryl gilisztát eszik, és mindenki, az újraegyesült, megtépázott szupercsapat összes tagja mocskos és kimerült. A tűző napon vánszorognak előre az úton, de Washington csak nem akar feltűnni a horizonton. Nyomukban élőhalottak egy tekintélyesebb méretű csordája lohol. Ez az új epizód első néhány perce. Szóval a lényeg az, hogy Rick és társai számára ez a zombivilág továbbra is kurva szar hely.

Tehát mennek tovább. Érdekes, ahogy néztem az epizódot, olyan álláspont kezdett kialakulni bennem, hogy ez lehet az évad talán legrosszabb része. Úgy éreztem, hogy csak egy pofátlan alibi az egész, hogy a világon semmi nem történik. Aztán egyszer csak elmélyültem benne, és rájöttem, hogy ez egy igenis fontos epizód, egyszerűen csak be kell nézni a felszín mögé, hogy meglássuk az értékeit. Mert való igaz, a néző arcába tolt, nagyívű események szintjén valóban nincs túl sok cselekménye a tizedik résznek, ám annál több lényeges pontot képes felmutatni a pillanatok sorozata. Nagyon sok apró, ám nagyon hatásos, és igencsak fontos momentum van elrejtve ebben a negyven percben. Egészen rövid párbeszédek, és kisebb történések váltják egymást, ám többségük igenis tartalmas.

Hőseink olyan régóta léteznek ebben a világban, és ami még fontosabb, olyan régóta képesek életben maradni a halál birodalmában, hogy most már tényleg időt szakítanak rá, és elgondolkodnak azon, hogy vajon hogy csinálták. Hogy csinálják. A túlélés filozófiája kerül előtérbe, a recept, az, ami a Föld egykori uralkodó fajának tagjait hajtja előre. És még mindig van remény. És különösen érdekes, hogy a remény szavai pont Rick megfáradt, elállatiasodott személye felől hangzanak fel, csak hogy tudjuk, még mindig maradt igazi, tiszta emberség a csapat vezetőjében. Még ha megtépázott, világháborúsat anekdotázó, szomorú emberségről van is szó. A túléléshez ez is elég. Maggie és Sasha megkapják a maguk perceit a játékidőből. Eme néhány jelenet keretein belül belátást nyerünk a gyászba, amit a két nő átél, miután mindketten elvesztették közeli családtagjaikat. 

Julius Ramsay rendező egész pofásan komponálja meg az epizódot. A direktor jó pár hatásos jelenetet szállít. A legjobb természetesen a zombisereg előtt gyalogoló csapat képe, de kapunk egy jóféle élőhalottkaszaboló-versenyt is. A kupát Rick és Rick szakálla holtversenyben nyerik meg. A pajtát sújtó vihar bemutatása, és a kibontakozó vészhelyzet tálalása is elsőosztályú, előtérbe az összefogás fontossága kerül. Az egyesek szerint minden bizonnyal lapos, szerintem azonban gyönyörűen szomorú hangulat fokozása is sikeresen érvényesül az epizód során, a zenei aláfestések gyönyörűek.

Kezdetben úgy éreztem, hogy ez egy gyenge rész lesz, ám végül úgy fejeztem be a nézését, hogy a sorozat egyik legemlékezetesebb epizódját hagytam magam mögött. 9/10.