„Hát így ér véget a világ… Nem egy nagy durranással, hanem lihegéssel.”

Amikor hírét vettem, hogy bemutatják a Stephen King regénye alapján készülő tévésorozatot, A Búra alatt című showt, kezdett megfogalmazódni a fejemben, hogy csak el kéne már olvasni a monumentális, kétkötetes, összesen közel 1600 oldalt számláló óriásregényt. Jelenleg szünet van a széria első két évada között, én pedig nemrég befejeztem a könyvet. Hamarosan nekiveselkedek az első szezonnak, de előtte még írásba foglalom A Búra alatt, mint irodalmi mű rám gyakorolt hatását.

A történet színtere egy amerikai kisváros, Chester's Mill. A lakosok közül jóformán mindenki ismer mindenkit. Újonc a közösségben az iraki veterán, Dale Barbara, becenevén Barbie. Miután a volt katona összetűzésbe keveredik a város másodtanácsosának fiával - James - Nagy Jim - Rennie titulusa szerint a városka második embere, ám az első tanácsos Andy Sanders csupán Rennie dróton rángatott bábuja -, Barbie kénytelen a város elhagyása mellett szóló döntés meghozatalára. Már így is több szerencséje volt a vártnál, hiszen a rendőrkapitány neki adott igazat, és nem a férfira támadó suhancoknak. Ám mielőtt Barbie elérné a városhatárt, valami történik. Nem sokkal előtte az úton egyik pillanatról a másikra kettészakad egy mormota, egy repülőgép pedig lezuhan, mintha láthatatlan falba ütközött volna. Ugyanis leereszkedett a Búra, ami mostantól kezdve elzárja Chester's Millt a külvilágtól. A lassan épülő Pokolban ármánykodás, életveszély, és baljós atmoszféra kezd kibontakozni. Tragédiák sora veszi kezdetét, miközben Rennie megpróbál előnyt kovácsolni a helyzetből, az indulatok pedig elszabadulnak.

Kissé tartottam attól, hogy a monumentális terjedelem tényéből kifolyólag bizonyos pontokon unalmassá válik majd a cselekmény, ám hál' Istennek pozitívan csalódtam. Valóban meglepő, de korunk egyik, ha nem a legnagyobb regényírója egy oldal erejéig sem süpped bele a kelleténél tovább egy adott szituáció, vagy leírás tárgyalásába. Mindenre csupán annyi mondatot szán, amennyi feltétlenül szükséges. A méretes terjedelem nemes egyszerűséggel a számtalan kreatív ötletnek, és a remekül felépített, végtelenül izgalmas történetvezetésnek köszönhető.

King rengeteg érdekesebbnél érdekesebb szituációt teremt, és a sok szálon futó sztoriban rejlő lehetőségeket maximálisan kiaknázva az emberi személyiségek méretes skáláját zongorázza végig, miközben a különböző tulajdonságok fúziójából megszülető karakterrajzokat remek érzékkel vezeti végig a cselekményen, gondosan kivesézve minden egyes szereplőt. A Búra alatt rengeteg karaktert mozgat, és az író talán azért érdemli a legnagyobb dicséretet, hogy ezt a sok figurát, amellett, hogy a végletekig kibontja és lecsupaszítja, képes úgy irányítani, hogy a regényben szereplő alakok közösen építsék ki a cselekményt, amelyet tulajdonképpen az egymásnak feszülő, rendkívül különböző emberi személyiségek tartanak össze. Vannak jók, vannak rosszak, és akadnak csúfak is, de az biztos, hogy mindegyiküknek fontos szerep jut a kisvárosi Apokalipszis kivitelezésében. A dráma, thriller, és krimielemeket felvonultató történetre pedig tonnás súlyként nehezedik a sci-fi vonulat, hiszen valami dolgozik a háttérben. Valami nagy, ami egyben mégis kicsi, na de ennél nem szólok többet, mert még spoiler lesz a vége...

A bűntudat fontos alkotóeleme a regény gondolati rétegének, hiszen ez az az elem, ami meghatározza az embert, és annak viselkedését, a dolgokhoz való hozzáállását. A múltból előtörő, kínzó emlékek maró hatással vetülnek rá szereplőink gondolkodásmódjára, világszemléletére. Van, aki áldozatként emlékszik magára, de akad olyan is, aki elkövetőként gondol múltbéli énjére. És természetesen olyan szereplőről is olvashatunk, aki elmenekül a bűntudat elől, és helyette inkább meggyőzi magát a hazugság igazságáról, miszerint ő csak a köz érdekét szolgálta, amikor borzalmakat követett el.

A szánalom fontos szempont még a történetben, leginkább a fináléban és a zárásban. A szánalom, ami King fantasztikus kompozíciójában gyönyörűen olvad össze a társaikat, és a gyengébbeket, a kisebbeket bántalmazó gyermekek képével. Megelevenedik a fájó tény, hogy az ember gyermekkorában a legagresszívabb, mindent elpusztít maga körül, a sebezhetőt nem hagyja létezni. És az emlékek felnőttkorban is visszatérnek, és megszületik a bűntudat, és a frusztráció. A félelem a gyengeségtől, a kudarctól. King rendkívül érdekesen értelmezi az általában negatív értelemben használandó szánalom szót műve záróoldalain. Itt a szánalom az első lépés a fényesség, a jóság, a szépség felé. Szép gondolat.

Fontos hangsúlyt kap az elvakult hit kőkemény kritikája. Az író megszállottan Istenhívő férfiként mutatja be a történet leggonoszabb figuráját, Nagy Jimet, miközben a másik oldalra odaállítja Piper Libby lelkésznőt, aki pozitív karakter a regényben, ám első megjelenésekor King részletesen kifejti, hogy a nő mélységesen ki van ábrándulva az Úrból, a semmihez imádkozik, elvesztette a hitét.

Mindezek mellett a tömegpszichózis részletes kielemzését is megcsodálhatjuk A Búra alatt lapjainak pörgetése során, hiszen King mesterien prezentálja a szó szerint egységbe kovácsolódott, és pont ezért mérhetetlenül ostobává váló emberek hadának pokolian ijesztő képét. Ide kapcsolódik a manipuláció, amit a szerző remek érzékkel visz végig művén, hogy ezzel egyben a könyv egyik legjobban megírt karakterét, Jim Renniet is aktív mozgásban tartsa.

Az elképesztő finálé és a fantasztikusan hangulatos zárás garantáltan nevezhető a regény letehetetlen szakaszának. Hiszen ebben a nagyszerű történetben emberi életek kerülnek a mérleg karjaira, lelki és mentális állóképesség mérettetik meg, és a melankólia, a fájdalom, a könnyek, és a számtalan tragédia emléke soha nem oszlik el. Stephen King a lelked, és az agyad mélyére egyaránt behatol, és amikor az utolsó oldallal is végeztél, lecsupaszítva állsz egy megnyeretlen háború látszólag győztes csatájának helyszínén, és felfigyelsz a remegő tested fölött lassan kitisztuló ég felől érkező, alig hallható, mégis tökéletesen kivehető suttogásra, ami csak annyit üzen: Menj haza ebben, olyan lesz, mintha ruha volna. 9,5/10.