Békések az utcák. Az emberek nyugalomban dolgoznak, a szerencsésebbek pedig már hazafelé tartanak a munkából. Egy kicsit meleg van, de sebaj, ki lehet bírni. Aztán előkerül néhány puska, és hirtelen minden a feje tetejére áll. A néhány másodperccel ezelőtt még békésen szorgoskodó banki dolgozók többé nem érzik magukat biztonságban. A rablás elhúzódik, a rendőrség megérkezik.
A túszdráma kezdetét veszi.
Brooklyn a '70-es években. Záróra előtt három ártalmatlannak tűnő férfi sétál be egy bankba. Az ajándékdobozból azonban puska bukkan elő, a férfiak pénzt követelnek. Egyikük megfutamodik és elmenekül, ketten maradnak. A csapat agya, Sonny (Al Pacino), és kissé pszichopata társa, Sal (John Cazale). A banki dolgozók húzzák az időt, így a rablók nem tudnak időben meglógni a zsákmánnyal. A rendőrség körbeveszi az épületet, megérkeznek a Sonnyékat éljenző bámészkodók, és a riporterek is. Kezdődik a túszdráma.
Sidney Lumet rendező már jóval korábban, a Tizenkét dühös emberrel megmutatta, hogy profin tud kis helyre beszorított történetet feszültséggel feltölteni. A Kánikulai délutánban bizonyítja, hogy közel húsz év után jóformán ugyanannyira ért a dologhoz. A bankban, illetve annak előterében játszódó sztori a karmester megragadóan energikus dirigálása útján válik pörgőssé, dinamikussá. Ahogy emelkedik a hőmérséklet, ahogy a szereplők egyre inkább izzadnak, úgy növekedik a feszültségszint a Kánikulai délutánban. Lumet zsenije alá dolgozik Victor J. Kemper operatőr elismerésreméltó módon precíz kidolgozású kameramunkájával, továbbá megemlítendő még a cselekmény áramlását átlátható rendbe szedő, nézőbarát vágás is.
Ez a film a kisember tragédiája. Hogy mi okozta a tragédiát? A háború, a fogyasztói társadalom, a média, az egész komplett világ, vagy belső, pszichológiai, illetve lelki problémák? Ezt a néző feladata meghatározni saját személyisége és gondolkodásmódja szerint. Az mindenesetre biztos, hogy a forgatókönyv a fent említett világjegyek mindegyikére reflektál, említi Vietnamot, figyelmet szentel a médiafelhajtásnak, és az emberi ostobaságnak, továbbá lélektani mélységekbe is beleássa magát. A kezdetben domináló humorvonulat fokozatosan elveszik az egyre komorabbá, egyre fajsúlyosabbá váló történetben, ami a vége felé már kifejezetten szomorú árnyalatot ölt. A cselekményvezetés érdekfeszítő, és többnyire izgalmas, azonban nem lehet szó nélkül elmenni amellett, hogy bosszantóan túl van nyújtva. Húsz, vagy akár harminc perccel rövidebbre is lehetett volna komponálni a filmet, és akkor egy sokkal masszívabb, jóval feszesebb tempójú alkotással lenne dolgunk. Ez elsőre nem tűnik komoly negatívumnak, de sajnos nagyon rányomja a bélyegét az összképre.
A keresztapa-filmeken edződött, korai Al Pacino természetesen egészen kiváló a főszerepben. A színész remekül mutatja be a forgatókönyv sodrásában egyre bonyolultabbá, egyre összetettebbé váló figura rétegeit. John Cazale hitelesen hozza az ijesztő tekintetű Sal-t. Az alakításáért Oscar-díjra is jelölt Chris Sarandon valóban szépen helytáll, bár az aranyszobor közelébe való eljutását nem értem, már csak azért se, mert a színész meglehetősen kevés időt tölt el a produkcióban.
A Kánikulai délután jó film, úgy is fogalmazhatnék, hogy kihagyhatatlan. Csak a francért kellett úgy elnyújtani, mint a rétestésztát... 8,5/10.