Próbaképpen, kísérleti jelleggel kezdtem el Jo Nesbot olvasni, ám a norvég író zseniális stílusa hamar rabul ejtett, erőteljes karakterei, és példátlanul intelligens történetei pedig örök viszonyítási alapként fognak élni a fejemben. És ráadásul még mindig hátra van egy csomó olyan könyve, amit még nem olvastam, ugyanis a Boszorkányszög a harmadik Nesbo-regény, amit viszonylag rövid idő alatt megettem, előtte a Vörösbeggyel és a Nemeszisszel ismerkedtem, mindkettő lenyűgözött. Ahogy a Boszorkányszög is...
Az oslói hőség tombolásának kellős közepén sorozatgyilkos üti fel a fejét a városban, ám stílusa a jelek szerint elüt a szabványtól. Mivel a rendőri testület nagy része szabadságát tölti, a nyomozással azokat bízzák meg, akik még ebben az időszakban is munkára foghatóak. A sors iróniája, hogy a szóban forgó egyének történetesen esküdt ellenségek: Tom Waaler és Harry Hole.
Jo Nesbo ezúttal sem hazudtolja meg magát, hiszen a Boszorkányszög ismét a krimi magasiskoláját képviseli. Az író most sem esik az önismétlés hibájába, újszerű atmoszférát teremt. A regény történetének vázát két fontos elem képviseli. Az egyik a sorozatgyilkos pszichológiája, a másik pedig a Tom Waaler-szál fináléja. Az író remekül osztja meg a szűk 400 oldalas terjedelmet a két sztori között, és hozza őket tulajdonképpeni összefüggésbe is. Az eddig általam ismert Nesbo-regények közül a Boszorkányszög a legfordulatosabb. A bevezetést követően gyakorlatilag megállás nélkül érkeznek az újabb, kisebb-nagyobb csavarok, például ahogy Harry rájön a gyilkos helyszínválasztási módszerére, de az egyetemi kollégiumban történő gyilkosság bemutatása is ide sorolandó, ahogy még a cselekmény számos más mozzanata is. Mindennek a tetejébe Nesbo pazarul vezeti félre az olvasót, így a gyilkos kiléte alapos meglepetést okoz, hát még annak a bizonyos "miért?"-nek a kifejtése, ami a szerző abszolút zsenialitását sugározza magából. Jó ötlet volt az okkultizmust, és a vallást ( bár ez utóbbi csak minimális mértékben van jelen ) behozni a történetbe, ettől a sztorinak igazán különleges hangulata lesz. És akkor még nem beszéltem az időjárás szimbolikus használatáról. A kínzó hőséget tomboló vihar váltja fel, amikor Harry eljut a gyilkoshoz. És még csak ezután következik a Tom Waaler-szál lezárásának szentelt finálé, ami valóságos adrenalinbomba, telis-tele extremitással és feszültséggel.
Harry karakterének eddig ismeretlen, sötét mélységeibe teszünk látogatást Nesbo vezetésével. Főhősünk padlón van az Ellen-ügy miatt, a sztori kezdetén már egy hónapja éjt nappallá téve nem csinál mást, csak vedel. Bjarne Moller, Harry főnöke úgy dönt, hogy nem tartja tovább a hátát alkoholista kollégájának, így főhősünk felmondási papírjai a bűnügyi igazgató asztalára kerülnek. Harry azonban igyekszik összeszedni magát, és tudván, hogy az utolsó ügyéről van szó, maradéktalanul odateszi magát. Nesbo nem fél kétségekbe dönteni olvasóját, ugyanis a történet egy szakaszában Harry látszólag meginog, és elkezd kacsingatni a sötét oldal felé. Tom Waaler figuráját az eddigiekhez képest sokkal nagyobb részletességgel mutatja be nekünk a szerző, és lehetőséget kapunk rá, hogy megismerjünk egy páratlanul összetett figurát.
Összességében a Boszorkányszög a Jo Nesbotól megszokott módon páratlan részletességet, fordulatos cselekményvezetést, gondos karakterkezelést, és földbedöngölő erővel rendelkező feszültséget vonultat fel. 10/10. Ebben a könyvben lezárul a Tom Waaler-szál, úgyhogy legközelebb a Denevéremberről, azaz a sorozat kronológiailag legelső részéről írok itt, a Rendhagyó rovatban.
