Steven Soderbergh manapság az egyik - ha nem a - legaktívabb filmrendező, évente akár két-három produkcióval is jelentkezik, és ezeknek a minőségével sem szokott komoly baj lenni ( a Magic Mikeról, könyörgöm, feledkezzünk most meg ). Idén sikerült a szokottnál kicsivel nagyobb elismerést kivívnia a rendezőnek, Mellékhatások című munkájával, amely igazi zsánerkeverék. A drogos filmek, a jogi, valamint az üzleti dráma, továbbá a thriller stílusjegyei egyaránt tiszteletüket teszik, és egyértelműen ettől lesz eme mozgókép kiváltképp érdekes.

Emily ( Rooney Mara ) egy reklámügynökség munkatársaként dolgozik. Férjezett, azonban élete párja, Martin ( hát persze, hogy a kicseszett Channing Tatum ) már évek óta börtönben ül. Miután a férfi szabadul, kiderül, hogy Emily régi problémája, a depresszióra való hajlam, felerősödött, olyannyira, hogy a nő megpróbál végezni magával. Ezután kerül pszichiáterhez. Dr. Jonathan Banks ( Jude Law ) érzi, hogy új páciensének komoly segítségre van szüksége, így néhány sikertelen próbálkozás után felír Emilynek egy vadonatúj, reklámokkal is népszerűsített antidepresszánst. Csakhogy a gyógyszer egyik mellékhatása alvajárás, és ez hamarosan komoly tragédiát eredményez.

Scott Z. Burns forgatókönyve nem egy nagy eresztés, inkább nevezném tisztes iparosmunkának. Összességében szépen levezetett cselekményt mutat be a szkript, akadnak bőven fordulatok, meglepetések. Persze, utóbbi kategória képviselőit sem sikerül minden esetben jól felhasználni. Példának okáért megtudom említeni Banks térfélváltoztatását. A film első felében foggal-körömmel kiáll Emily mellett, ám aztán egyik jelenetről a másikra ellene fordul, és csupán minimális átvezetést kapunk. Azért az esetleges plusz négy-öt percért igazán nem lett volna kár. Amiért viszont elismerést érdemel az író, az a feljebb már említett zsánerkeverés, ami önmagában még nem egy nagy dolog, viszont ezzel elképesztően sok lehetőséget felvonultató tárházat nyújtott a rendezőnek.

Steven Soderbergh pedig ki is használja ezeket a lehetőségeket, talán még jobban, mint ahogy azt előzőleg remélni lehetett. A direktor remekül hangsúlyozza ki az összes stílus, kiemelten a drogos téma és a thriller elemeit, és kotyvalékához hozzákever egy hihetetlenül ütős hangulati elegyet, aminek hála a Mellékhatások olyan atmoszférával töltődik fel, ami az Ilyet még nem nagyon láttunk - hatást váltja ki a nézőből. Kezdetben nagyon furcsa az események szokatlanul lassú folyása, a rendellenesen nyugodt tempó, az, hogy a film szinte sugározza felénk a depressziót, viszont ahogy úgy húsz perc után sikerül erre a hangulati világra ráhangolódnunk, már nem is érezzük annyira vontatottnak a művet, sokkal inkább tűnik érdekesnek ez a mérgező ködbe burkolt világ.

A történet tartalmi része remekül rávilágít a média tömegmanipuláló képességére, szerepére. A reklámok, a tévéképernyők, a hirdetőplakátok, az újságok szalagcímei uralkodnak. Hamis üzenetük befészkeli magát az agyadba, irányítani kezd, rávesz dolgokra, de te ebből mit sem érzel, csupán azt, hogy valami nincsen rendben, ám konkretizálni nem tudod magadban a hibát. A Mellékhatásoknak ez a téma azonban igazából nem más, mint ürügy, amelynek segítségével bemutat néhány olyan karaktert, akik pont a média által nyújtott eszközöket felhasználva képesek manipulálni másokat, elhitetni saját igazukat. Az ellenük létrehozott fegyvert alkalmazzák más emberek kárára. Zseniális kettősség!

A film nagy nézővonzó ereje az impozáns színészgárda. Rooney Marában az elkövetkező évtizedek egyik legnagyszerűbb színésznője testesül meg, ez most már kétségtelen. A színésznő tökéletesen hasonul karakteréhez, az egész film alatt rideg, távolságtartó, szinte már félelmetes. Jude Law is egészen lenyűgöző, ahogy átadja a figura stresszhelyzetben is higgadt, átgondolt elmével rendelkező jellemét. Catherine Zeta-Jones leginkább egy tanárnénis pornó főszereplőjére hajaz, aki még csak a film bevezetőjénél tart, azonban idővel ez is indokolttá válik, szóval ne tessék túl korán ítélkezni. A színészgárda egyetlen gyenge pontja természetesen Channing-mi a faszomat keres ez Hollywoodban?!-Tatum. Ettől függetlenül megtudom érteni a rendezőt, hiszen Tatum nyilván nem kevés agyhalott tinilányt vonz a mozikba. Végül is a bevétel az egyik legfontosabb szempont, hogy a fene esne belé, de sajnos így van ez.

A Mellékhatások természetesen nem kiváló film, azonban képes valami egészen újat nyújtani, ami egyértelműen Soderbergh zsenialitásának köszönhető. Akadnak hibái, nem biztos, hogy a lassú tempó mindenkinek bejön, de mégis kiemelkedő darab, különösen ebben a kifejezetten ínséges filmévben. Van benne erő. 8/10.