A zsidó nép Egyiptomból való kivonulásának történetét, Mózes alakját, és a Tízparancsolat megszületésének körülményeit, illetve előzményeit egy bizonyos kor fölött valószínűleg senkinek nem kell bemutatni. Ez az említett kor minden bizonnyal még csökkent is az Egyiptom hercege című DreamWorks-animációnak köszönhetően. Nemrégiben Ridley Scott határozta el, hogy beáll a sorba, és ő lesz a következő, aki filmre viszi az egyiptomi hadvezérből héber vezetővé avanzsáló férfi történetét, és az Ószövetség bosszúálló istenének talán legtöbbek által ismert cselekedetsorozatát. Maga a kivonulás eseménye Exodus névre hallgat, ez lett a mű címe is, ami mellé még kényszerűségből odatoldottak egy Istenek és királyok-at is. Nem voltak különösebb elvárásaim a film kapcsán, hiszen ismerem Scott munkásságát, nála nem lehet tudni, hogy éppen az év egyik legjobbját, vagy éppen a legfeledhetőbb alkotását készül-e bemutatni.

Jól is jártam így, mert aki esetleg az év egyik legkiemelkedőbb blockbusterét várja az Exodus-tól, az bizony, mocskos nagy pofára esésre készüljön...

Krisztus előtt 1300-ban járunk. Az egyiptomi Memphisben székelő fáraó (John Turturro) uralkodásának napjai lassan, de biztosan leperegnek. Fia, Ramszesz (Joel Edgerton) türelmetlenül várja az időt, amikor végre elfoglalhatja apja trónját. Ramszesz mellett azonban rendszeresen feltűnik egy másik férfi is, nevezetesen Mózes (Christian Bale). Testvérekként nőttek fel, annak ellenére, hogy Mózes nem a fáraó vére. Amikor Mózes látogatást tesz az egyik közeli városba, szembesül a héber rabszolgák elszomorító helyzetével, ráadásul még egy hátborzongató történetet is elmesélnek neki. E szerint ő maga is héber, akit csodával határos módon élte túl az évtizedekkel korábban elkövetett csecsemőgyilkosságok sorozatát. A héberek szerint ő a kiválasztott, akinek meg kell szabadítania a szolgákat láncaiktól. A hír szárnyra kell, a hatalomra kerülő Ramszesz pedig száműzi Mózest, aki a sivatagban élve családot alapít, ám kilenc évvel később, isteni sugallat hatására visszatér szolgasorban sínylődő népéhez, hogy véghezvigye feladatát.

A játékidő két és fél órát ölel fel, és alapjában véve pont ez a produkció egyik legfőbb problémája. Nagyon hosszú, túl van nyújtva, összességében leginkább az unalmas jelzővel lehetne illetni. A készítők mindenáron nagyívű, gigantikus blockbustert akartak csinálni, viszont az alapsztorit nem tudták kellően fantáziadús módon feldolgozni, így végeredményben erőltetett képsorok, és széteső jelenetek miatt szomorkodhatunk. A produkció első felében alig találni értelmes módon egymást követő képkockákat. Egészen a tíz csapás bemutatásáig kell várnunk egy valóban összeszedett, kellően átgondolt, kreatív blokkra. A szövegkönyv megrendítően gyenge, Mózes rövid filmvégi eszmefuttatásán kívül egyetlen kiemelendő gondolat sem maradt meg bennem. Igen, a mű eme elemét is a fantáziátlanság jellemzi.

Ridley Scott neve közel sem garancia a kiemelkedő minőségre. Az úriember nagy ritkán tető alá hoz egy-egy filmtörténetileg meghatározó mesterművet, de sajnos nagyon gyakran gyenge muzsikákat produkál. Az Exodus is átlagos rendezései sorát bővíti, sőt, igazából nevezhetjük a direktori munkát egyenesen rossznak is. Az a legnagyobb probléma Scott teljesítményével, hogy nincsenek benne érzelmek. A rendező nem képes emóciókat generálni. A rabszolgák szenvedéseit nem tudjuk átérezni, mert gyakorlatilag semmit nem is látunk belőlük. Mózes és Ramszesz ellentmondásos kapcsolatát nem tudjuk átérezni, mert Scott nem ássa bele magát eléggé mélyen a testvérből ellenség című témakörbe. Mózes családtagjaihoz fűződő viszonyát nem érezzük át kellően, mert családtagjai alig szerepelnek a filmben. Még talán Mózes Istennel és saját hitével való vívódása jön át a legerősebben, de ezt is csak azért lehet elmondani, mert egyéb emocionális frontokon elbukik a film. Az Isten-kép abszolút kudarc, nem is értem, Scott hogyan gondolhatta, hogy hatásos lesz így a dolog. A meghökkentően vérszegény finálé pedig már szót sem érdemel...

A látványvilág valóban nagyon szép, még úgy is, hogy a készítők nem használják ki kellőképpen. A nagytotálok szemet gyönyörködtetőek, a színvilág csodaszép. A vizuális effektek jól mutatnak, és erről leginkább a már említett tíz csapásnál győződhetünk meg, ami egyértelműen az alkotás csúcspontja. A krokodilok brutálisak, a békák guszták, a sáskahad ijesztő. A maszkmesteri, és a sminkes munka is kiemelkedő, hitelesen sikerül bemutatni a betegeskedő egyiptomiak kálváriáját. A Vörös-tenger szétválasztása nem éppen úgy valósul meg, mint ahogy azt várnánk, és ez bizony fontos oka annak, hogy a finálé látványos mivolta ellenére is vérszegénnyé válik. A zenei aláfestésekről nem lehet túl sokat mondani. A dallamok korrekt kísérőként fókuszálnak, de önmagukban hallgatva valószínűleg unalmasnak bizonyulnának.

Christian Bale produkált már eddigi pályafutása során sokkalta izmosabb alakításokat is, de azért még így is elmondható, hogy egyértelműen ő a legjobb a gárda tagjai közül. A főszereplő hitelesen, remek arcjátékkal mutatja be Mózes figuráját. Joel Edgerton nem rossz, csak játéka valahogy mégis eléggé egysíkúnak hat. Aaron Paul is jelen van, de azon kívül, hogy jelen van, nem csinál túl sok mindent, és ez mondható el Ben Kingsley-ről és Sigourney Weaverről is. John Turturro azért szerez néhány kellemes percet öreg fáraóként. 

Az Exodus: Istenek és királyok nem sikerült túl jól. Unalmas, fantáziátlan, érdektelen film, ami a látványvilágnak és Christian Bale élelmes megmozdulásainak köszönhetően menekül meg attól, hogy rossznak bélyegezzem. De így sem több 6/10-nél.