Kérte: Bagaj

„ Én voltam az eszköz, te pedig az áldozat. ”

Alfred Hitchcock a thriller atyja, a filmtörténelem egyik legfontosabb alkotója, akit nem szabad, és igazság szerint nagyon nem is lehet megkerülni. A Psycho klasszikus zuhanyzós jelenetének másolatával ma már egy egyszerű tv-reklámban is találkozhatunk, de a Madarakkal kapcsolatban is sok utalásra figyelhetünk fel, ráadásul tavaly film is készült a rendezőről, még ha minőségileg állítólag nem is lett olyan kiemelkedő. Sok-sok mozgókép van a számláján, rengeteg elismert, és sokra tartott művet hozott tető alá. A Psycho, a Hátsó ablak, és a Madarak mellett nyugodtan említhetjük a Szédülést is, mint szintén kiemelkedő alkotást.

Scottie ( James Stewart ) rendőrként dolgozik, ám súlyos tériszonyban szenved, ami cselekvőképtelenné teszi, aminek következtében egyik munkatársa lezuhan egy emeletes ház tetejéről. Scottie nem bír a bűntudattal, így kilép a rendőrségtől. Ekkor azonban felkeresi őt régi osztálytársa, Gavin Elster ( Tom Elmore ), aki magánnyomozói feladatot akar adni főhősünknek. Scottie vonakodik, de végül belemegy, ugyanis az ügy eléggé érdekes: Elster feleségét, Madeleinet ( Kim Novak ) ugyanis minden jel szerint egy évtizedek óta halott nő lelke szállta meg.

Igazi klasszikus nagy thrillerről van szó. Rejtélyes alaptörténet, izgalmas cselekményvezetés, feszültség, és meglepő csavar. Ezek mind megvannak a Szédülésben. Hitchcock kimért stílusban adagolja az információkat, a különösebbnél különösebb események hálózatába ágyazva. Gondolkodásra ösztönzi a nézőt, teljességgel félrevezeti, aztán alaposan meglepi. A Szédülés fölött egyáltalán nem járt el az idő. Talán pont ez a rendező legnagyobb érdeme: Képes volt igazán időtálló alkotásokat készíteni, amelyek több, mint ötvenöt évvel később is ugyanúgy ütnek, mint bemutatásuk idejében.

Egyetlen dolog azért van, ami nem igazán tetszett, és ez elmondható Hitchcock más filmjeiről is, legalábbis azokról, amikhez szerencsém volt. Ez a probléma nem más, mint a szereplők kimért eleganciája. Kulturált úriemberek és úri hölgyek a szereplők, akik szavaikat és mozdulataikat alaposan megválogatják. Engem ez marhára irritál, valahogy műanyag hatása lesz az összképnek. Persze, ez nyilván személyes fogyatékosság.

James Stewart alakítása fantasztikus! Helye van a legnagyobbak között. Bizonyosságot tesz arról, hogy kimeríthetetlen színészi tárházzal rendelkezik. Rátudunk hangolódni a személyiségére, tudunk vele együtt izgulni, és egy thrillernél ez az egyik legfontosabb szempont. Kim Novak játéka is egészen lenyűgöző, és hogy milyen gyönyörű volt ez a nő, aztamindenit!

A Szédülésben fontos szerephez jut a félelem Scottie tériszonya képében, az őrület és a bűntudat egyvelege, majd a megszállottság is. Mindezeket a rendező és Robert Burks operatőr kiváló vizuális ötletekkel teszik hatásosabbá. A hirtelen fókusztávolság-váltás valóban kiváltja a tériszonyérzetet, és Scottie rémálomjelenete is piszkosul hatásos. A befejezésben pedig fekete hangulat kíséretében jelenik meg a bűn és bűnhődés témaköre. Az összképet pedig Bernard Herrmann gyönyörű zenéje teszi teljessé.

Műremek. Kétségtelenül ebbe a kategóriába sorolandó a Szédülés. Makulátlan thriller, ennyi év után is beszippant és két órán át el sem enged. 9/10.