A legutóbbi epizódkritika óta már tíz rész lement az Odaát nyolcadik évadából, és habár a sorozattal kapcsolatos rendszeres posztolással felhagytam, annyit elmondhatok, hogy az aktuális szezon is legalább annyira kiváló és magával ragadó, mint a korábbi hét. Természetesen mindig becsúszik, a korábbi évadokban is előfordult, egy-egy kevésbé maradandó epizód, de számuk elenyésző. Az ok, amiért most mégis úgy határoztam, hogy írok a legfrissebb részről, az, hogy a nyolcadik évad befordult a célegyenesbe. Sam és Dean már hajszálnyira vannak attól, hogy mindörökre bezárják a Pokol kapuit, amihez minden erő, minden oldal másképpen viszonyul, és a tizenkilencedik epizódban a szereplők ösvényei összefutnak, egybekapcsolódnak.

Kevin a korábbi epizódokban sokat haladt a Pokol táblájának fordításával, ami által kiderült, hogy Crowley birodalmának bezárásához három próbát kell kiállni, melyeknek súlya egy véletlen következtében Sam nyakába szakad. Az egyik korábbi részben sikeresen végrehajtotta az első próbatételt, megölt egy pokolkutyát, majd megfürdött a vérében. Ám ezúttal a második feladat sokkalta nehezebbnek tűnik. Samnek fel kell hoznia egy ártatlan lelket a Pokolból és felküldenie a Mennybe. Természetesen a Winchesterek választása a jó öreg Bobbyra esik, akiről kiderül, hogy Crowley a Pokolba taszította. Persze, a sötétség birodalmába nem egyszerű bejutni, Samnek megállapodást kell kötnie egy kaszással, aki elviszi őt a Purgatóriumba, ahonnan viszont már egyedül kell továbbmennie, és eljutnia a fortyogó üstök földjére.

A legnagyszerűbb élmény az új epizódban Bobby visszatérése, aki alaposan be van már rágva a démonokra, és morcosabb, mint valaha. Természetesen a jól ismert Balls! sem marad el, meg az összehúzott szemöldökkel való dorgálás. Jim Beaver élvezte, hogy visszatérhetett a baseballsapkás vadászveterán bőrébe. Az ötlet, hogy Sam egyenesen lemenjen a Pokolba, rendkívül jó. Eddig furcsa módon kerülték az alkotók ezt az irányt, a harmadik évad végén láthattunk csupán hasonlót, amikor is Dean a keresztúti démonnal kötött alkuja miatt a Pokolba került. Ezúttal azonban Sam önként kel át Crowley királyságába, és ebből igazán bugyuta kivitelezés is lehetett volna, ám a Pokol nem több ebben az epizódban, mint néhány nyomasztó, vörösen izzó folyosó, kőtömlöcökkel, vérző, szenvedő lelkekkel, és hideg rácsokkal. Nem is próbáltak az alkotók beleerőltetni a képbe mindenféle szörnyetegeket, lángcsóvákat, vagy akármiket. Úgy ábrázolják a Poklot, ahogy az a legfélelmetesebb: A mindenség legbrutálisabb börtöneként. Sajnos csak rövid ideig tartózkodik a cselekmény odalent, remélhetőleg hamar visszatérünk még a Pokolba.

Amint említettem már, a sorozat szálai összetalálkoznak ebben a részben, az érdekek összefonódnak vagy éppenséggel összeütköznek. Crowley és a Winchester-testvérek ellentéte már egyenesen pattanásig feszül, előkészítve a várhatóan pusztító erejű robbanást - Mark Sheppard még mindig óriási arc. Megérkezik a Castiel után loholó Naomi is, a Mennyek helytartója, akinek céljait még mindig homály fedi. Ráadásul belefolyik a cselekménybe a sorozat legbarátságosabb szörnyetege, Benny is. És mindez nem lesz kicsit sem tömény a negyvenperces epizódban, az alkotók tökéletesen osztották be a játékidőt, a rendező Guy Norman Bee külön dicséretet érdemel. Castiel kivételével gyakorlatilag a sorozat minden fontosabb szereplője feltűnik egy végtelenül izgalmas és a sorozattól már megszokott módon kreatív cselekményben, ami után akadálymentes az út a szezon utolsó három epizódja, egy remélhetőleg minden eddiginél ütősebb finálé előtt. 9/10. Legközelebb az évadzáró résznek szentelek külön bejegyzést.