Valaki jól csinálja. Megtalálja a saját hangját, a maga eredetiségét, és meghódítja a világot. Eléri, hogy ismerjék, hogy szeresség, hogy rajongják, hogy viszonyítási alapként kezeljék. Eléri, hogy legendává váljon. És vannak azok, akik az óriások hátán próbálnak felmászni a csúcsra, ám az ilyen módszer legjobb esetben is csak rövid távon lehet életképes. Mert a másolási kísérletnek nagyon gyakran csupán olcsó utánzat az eredménye. Ugyanis a személyre szabott egyediséget nem lehet utánozni. Említek néhány példát. A System Of A Down-t nem lehet leutánozni. Willem Dafoe-t nem lehet leutánozni. A Milka csokoládét nem lehet leutánozni...
Quentin Tarantino-t nem lehet leutánozni.
Frank Dawson (Tim Robbins) gazdag ember. Szép feleséggel (Jennifer Aniston), jó néhány golfütővel, és egy óceánparti szeretővel (Isla Fisher) is rendelkezik. Ám azt is tudni kell, hogy a jó öreg Frank a sikkasztásnak is nagy mestere, tehát vagyona jelentős részét nem becsületesen lapátolta össze. Történik egyszer, hogy egy béna gengszterpáros, amelynek tagjai Louis Gara (John Hawkes) és Ordell Robbie (Mos Def) szemet vetnek az úriember dollárjaira. Elrabolják az asszonyt, így akarván kicsikarni az egymilliós váltságdíjat a pénzeszsákból.
Aki nem tudná, annak elmondom, hogy a Született bűnözők a Jackie Brown alapjául szolgáló könyv előzményregényéből készült. Quentin Tarantino nagyszerű gengszterfilmjében Louis Gara Robert De Niro tolmácsolásában kelt életre, Ordell pedig Samuel L. Jackson prezentálásában lépett a porondra. Egyértelmű, hogy az előzményfilmnek csak akkor van létjogosultsága, ha azt is Tarantino csinálja. Épp ezért volt már a legelején veszett ügy Daniel Schechter vállalkozása. Ám ettől függetlenül az író-rendező meg sem próbál eredeti lenni, láthatólag nem akarja saját stílusát megmutatni. Persze, ha egyáltalán van neki. Mert elnézve ezt a filmet, nem sok egyedi tehetséggel áldotta meg a sors a művész urat. Schechter egy az egyben másolja Tarantino-t, úgy a poénvilág, ahogy a beállítások, és a színészvezetés terén. Időnként akad egy-két viccesebb momentum, itt-ott egy-egy jobb kamerapozíció, a filmzene pedig kifejezetten szuper, de összességében nézve ez a produkció nem más, mint egy másfél órás erőlködés. Bűzlik az izzadtságszagtól. Nevetségesen vérszegény koppintás, ami leginkább csak arra jó, hogy általa egyértelművé váljon a tény, miszerint jó Quentin Tarantino-filmet csak Quentin Tarantino tud készíteni.
De Niro és Samuel L. Jackson produktumainak emlékével a fejünkben kifejezetten fizikai fájdalmat okoz Mos Def és John Hawkes párosának nyűglődését nézni. Játékuk unalmas, és erőltetett. Jennifer Aniston viszont kifejezetten jó. Tehetséges színésznőnek tartom, de mivel ilyen szerepben jóformán soha nem láthatjuk, nem gondoltam volna, hogy ennyire jól megállja a helyét. Tim Robbins is egészen kiváló, Isla Fisher kapcsán pedig elmondhatom, hogy a színésznő meglepett hiteles alakításával. A mű legemlékezetesebb figurája azonban nem más, mint a Sons of Anarchy-ból ismert Mark Boone Junior, aki rendkívül szórakoztatóan hozza nácimániás, fegyverbuzi figuráját.
Nem arról van szó, hogy a Született bűnözők nézhetetlen film lenne, egyszerűen csak arról, hogy fölösleges megnézni. Mert ilyet már láthatott a közönség 1997-ben. Erősebb tálalásban, több egyediséggel, ütős atmoszférával. Semmi értelme nem volt a másolási kísérletnek, így el is bukott. 5/10.
