„ Igaza lenne, ha nem tévedne ekkorát. ”
A szórakoztatóipar egyik legérdekesebb színtere a bűvészmesterség, ami felől a néző általában pont azért fordul el, mert nemes egyszerűséggel idegesíti, hogy nem érti, az idézőjeles mágus miképp is veszi őt és vele egyetemben a többi szemlélődőt is palira egy-egy trükkje prezentálása során. Ha a bűvészet eme rejtélyes mivoltát egy jó kis thrillerbe helyezzük, és hozzákeverünk egy adag krimit, akkor végeredményként valami igazán ütőset remélhetünk. Louis Leterrier igyekezett színt vinni 2013 eddig eléggé silány filmévébe témabeli mozgóképével.
Daniel ( Jesse Eisenberg ), Merritt ( Woody Harrelson ), Henley ( Isla Fisher ), és Jack ( Dave Franco ) jobbára utcai bűvészek, mentalisták, a szórakoztatóipari tápláléklánc alján helyezkednek el. Azonban egy nap mindannyiukat megkeresi egy rejtélyes idegen, és tudtukon kívül átad nekik egy-egy tarot kártyát, amit főhőseink egyértelmű jelként értelmeznek, és a meghagyott címre, a megadott időben meg is érkeznek. Ezt követően ugrunk a történetben egy évet, amikor a négy bűvész már a világhírű Apokalipszis Lovasai formációt képezi, és háromállomásos, eddig soha nem látott trükköket felvonultató előadássorozatot hirdet. Az első megálló Las Vegas, a főattrakció pedig egy párizsi bank kirablása a világ másik feléről, amit valóban sikerül kivitelezni, a 3 millió euró eltűnik az épület széfjéből. Ezt követően megkezdődik a macska-egér játszma az FBI és főhőseink között, és minél közelebbről nézzük az eseményeket, annál kevésbé értjük az elemek közti kapcsokat, egészen a filmvégi, brutális erejű csattanóig, amikor egy csapásra minden kitisztul.
A forgatókönyv gyönyörű szépen van megírva, a cselekmény precíz, átgondolt, nincsenek komolyabb logikai buktatók, ellenben az események láncolata megállás nélkül gondolkodásra ösztönzi a néző agyát, ugyanis a film akár egy jó bűvésztrükk is lehetne: Majd beledöglünk, annyira megakarjuk tudni a titkát. Ki mozgatja a szálakat? Egészen pontosan mi is az a Szem? Mi történt hőseinkkel a kihagyott egy esztendő során? A történetvezetés izgalmas, a Szemfényvesztők thrillerként végig feszült, fenntartja a figyelmet, a bűvészelőadások akár igaziak is lehetnének, annyira magával ragadóak, a játékidő második felében sokszorozódó fordulatok, az elképesztő csúcsponttal pedig végképp teljessé teszik a történet okozta pazar élményt. Az egyetlen sötét árnyalat a forgatókönyv szivárványszínű gyönyörűségén a főhősöket üldöző ügynökök közötti románc, ami egyik pillanatról a másikra veszi kezdetét, elképesztően erőltetett módon, ráadásul az egész teljesen fölösleges.
Jesse Eisenberg haját kivasalták, és mintha ezzel színészi tehetséget is ültettek volna a csávóba, ugyanis lehidaltam, annyira jól nyomja az aktor, simán ott van a Szemfényvesztők három legjobbja között. Épp ezért fájó pont, hogy csak Eisenberg miatt nem néztem meg moziban a filmet. A másik kettő kiemelkedő aktor nem túl nagy meglepetésre Woody Harrelson, aki karakteréhez híven annyira cinikus, hogy nem tudunk nem szimpatizálni vele, valamint Mark Ruffalo, aki szokásához híven képes elrugaszkodni korábbi karaktereitől és megint valami teljesen újat produkálni. Isla Fisher tűrhetően végiglibeg a filmen, de kismillió rátermettebb színésznőt is találhattak volna a szerepre, Dave Francohoz pedig csak annyit fűznék hozzá, hogy örökölni szülőktől és nagyszülőktől, nem pedig testvérektől szoktunk, így nem tudom, hogy a srác miért várja, hogy a bátyja tehetsége nála is megcsillanjon... Mert nem fog, legalábbis nagyon úgy néz ki. Kettő nagy öreg is tiszteletét teszi. Michael Caine egy kisebb mellékszerepben hozza a gizda-gazdag üzletembert, míg Morgan Freeman a bűvésztrükkök nagy leleplezőjeként díszeleg, és az FBI-hoz hasonlóan üldözi a főhősöket. Mélanie Laurentről is jó véleményen vagyok, ugyanis nagyon szimpatikusan, valahogy olyan szerényen játszik a francia színésznő.
Nem beszélhetünk sok akciójelenetről, mindössze egyetlen egyről, de az egész egyszerűen, minden túlzás nélkül tankönyvbe illő. Egy rendkívül hosszú, bunyókkal tarkított üldözéses képsorról van szó, ami egy bérház lakásában kezdődik, majd a híd csúcsforgalmában ér véget, mindeközben pazar koreográfiákat, látványos verekedéseket csodálhatunk, a csúcspont pedig egy tökéletesen felvett autós zakózás, ami egyszerűen szemet gyönyörködtető.
Az idei év egyik legnagyszerűbb filmélményét köszönhetem a Szemfényvesztőknek. Kisebb dilemmába kerültem a film pontozásával, ugyanis a kilencet túl kevésnek, míg a tízet azért túl soknak éreztem, így megállapodtam magammal egy 9,5/10-ben.