Az anya szeretete erős. Gyermekeit, akik saját testéből lettek, akiket önmagából táplált, akiket felnevelt, akik életének értelmét adják, minden áron megvédi. Támogatást, bizalmat, és masszív támaszt nyújt. Ő az, aki szíves örömest veszi át tőled a gondjaidat, aki osztozik a fájdalmaidban, aki még nála sokkalta nagyobb erőkkel is hajlandó szembeszállni, hogy Téged megóvjon. De mi van akkor, hogyha az anyai szeretet jelensége őrületbe csap át, és borul a logika, meghal a rendszer. Csak egy kétségbeesett nő marad, aki a sikolyoktól megsüketülve, a múlt dohos szagában fuldokolva még a napfénytől is óvja gyermekeit. Valami nincs rendben vele.
Valami kicseszettül nincs rendben vele!
1945. A tehetős Grace Stewart (Nicole Kidman) két kisgyermekével, Anne-nel (Alakina Mann) és Nicholas-szal (James Bentley) él egy régi házban. A személyzet egy éjszaka leforgása alatt felszívódott, így jól jön a segítség, amit a váratlanul betoppanó Mrs. Mills (Fionnula Flanagan) és társai tudnak nyújtani. Odakint vastag, átláthatatlan köd telepedik a vidékre, a ház belseje pedig sötétségbe borul a gyerekek fényérzékenysége miatt. És ekkor kezdődik. Sírdogáló hangok a sötétből, dobogás a padlásról. Valami, vagy valaki van a házban. És egyre kevésbé tűnik úgy, hogy az illető az élők sorába tartozik.
Ha emlékeim helyesek, a Movie Tank még nem is létezett, amikor először láttam ezt a filmet, úgyhogy boldog vagyok, mert kijelenthetem, hogy Alejandro Amenábar mesterműve most is ugyanolyan zsigeri módon hátborzongató, mint hajdanán. A chilei mester úgy visz be a sötétségbe, hogy te észre sem veszed, hogy tilosban jársz, amíg nem késő. Mert Amenábar óvatosan édesget magához. Először csak az érdeklődésedet kelti fel, majd nyugtalanító morzsácskákat hagy maga után az ösvényen. És a következő pillanatban. Már rettegsz is. Vacog a fogad, ráz a hideg, és félsz. De ezt úgy képzeld el, hogy ebben a 100 percben mindentől rettegsz, ami feltűnik a képernyőn. Borzongsz a fényérzékeny gyerekektől, a sötétben sugdolózó árnyaktól, Nicole Kidman eszelősen kemény tekintetétől, a kínosan nagy, régi háztól, ami, úgy érzed, bármelyik pillanatban elnyelhet. Örökre. Márpedig te nem akarsz ennek a rémálomnak a része lenni. Csak arra a 100 percre, amíg tart a 2000-res évek legnagyszerűbb félelem-thrillere, mert a Más világ olyan fokú mestermű, atmoszférája olyan zseniálisan masszív, sötét, sátáni, és oly mértékben zaklat fel, hogy arra egyszerűen nem tudsz nemet mondani. Szimplán csak azért, mert ilyen mélyreható borzalomkoktélt nem találsz minden bokorban.
A forgatókönyv elsősorban a fanatikus, beteges, elborult méreteket öltő, szeretetnek már csak kötelességből nevezhető anyai szeretetet mutatja be olyan velőtrázó erővel, hogy abba mindened belefájdul, a lelkedtől kezdve, a szíveden át, az elmédig, minden porcikád borzong a rettentő anya-képtől. Kezdetben nem tudjuk, mi a probléma Grace-szel. Aztán épül a kép. Érkeznek a részletek, de nem is ez az elsőrangú lényeg, hanem az, hogy ez a nő beteg. Nem lehet konkretizálni a problémát (legalábbis a játékidő nagy részében), de érzed, tudod, hogy valami nincs rendben vele. Elejtett félmondatok, vérfagyasztó tekintetek. Grace félelmetes. Rideg szépség, akit csodálsz, de nem mernél hozzáérni, ha előtted állna. Gonosz kisugárzású nő, aki kapcsán érzed, hogy kedvelned kéne, de mégis tartasz tőle. És megőrjít, hogy nem tudod eme attitűdöd kiváltó okát, az eredetet, a gyökeret meghatározni. Képtelen vagy rá. A fényérzékenység kifogása által a sötétben, a ház poros, hideg "biztonságában" tartott gyerekek képezik az elvakult anyai kötődés nagyszerű szimbólumát. Az otthon, mint börtön, a köd, mint a külvilágtól a házat elzáró fal, a hit, mint sületlen ostobaság, lejárt, rothadó kifogás, a halál pedig, mint a küszöbön álló, az élettel rokon, itt, melletted létező jelenség manifesztálódik a Más világban. És mire a mestermű eljut a letaglózó dupla csattanóig, Te szíved szerint már üvöltenél. A fájdalomtól? A félelemtől? A csodálattól? Na, ez az, amit nem tudsz majd egyértelműen eldönteni. Azt hiszem, egy kicsit mindhárom bejátszik a képbe.
Nicole Kidman alakításának nagyszerűségére nehéz megfelelő jelzőt találni. Csodálatos, lehengerlő, vérfagyasztóan zseniális, földhöz vágó módon hiteles, lélekőrlő szinten átható. Tény, hogy van még a színésznőnek egy-két fontos filmje, amit eleddig nem láttam, de szinte biztos vagyok abban, hogy Kidman itt nyújtja élete legjobbját. De magasan! Ebből persze csak annyi hátrány származik, hogy a gárda többi tagját csúfosan lejátssza, elnyomja a főszereplőnő. De ezt azért megtudjuk bocsátani, azt hiszem...
A Más világ vérfagyasztó erejű mestermű. Hangulatilag, történetileg, Nicole Kidmanileg, szóval minden szempontból üt, vág, nem kímél. Látni kell! De úgy nagyon, rögtön, azonnal, sürgősen!!!! 10/10.
