Legjobb tudomásom szerint Jo Nesbo még sehol sem mondta ki, hogy a Police a Harry Hole-széria utolsó kötete, ugyanakkor eme tizedik regény lezárása, mind a cselekmény, mind pedig a hangulat szempontjából, arra enged következtetni, hogy a méltán világhírű Norvég Krimikirály nem készít több regényt alkoholista, démonaival küzdő főhősével a főszerepben. A könyv elolvasása után azt tudom mondani, hogy nem is baj, ha Nesbo befejezi ezt a szériát. Az az igazság, hogy kilenc nagyszerű, elsőosztályú krimiregény után már a nagy számok törvénye is megkövetelte, hogy érkezzen egy gyengébb darab. Mert a Police sajnos óriási csalódás az előző mesterművek után...

Spoilerezés nélkül lehetetlen írni erről a könyvről, szóval SPOILERES!

Újabb sorozatgyilkos tűnik fel Osloban. Valaki, aki rendőrökre vadászik, és áldozataival olyan helyeken végez, ahol korábban már történt gyilkosság, ám a rendőrség nem göngyölítette fel az adott ügyet. Amikor kollégák halnak meg, akkor a rendőrök jobban belelovalják magukat a nyomozásba, ám minden erőfeszítés ellenére a testület nem képes egyről a kettőre jutni, és az újonc rendőrfőkapitány, Mikael Bellman vállára így egyre nagyobb teher nehezedik. Eközben a kórházban, egy rendőrök által őrzött kórteremben kómás beteg fekszik. Egy beteg, aki olyan magas, hogy ki kellett cserélni a szobában eredetileg található ágyat egy nagyobb méretű darabra. 

Összességében nem rossz ez a regény, igazság szerint többé-kevésbé minden megvan benne, amit az előző részekben szerettünk. Minden megvan, de minden nagyon takaréklángon ég. Mintha Nesbo szándékosan levezetést akart volna írni. Egy lazább darabot. Igen, mert hiába történnek durva, sőt, egyenesen sokkoló dolgok a Police-ban, hatásuk nem képes az olvasó lényének mélyére hatolni. Na jó, egyszer sikerül, de csak egyszer. 

Nem gondoltam volna, hogy ezt fogom majd mondani, de a Police unalmas. Már szinte kínosnak érzem, hogy milyen lassan végeztem ki a könyvet. Az előző részek 3-4 napig tartottak ki egyetem mellett, ám ez, a nyári szünet kellős közepén, kb. három hetembe telt, de lehet, hogy négy is megvan. Az tény, hogy Nesbo pazarul vezeti félre az olvasót a regény első harmadában, a gond azonban az, hogy tényleg ezt csinálja a regény TELJES ELSŐ HARMADÁBAN! Egyre vastagabb a baloldalon található papírköteg, és nincsen Harry Hole. Igen, én tényleg elhittem, hogy meghalt, és úgy gondoltam, hogy a többiek majd az ő nevében fognak nyomozni. Aztán nagyon meglepődtem, amikor mégis feltűnt a nagy harcos, és kiderült, hogy él és virul, és valaki más feküdt azon az ágyon. Viszont így nem látom értelmét a félrevezetés hosszának. Mert ha tartott volna mondjuk 30 oldalon keresztül, az fasza, na de 170 oldalon át... az már túlzás. 

Maga a cselekményvezetés sem olyan erőteljes, mint a korábbi regényekben. Az alapkoncepció kétségtelenül ötletes, és igen, vannak nagyon erős, a nem is olyan régi dicsőségre emlékeztető, kimagasló minőséget képviselő momentumok, de csak nagyon ritkán. A nyomozás sokkal kevesebb részletből áll össze, mint ahogyan azt elvárnánk, Oslo földi pokol-atmoszférája már nincsen meg, az eseményláncolat bemutatása pedig szörnyen vontatott. Azt meg kell hagyni, hogy a finálé ütős, pörgős, és izgalmas, de ugyanakkor az is igaz, hogy a Hóember vagy a Vörösbegy végjátékához képest sehol sincsen.

A végkicsengés azonban jólesően szép, és békés, ugyanakkor vegyül bele egy kis nyugtalanság is, és ez a kevert atmoszférával bíró lezárás egészen megdobogtatta a szívemet. Aztán az utolsó sor után olvashatunk egy VÉGE feliratot, amire nem volt példa az előző regényekben, így ez eléggé egyértelművé teszi, hogy ez volt a széria utolsó része.

Harry Hole nem a régi. A karakterben megvan minden, ami miatt megszerették az olvasók, de Nesbo ezúttal egyáltalán nem használja ki a főhősében rejlő lehetőségek tárházát. Hole ezúttal kissé unalmas. A negatív mellékalakok valamivel jobban működnek. Mikael Bellman kiválóan példázza a felső körökig jutó korrupciót, Truls Berntsen kapcsán pedig remek karakterfejlődés elevenedik meg a regény lapjain.

Persze, nem rohanok a falnak csalódottságomban, hiszen nem felejtettem el, hogy a széria korábbi kilenc regénye egytől-egyig kimagasló színvonalat képvisel. A Police valahogy nem jött össze, legalábbis nem úgy, ahogy vártam volna. De ettől függetlenül, éljen soká a Norvég Krimikirály! Ez most 6,5/10.