Az van, hogy a következő után nincs tovább. Legalábbis úgy 9-10 hónapig, hiszen a jövő heti, valószínűleg elképesztően ütős epizóddal befejeződik a Trónok harca negyedik évada. Már bejelentették a következő kettő szezont, ám ezzel együtt szárnyra kapott az a híresztelés is, hogy hetedik felvonás nem lesz. Eléggé szkeptikus voltam ezzel a felütéssel kapcsolatban, de tekintetbe véve, hogy ebben a szezonban mennyire gyorsan halad előre a történet, nincs kizárva, hogy valóban be lehet fejezni a hatodik évaddal. Persze, Martin még jön kettő, valószínűleg szintén 1000 oldalas terjedelem körül mozgó regénykével, de ugyanakkor természetesen az évadon belüli epizódok számának növelése sincs kizárva. Na de egyelőre ne foglalkozzunk a jövővel, bízzunk a készítőkben, hiszen bizonyították már elégszer, hogy elbírják ezt a fantasztikus és óriási ciklust.
Most foglalkozzunk inkább Havas Jonnal meg az őrzők legendájával...
Ebben a részben egyetlen egy szál kap szerepet. Csináltak már ilyet az alkotók, amikor a Feketevízé volt a főszerep. Ezúttal a Fekete Várra támadó vadak és a Ser Alliser illetve Havas Jon vezetésével felálló Éjjeli Őrség összecsapását láthatjuk ötven percen keresztül.
Persze, nincs vérontás tisztességes bevezető nélkül, ennek megfelelően kapunk néhány párbeszédes indítójelenetet. Az első egy könnyedebb, viccesebb dumálgatás Sam és Jon között, ami tulajdonképpen tökéletesen vetíti előre, hogy az elkövetkező háromnegyed órában semmi vicceset nem fogunk látni.
Sam különösen fontos szerephez jut, kiváló érzés látni, hogy az egykor gyáva, kövér fiúból egy bátor, kövér férfi lett, aki bármire képes, hogy megvédje Szegfűt és annak kisbabáját, de még többre, hogy megóvja az emberek birodalmát a vadaktól. Aemon mester is kap egy igazán erős jelenetet, illetve Ser Alliserről is kiderül, hogy miért is ő parancsol ebben a koszfészekben.
És akkor jöhet a csata. Természetesen az alkotók ezúttal sem okoznak csalódást, hiszen a koreográfia elsőosztályú. És hogy a tökéletes rendezést maradéktalanul kiélvezhessük, a jeleneteket remek beállítások tárháza, pazar operatőri munka, és ritkán alkalmazott vágás teszi igazán magával ragadóvá. És nem kell félni, a sorozat odafigyel a jó hírére is, ugyanis a vérrel sem spórolnak a készítők, a harc nincsen cenzúrázva. Nagyon jó továbbá az is, hogy a csata nem nyers, érzelmileg nem felületes, hanem igenis fajsúlyos, és minden egyes eleső varjúért fáj a szívünk, hiszen láthattuk, hogy haláluk előtt mennyire bátran harcoltak. A zárójelenet pedig rendkívül hangulatos, a kifehéredő kép évadzáró hatását kelti, de persze az még hátravan.
Remek rész volt. 9/10. És most tegye fel a kezét az, aki meri azt állítani, hogy a falba rejtett óriássarló előkapása nem volt elképesztően badass!
