Movie Tank

Breaking Bad - 5X14

2013. szeptember 17. - Sparrow

Csupán öt éve annak, hogy útjára indult a valaha volt legerőteljesebb hatású drámasorozat, a Breaking Bad. És bizony, az alkotók nem hagyták, hogy a pénz hatalma eltérítse őket, azért is befejezik az ötödik évaddal, amikor az indulatok a tetőfokra hágnak, a harag, a gyűlölet, és a kétségbeesés pedig eluralkodik Walter White, azaz Heisenberg életén. Az ok, amiért külön posztot szentelek a tizennegyedik epizódnak, nem más, mint a tény, hogy bizony, a finálé elkezdődött. És még a vártnál is kegyetlenebb.

Az írás a továbbiakban NAGYON SPOILERES.

breaking-bad-el-adios-a-heisenberg-critica-5x14-1_0.jpg

És meglépték! Nem ijedtek be, így a végén, az alkotók megtették azt, ami már az egyéves szünet után jelentkező kilencedik rész óta ért. Megölték Hanket. A drámai feszültség, a közelgő értékveszteség súlya ólomként nehezedik a nézőre a káoszt ígérő képsorokban. Walter könyörög Jacknek, hogy ne húzza meg a ravaszt, Hank kőkemény arccal elfogadja sorsát ( ekkor minden korábbinál jobban tiszteljük a karaktert ), aztán a hivatásos gyilkos elsüti a fegyvert. Közel ötévadnyi feszültség robban egyszerre a képernyőn, ahogy Walter kissé lassítva térdre zuhan, és vele együtt mi is érezzük, hogy innen már nincsen visszaút.

A készítők mindig jól válogatják meg a nyitójeleneteket, és ez most sincsen másképp. Visszaugrunk az időben, amikor Walternek még volt haja, és Jesse-vel szövetségben, a sivatag közepén, jelképpé vált lakóautójukban főzte a speedet. A béke, a boldogság, és a szebb jövő ígéretének korszaka volt ez, és a tény, hogy Waltnak ekkor még az volt a legnagyobb problémája, hogy milyen kifogást találjon ki Skyler számára, szinte könnyeket csal a szemünkbe.

Természetesen nincs sok időnk nosztalgiázni, ugyanis a rövid címkiírás után Jack végez Hankkel, és utána mi, nézők, legalább annyira kétségbeesünk, mint Walt, hiszen fogalmunk sincs, hogy innen hogyan tovább. És még ekkor is, egy ilyen feszült, drámai ponton is képesek Gilliganék elővenni a fekete humort. Walter kissé melankolikus, de azért ütemes dalbetétre vedlik ganajtúróbogárrá, hogy az elkövetkező néhány percben érezhessük azt a különös, ugyanakkor igazán reális iróniát, ami jóformán az egész sorozat alapköve.

Soha, de soha az eddigiek alatt nem volt még ekkora súlya Marie karakterének. Titkon mindig is a Breaking Bad kevés gyenge pontjának egyikeként tartottam számon Betsy Brandt figuráját, ám most gyakorlatilag életekről határoz, amikor kényszeríti a nővérét, hogy az elmondja az igazságot Juniornak. Elmondani egy fiúnak, hogy az apja rövid úton az amerikai kontinens, majd Európa legjövedelmezőbb drogüzletét építette fel. Ez bizony kemény dió, és pontosan ezért nem bírunk egy helyben ülni, hiszen rohangálnak bennünk a voltok.

breaking.jpg

És ekkor Walter hazaér. Még mindig érezhető, ahogy a nagy Heisenberg próbálja figyelmen kívül hagyni a gondokat, ezúttal még Hank halálát is, és a tényt, hogy halálra ítélte Jesse-t. Eddig is minden bajos szituáció megoldódott, és ez most sem lehet másként, legalábbis Walt így gondolja, és ezt még csak ki sem kell mondania. Főhősünk kb. akkor tér egyszer és mindenkorra észhez, akkor jön rá, hogy ennyi szart már nem tud a szőnyeg alá söpörni, amikor Skyler kést ránt, és megtámadja férjét, akinek mindeddig falazott. Félelmetes, ahogy a nő elfojtott dühe a felszínre tör.

De még ennél is félelmetesebb, ahogy Walter végül elismeri valódi énjét. Hagyja, hogy a szörnyeteg végre győzedelmeskedjen. Miután felhívja Skylert, és lezajlik az a bizonyos, rövid, de velős monológ, amelyben becsmérlő jelzőkkel illeti a nőt, majd halálosan megfenyegeti, érezzük, hogy az átváltozás, ami még az első évadban kezdődött, a végéhez ért. Walter nincs többé. Már csak Heisenberg lélegzik. Miután leteszi a telefont, az ember utolsó erejével még rövid úton megsiratja saját halálát,...

... aztán a szörnyeteg beszáll abba a bizonyos kocsiba.

A bejegyzés trackback címe:

https://movietank.blog.hu/api/trackback/id/tr715519679

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása