Nyilván hozzám hasonlóan még sokan mások is abban a helyzetben vannak, hogy előbb látták David Fincher nagyszerű filmadaptációját, minthogy elolvasták volna a mestermű alapjául szolgáló regényt, amit Chuck Palahniuk jegyez.

Most végre pótoltam a hiányosságot!

„Ha választhatnál Isten legádázabb ellenfele és egy nagy nulla között, melyik lennél szívesebben?”

Palahniuk rövid, velős, de annál tartalmasabb alkotásában a fogyasztói társadalom fényűző, ugyanakkor mégis omladozó hatást keltő díszleteit emeli a cselekmény hátterébe. A szóban forgó történetvezetés olyan, mintha félúton a valós és a képzelt világ között zajlana, pont úgy, ahogy az inszomniás sem tudja eldönteni sokszor, hogy alszik-e, vagy ébren van. Nevének elárulására hajlandóságot nem mutató főhősünk helyenként egészen logikusnak ható, máskor azonban kegyetlenül zűrzavaros gondolataival narrálja a harci klubok megszületésének, a kapitalista színfalak mögött elhatalmasodó anarchia, és az elkövetkező sötétségben uralkodni akaró Tyler Durden történetét. Tyler Durden, aki kemény, céltudatos, és találékony, meg persze, ahogy az az idő előrehaladtával kiderül, nem kicsit eszelős is. Kirántja a főhőst irodaházi kiskatonalétéből, felrázza, összeveri, életre kelti. Ám ez csak a kezdet, mert a szenzációs kreativitással megszerkesztett gondolattornádók, idézni való társadalom-, és emberiségkritikai megnyilvánulások, valamint az egyre nagyobb teret nyerő nihilizmus sűrűjében nagy erejű konfliktus bontakozik ki, ami a regény vége felé katartikus magasságokba emeli a feszültségszintet. A névtelen harcos, az óriásivá növő Mr. Durden árnyékában felfedezi az egyén hatalmát, a rabszolgasorba taszító rendszer gyengeségét, és a szalmaszálat, ami többé-kevésbé tartja még az egyensúlyt, és a tulajdonképpeni békét, de nemsokára elszakad, és akkor a káoszé lesz minden. Miközben várja, hogy az ezer sebből vérző, magukat a kelleténél sokkal többre tartó majmok által lakott világ hanyatt vágódjon a Nemezis terv katonái által tonnaszámra kitermelt szappanon, a narrátor próbálja megérteni a zűrös természetű lány, Marla jelentőségét a történetben. Nem is gondolná az ember, milyen egyszerű robbanószert készíteni. Darabjaira szedni egy világot, hogy utána ne maradjon más, csak a sérthetetlen, logikus, és feltétlenül szent káosz. Erről szól tulajdonképpen Chuck Palahniuk regénye. Az egyénről, aki valószínűleg nincs tudatában annak, hogy éppen begyújtja a kanócot, a folyamat pedig túlnő rajta, mire megpróbálná visszacsinálni a hibákat. A hibákat?

Egy fokkal gyengébb, mint a belőle készült mozgóképes feldolgozás, de ez talán nem is annyira meglepő, ha belegondolunk, hogy minden idők egyik legjobb filmalkotásáról van szó. És a papíralapú Harcosok klubja még így is megvan 9,5/10.