Movie Tank

Az a bizonyos Family Guy - fordulat

2013. november 29. - Sparrow

Nyilván, azok, akiket legalább egy kicsit érdekel a Family Guy című, felnőtteknek szóló rajzfilmsorozat, már értesült az alkotók által produkált megrázó csavarról, a széria eddigi leghihetetlenebb mozzanatáról, amit öt nappal ezelőtt vetítettek le az USA-ban. Ha esetleg van olyan, aki nem tudja, hogy miről is fog szólni ez a rövid bejegyzés, az RÁ NE KATTINTSON a tovább-ra! Tessék megnézni a 12. évad 6. részét, és mindenre választ kap.

Brian meghalt.

Family-Guy-Brian-Griffin-dies-Life-of-Brian.jpg

Voltak már a szereplők életére hosszútávú hatást gyakorló események a sorozatban, például amikor Cleveland elvált a feleségétől, de egyik sem volt közel sem olyan nagyszabású, mint valakinek a halála. Márpedig Seth MacFarlane és az írók csapata több, mint 11 évad után úgy döntött, hogy a felállás átrendezésre szorul. A Family Guy felfrissítése a cél a beszélő blöki halálával, legalábbis a stábtagok ezt nyilatkozták.

Természetesen azt ne felejtsük el, hogy ez egy vígjátéksorozat, ráadásul nem is akármilyen. Azon túl, hogy a poénvilág rendkívül intelligens, soha sehol nem láthat a tévénéző a Family Guy stílusánál betegebb ötletarzenált. Így még akár az is lehet, hogy Brian megölése csak egy nagyon, de nagyon elborult poén, és a következő részben majd nagyot röhögnek rajtunk az alkotók. Ráadásul már mindenféle rajongói nyomozások eredményét is fel lehet lelni az interneten, amely szerint Brian igenis vissza fog térni, és helyette valaki mást írnak ki. Nem tudom, hogy erre mennyi az esély, de had reménykedjenek a brianisták.

Ami miatt viszont eléggé valószínűtlen a kutyus visszatérésének teóriája, az a tény, hogy Brian eltemetését követően egy hónappal a Griffin-család benéz egy állatkereskedésbe, és egy másik, szintén emberi nyelven társalgó kutyát vesznek magukhoz, aki a Vinnie névre hallgat. Habár Brian nagyon fog hiányozni, hiszen óriási karakter volt, aki nem mellesleg MacFarlane jellemének felelt meg, azért szerintem Vinnie is jó partnere lehet a későbbiekben Stewienak, különösen kíváncsi vagyok, hogy milyen további poénokat fognak kihozni a blöki olasz származásából. 

Hozzá kell tenni, hogy habár a rövid játékidő miatt kissé összecsapott hatása van ennek a hatodik epizódnak, az alkotók nagyon jól egyensúlyoznak a dráma és a humor között. Hiszen Peterék tényleg sírnak, és bizony, most vannak olyan szomorú jelenetek, amikbe egyszerűen nem lehet viccelődést belevinni. Ám ahogy akad egy kiskapu, rögtön érkezik valami agyhalott poén, és így sírva nevetünk.

Family-Guy-12x06-02.jpg

Tételezzük fel, hogy Brian halott marad. Akkor ez egy óriási mérföldkő a sorozat történetében. Ezzel biztosan vesztettek néhány rajongót MacFarlane-ék, de szerintem a legtöbben, hozzám hasonlóan, örülnek annak, hogy az alkotók meg mertek lépni egy ilyen bátor húzást.

Stewiet ne bántsák, az a lényeg, mert akkor tényleg harapok!

A bejegyzés trackback címe:

https://movietank.blog.hu/api/trackback/id/tr745667782

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MrRaizy 2013.11.29. 21:11:48

Én nagyon sajnálom Brian-t, egyértelműen Ő volt a kedvencem a rengetek király karakter közül.
Nem is értem, hogyha teljesen jól működött a sorozat Brian-el, akkor miért is kellet kiírni belőle? Mert azt nekem senki ne mondja, hogy kezdett ellaposodni a sorozat, amikor szerintem a Family Guy egyre és egyre jobb. Persze egy kicsit elfogult vagyok vele kapcsolatosan, de én akkor sem tartom ezt egy jó húzásnak.

FroG · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2013.11.30. 11:57:47

@MrRaizy: Ha már ki kellett nyírni valakit, akkor az Chris lett volna. Szinte semmi szerepe nincs évadok óta, és annyi az állandó poénforrás, hogy a vén Herbert tata vonzódik hozzá. Remélem visszahozzák még Briant, egyértelműen a hasonló műfajú sorozatok egyik legjobban eltalált karaktere volt.

Sparrow · http://movietank.blog.hu 2013.11.30. 12:01:44

@FroG: Amúgy az általam az írásban említett rajongói nyomozások is arra jutottak, hogy Briant visszafogják hozni, és helyette Christ tüntetik el. Csakhogy erre kevés az esély, mivel ezek csupán kétségbeesett fogódzások, ráadásul MacFarlene is azt nyilatkozta, hogy nem emberi szereplőt akartak kinyírni, mert az túl tragikus lett volna.
@MrRaizy: Szerintem is a sorozat indulása óta változatlan a minőség, elképesztően király minden egyes epizód.

jackass99 2013.11.30. 21:47:05

NA NE! Brian zseniális társa volt Stewiet - nak. Ez most nagyon szíven ütött. Rip.
süti beállítások módosítása