Többféleképpen lehet viszonyulni a háborúhoz, a terrorizmus képezte problémához, és az USA külpolitikájához, illetve hadászati lépéseihez. Szkeptikusan, naivan, szentimentálisan, nemtörődöm, vagy éppenséggel kiegyensúlyozott módon. Chris Kyle a szentimentális vonal dühös vonulatát választotta, miután az ártatlan amerikai életeket követelő merényletről szóló tévéközvetítést nézve az agyába szállt a vér.

Chris Kyle (Bradley Cooper) texasi parasztgyerek, vallásos család sarja, vadász apuka fia. Már gyerekként megtanul lőni, ám huszonévesen mégis inkább bikarodeókon próbálja ki magát. Amikor érzékenyebb pillanatában szembetalálkozik egy terrorizmussal foglalkozó tévériporttal, bedühödik és elszánja magát. Ezt követően jelentkezik a Navy SEALs alakulatához. A kemény kiképzés után kezdetét veszi a bevetések sorozata, amely során Chris megismeri a háború brutális poklát, miközben az egyes turnusok között otthon próbál meg családi életet élni, ám az átélt és elkövetett borzalmak súlya alatt nem túl sok sikerrel.

Azt hiszem, nagyjából mindenki egyetért velem abban, hogy egy jó háborús filmhez alapelvárás a háborúellenes hangvétel. Én legalábbis mindenképpen így gondolom. Nagyon tartottam tőle, hogy az Amerikai mesterlövész esetleg valamifajta propaganda lesz mozifilmként csomagolva, ám szerencsére nem kell emiatt idegeskednem. Chris Kyle története Jason Hall forgatókönyvíró és Clint Eastwood rendező tálalásában igazi lélekpróba a néző számára, és alapos kivesézése a legális vérontásnak. A sivatag poklában, az elhulló bajtársak halálhörgésének fülsiketítő zajában, a rettegés sötétjében elveszik minden, ami hajdanán a háború értelmét, lényegét jelentette a katonák számára. Az, hogy Chris szinte a végsőkig látni véli az ésszerűséget, és hogy nem esik le a számára, hogy a hazaszeretet kezdetben dicső kifejezése kiüresedett, értelmetlenné vált a felrobbanó gránátok füstjében, a film talán legtragikusabb, legszomorúbb vonulata.

Az Amerikai mesterlövész egészen kiválóan egyensúlyozza ki a háborús és a családi drámát, hogy ezáltal a két szál pazarul kiegészíthesse egymást, ezáltal nyújtva a nézőnek magával ragadó, szép, kerek egészet. A háborúellenes légkörben leválik a cselekmény egy kis szeglete, így megtéve magát a főszálnak. Az egyén szintjén folytatódik a történet, Chris személyes útja, lelki tortúrája válik a központi elemmé. Kimért fokozatossággal kerül bemutatásra a főhős hitvallása, amelynek fókuszában a bajtársiasság, és a megmentő-komplexus áll. Több, mint 160 hitelesített találat. Rengeteg elragadott élet, de mindegyik azért, hogy társai életben maradjanak. Chris minden egyes lövéséért vállalja a felelősséget a Teremtő előtt, és ez a film egyik legfontosabb mondata, mert bizonyosságot nyer általa a felelősségtudat létezése a férfiban. Nem számít, hogy ellenséges katonákat gyilkolt, olyanokat, akik ellenkező esetben az ő oldalának embereivel végeztek volna, akkor is kísértik a kiontott életek. Kísértik a látott és megtapasztalt borzalmak, és habár nem mondja ki, a végén mintha már ott lenne a felismerés a szemében. Tudja már, hogy kurvára értelmetlen az egész.

Öregember nem vénember, Clint Eastwood olyan energikusan rendez filmet 84 évesen, hogy azt öröm nézni. Persze, az öröm kifejezését ne tessék a szó szoros értelmében venni, hiszen Eastwood hatásos, erőteljes, sokkoló erővel prezentálja a közel-keleti vérontás szörnyűségét. A karmester dinamikus, feszes tempójú munkát prezentál, felfokozza a feszültséget a háborúban, és az otthon játszódó képsorokban egyaránt, mindeközben pedig olyan pazar, biztos kezű irányítással komponálja pörgőssé a rövidnek nem nevezhető produkció ütemét, hogy a néző számára gyakorlatilag megszűnik a világ a moziszékben ülve, és csak a vászon marad, meg az azt körülölelő sötétség. Clint Eastwood maróvá teszi a fájdalmat, lélekszaggatóvá a tragédiát, és áthatóvá a drámát. A rendezői munka csúcsaként talán a tévénézős jelenetet lehet megnevezni, ami valóban hidegrázást keltő módon erőteljes. Tudni fogjátok, melyik az, most nem ragoznám.

Bradley Cooperből nagy színész lesz, ez szinte biztos. Gyűjti az emlékezetes alakításokat, és jobbnál jobb filmekben vállal szerepet. A Másnaposok, a Napos oldal, és az Amerikai botrány után az Amerikai mesterlövésszel is belenyúlt a tutiba. Nem lehetett könnyű dolga, Chris Kyle nehéz karakter, ám Cooper gyakorlatilag tökéletesen veszi az akadályt. Játékát erős érzelmekkel, és maradandó kisugárzással itatja át. Azt kell mondjam, megérdemelt az Oscar-jelölés. Bradley Coopernek innen is sok sikert kívánok a legendává váláshoz (haha, párhuzam a filmmel...). Sienna Miller emlékezetes partnere a főszereplőnek, hitelesen, érzelemgazdagon formálja meg a férje mellett kitartó, ám szenvedő feleség és anya karakterét.

Volt szerencsém (vagy balszerencsém) úgy beülni a sajtóvetítésre, hogy előtte nem tudtam, konkrétan hogyan is fejeződik be ez a szívszaggató történet. Tudtam, mi történik a végén, hogy mi történt a végén, de azt nem, hogy milyen körülmények között. Mocskosul tragikus. Chris ellen fordul saját ars poeticája. Értelmetlen, fájdalmas, és végtelenül szomorú. Ízléstelen poénként mondhatnám azt is, hogy egyfajta korona, ami teljessé teszi ezt a rohadt fájdalmas tortúrát. 9/10.