Kockáztatnak azok a filmrendezők, akik alkotásukat a főszereplők közötti kapcsolat működésére alapozzák. Mert mi van akkor, hogyha a színészek, vagy színésznők nem képesek megfelelően együtt dolgozni? Mi van akkor, hogyha nem érzik egymást? A film számára ez maga a katasztrófa, hiszen pont a kiindulópont, az építkezési alap az, amit nem sikerül összehozni. Márpedig ha a futóverseny egyik indulója már a rajtnál kificamítja a bokáját, cseszheti a futam későbbi részét.
Christine Jeffs rendezőnő azonban nem maradt szarban, hiszen Amy Adams és Emily Blunt közös munkája aligha lehetne ennél tökéletesebb.
Rose (Amy Adams) egyedülálló anya, aki munkaidőben házakat takarít, szórakozásképpen pedig egy nős zsaruval (Steve Zahn) kefél. A férfi kapcsolatainak segítségével Rosenak lehetősége adódik saját vállalkozás indítására. Nemrégiben munkanélkülivé vált húgával, Norahval (Emily Blunt) közösen vágnak bele Sunshine Cleaning névre keresztelt projektjükbe, melynek keretein belül, jó pénzért, bűntettek helyszíneit takarítják ki.
Az első negyedóra alapján könnyen úgy érezhetjük, hogy egy kifejezetten gyenge filmet nézünk, de fokozatosan, a játékidőben előrébb gázolva meglepően szépen kikerekedik a két nővér története. Persze, félreértés ne essék, a Tiszta napfényről mindent el lehet mondani, csak azt nem, hogy világmegváltó alkotás lenne. Összességében nézve könnyed drámáról van szó. Christine Jeffs rendezőnőnek érezhetően az volt a célja, hogy meséljen valami tartalmasat, de úgy, hogy műve ne váljon túlságosan fajsúlyossá. Ez kétségtelenül sikerült is, habár a dolog kétoldalúsága az, hogy pont a könnyű tálalás, és az átlagosabb témaválasztás miatt nem lesz a Tiszta napfény igazán maradandó alkotás.
Szinte már epizódszerűen kerülnek elő a különböző témák, a film ide is, oda is belekóstol, de sehol sem ragad le, és ez kifejezetten jól áll neki. A fővonulat tulajdonképpen egy családi vállalkozás kiépítését regéli el, itt-ott megízesítve a cselekményt némi lélekbúvár tartalommal. Kontrasztba kerül a gimnáziumi világ és a felnőtt élet, előjön a gyerekkori veszteségek, a súlyos traumák kihatása a későbbi életre, továbbá megjelenik az emlékezés fontossága. Emlékezés a múltra, emlékezés a halottakra.
Azonban a tartalmi töltet legfontosabb eleme a testvéri kapcsolat ábrázolása. A szkript egyszerűen, természetesen a komolyabb fajsúly mellőzésével mutatja be Rose és Norah viszonyát, az egymásra utaltság érzését, és a kettejük közti szeretet szépségét. Sokáig a számos közös jelenet ellenére is különállóan kerül bemutatásra a két lány személyisége, a különböző, de egy tőről fakadó problémák által eredményezett keserűség, majd, miután mindkettejüket alaposan megismertük, a forgatókönyv gondosan kiteljesíti a kapcsolatukat, és okoz néhány kellemesen érzelmes percet. Mindehhez Michael Penn (Sean Penn bátyja) játékosan szomorú zenéje asszisztál.
Ha valamiért, akkor a két főszereplő játékáért mindenképpen érdemes megnézni a Tiszta napfényt. Amy Adams mindig jó, ezúttal is kiváló, hiszen lenyűgözően sokrétű, és rendkívül érzelemgazdag játékot produkál. Emily Bluntot leginkább az utóbbi néhány év ütős sci-fijeiből ismerhetjük (Looper, A holnap határa, Sorsügynökség), ám kétség sem férhet ahhoz, hogy itt nyújtja élete eddigi legjobbját. Nemes egyszerűséggel fantasztikus a színésznő által prezentált produktum, alakítása lehengerlően összetett. Jobb, mint kolléganőjéé. Adams és Blunt kegyetlen jól dolgoznak össze. Elképesztően hitelesen prezentálják a főszereplők közti testvéri kapcsolatot. Pazarul hangolódnak egymásra, közös jeleneteiket öröm nézni.
Nem egy kiemelkedő film a Tiszta napfény, ráadásul a megtekintés után valószínűleg hamar feledésbe is merül, de ennek ellenére mégis érdemes megnézni. Könnyed dráma, ami életszagú üzenettel, és pazar színészi játékokkal operál. 7,5/10.
