Mi kell ahhoz, hogy egy film garantáltan Oscar-esélyes legyen, tulajdonképpen minőségétől függetlenül? Először is szükség van egy olyan rendezőre, akinek már van neve a szakmában, és tett már le olyan munkát az asztalra, ami van annyira maradandó, hogy a direktor neve hallatán felemelje tekintetét az átlagember. Ő lenne Paul Greengrass. Aztán kell egy igaz történet, egy valós emberi dráma, amivel azért tudnak azonosulni a nézők, mert egy ugyanolyan kisemberről szól, mint amilyenek ők maguk. Richard Phillips, és az ő rémálomba illő kalandja ilyen. És természetesen kell egy nagyszerű színész, akinek lehetőleg már legyen aranyszobrocskája, hogy a moziba látogatók még szívesebben azonosuljanak vele. Mégis ki más lehetne jobb választás ilyen szempontból, mint Tom Hanks?

Richard Phillips kapitány ( Hanks ) tapasztalt szakember a hajózás világában, a ranglétra legaljáról küzdötte fel magát a kapitányi posztig, 2009-ben pedig már a Maersk Alabama nevet viselő teherhajó első embere. A kihajózó legénység tagjai jól tudják, hogy egy rövid szakaszon le kel térniük a védett vizekről, nem túl messze Szomália partjától. Az Amerikáért egyszerre rajongó, de az Újvilágot mégis gyűlölő szomáli kalóz, Muse ( Barkhad Abdi ) pont az Alabamát szemeli ki célpontul. Miután a pénzre áhítozó kalózok megszállják a fedélzetet, a legénység tagjai sikeresen lefegyverezik a vezetőt, aki azonban nem adja fel, és ügyes csellel túszul ejti a kapitányt a nyomasztóan kicsi mentőcsónakban ( ami tulajdonképpen egy komplett hajó ).

Tény, hogy van olyan igaz történet, amelyből fölöslegesen készítenek filmet, mert egyszerűen nincs benne annyi energia, hogy megállja a helyét a vásznon. Viszont, hogyha sikerül kiválasztani egy igazán potenciál-dús alapanyagot, ami ezúttal a kapitány az eseményekről írt könyve volt, akkor egészen remek alkotás születhet. A boldogság nyomában, a 127 óra, és egyéb mesterművek sorában ezúttal már ott vigyorog a Phillips kapitány is, bár tény, hogy nem annyira magával ragadó, mint az előbb említett két cím. Billy Ray forgatókönyve elég jó, de lehetne még jobb is, hogyha az író nem húzná ennyire túl az eseményeket. Legalább tíz percet lelehetett volna kalapálni a játékidőből, a finálé hosszabb a kelleténél. Továbbá bizonyos történeti elemeket is lógva hagy a szkript. Például én annyira vártam, hogy mi fog kisülni abból a bizonyos tizenötös székből, de végül nem kezdtek vele semmit.

Van viszont két ember, akik miatt végül is ez egy nagyon, de nagyon jó mozgókép. Aki kevesebb részben járul hozzá a sikerhez, az a rendező Paul Greengrass, aki mesteri módon fokozza a feszültséget, de hát ezt már a Bourne-filmek esetében is megmutatta. A direktor úr a játékidő második, mentőhajós felében valami elképesztő határokig fokozza a feszültséget, és nem kevés adrenalingőzös percet okoz a nézők számára. A filmforgatásra szinte teljesen alkalmatlan méretekkel és berendezéssel rendelkező mentőcsónakban sikerül elképesztően hatásos jeleneteket generálnia.

Tom Hanks nélkül szart sem érne ez az egész. Na jó, ez nagyon nagy túlzás, de a film nézése közben hálát adunk az égnek, amiért ez a remek színész lett főszereplőnek megválasztva. Hanks karrierjét átnézve sok olyan címet találunk, amit az úriember élete alakításaként titulálhatunk, és Richard Phillips megformálása is ezek közé tartozik. Pazarul mutatja be a hidegvérű, átgondoltan cselekvő kapitányt, akit csak irigyelni tudunk a válsághelyzetben tanúsított lélekjelenléte miatt. De ekkor még mi sem tudjuk, hogy mit fog produkálni a színész az utolsó tíz percben. Pontosan azt, amiért annak idején kitalálták a színészmesterséget. Levedli eredeti testét, kidobja saját lelkét, és átalakul valaki mássá. Egy összetört, megviselt átlagemberré, akire az elmúlt néhány napban több feszültség és félelem szakadt, mint másra két élet alatt. A sokkhatás alatt szenvedő, gondolatait összeszedni, és szavait kimondani képtelen kapitány szerepében csodát visz végbe. Az év egyik legjobb alakítását produkálja. Bemutatja Richard Phillipset, akire igazán ráillik a hétköznapi hős fogalma. Nem azért hős, mert túlélte ezt az eszméletlen kalandot. Hanem azért, mert egy évre rá ismét tengerre szállt.

A szomáli kalózokat alakító színészek egytől egyig elsőfilmes aktorok, akiknek különösen nehéz feladat lehetett, hogy egy ennyire Oscarra szánt filmben kell debütálniuk. És mégis fantasztikusan vették az akadályt, tényleg egészen meglepő teljesítményt nyújtanak. Kimagaslik közülük Barkhad Abdi, akinek a nyúlfogú, abszolút nem kamera-kompatibilis feje alapján tényleg nem gondolta volna senki, hogy ennyire jól megállja a helyét.

Jó a filmzene is, szép a fényképezés, az Alabamáról készített távolik egészen gyönyörűek, és valahogy az egész a helyén van. Ettől függetlenül jól tudjuk, hogy Paul Greengrass, és Tom Hanks, de különösen utóbbi nélkül közel sem lenne ennyire jó film a Phillips kapitány. 8,5/10.