Habár a tavalyi év egyik nagy meglepetéseként elkönyvelt Dredd sokkal inkább hasonlít félfolytatásra, mint tényleges remakere, azért szerintem nyugodtan sorolhatjuk utóbbi kategóriába is, mert egy centiben sem kapcsolódik az első filmhez. Sylvester Stallone és Karl Urban. Lássuk, melyikük tudta magasabb szintre vinni Dredd bíró figuráját!

Dredd bíró ( 1995 )

A poszt-apokaliptikus korban a rendet őrző képregényhőst először 1995-ben álmodták a vászonra, a főszerepre pedig nem kisebb sztárt, mint a jó öreg Slyt nyerték meg. Az egykori Amerikára már csak óriási fallal elzárt nagyvárosok emlékeztetnek, kint pedig a puszta és perzselő Átok földje terpeszkedik. Ám a kialakult helyzet egy minden korábbinál erőteljesebb rendfenntartó erőt, a bírák szervezetét teremti meg. Köztük is a legelhivatottabb Dredd, akinek első a törvény, és annak betartatása. Ám egyszer csak olyan csapással kell szembesülnie, amire soha nem gondolt volna. Egyik régi ellensége ( Armand Assante ) kiszabadul a börtönből, és koholt vádat generálva gyilkosságért elítélteti a bírót, aki börtönbe kerül. Akinek ezután nem marad más célja, csak a bosszú.

Komolyabb baj nem lenne a Dredd bíróval, ha nem lenne szemmel látható, hogy gyerekeknek készült. Igaz, ilyen forgatókönyvvel akkor sem lenne egy maradandó darab, de legalább egyszer végig lehetne nézni kínszenvedés nélkül. Merthogy a Dredd bíró kínszenvedés, a néző félóra után elveszíti a maradék érdeklődését is a produkció iránt, és ki is kapcsolja, ha nem akar róla később kritikát írni. Én viszont végigyötrődtem a szerencsére nem túl hosszú játékidőt. A legfőbb következtetés, amit letudok vonni, hogy a szövegkönyv borzalmas. Ahogy haladunk előre a cselekményben, úgy szaporodnak meg a hülyébbnél hülyébb szóviccek, míg végül a szereplők már csak ezekben a kínkeservesen összefosott egysorosokban tudnak megnyilvánulni. Maga a történet Dredd bíró személyes múltjára, eredetére építkezik, és egy remek fordulatot is kapunk, ám az előadásmód felháborítóan súlytalan, így hatását vesztik még a forgatókönyvnek azon részei is, amelyek amúgy jók lettek volna. Szóval ágyúgolyó Danny adott egy pofont a szarnak. Ja, igen, Danny Cannon a film rendezője, csak műve pocsék szövegkönyve rám is hatást gyakorolt. A zeneszerző amúgy nem kisebb név, mint Alan Silvestri, aki azonban sikeresen lemásolja önmaga Vissza a jövőbe-hez gyártott soundtrackjét, csak sokkal silányabb kidolgozásban. Sly a főszerepben amúgy eléggé badass, bár őt nem lehet nem szeretni. A színészgárda amúgy tényleg nem rossz, Armand Assante fő gonosza kifejezetten hatásosra sikeredett, és a női főszereplő Diane Lane is jól hozza a figuráját.

Összességében azonban időpazarlás belekezdeni a Dredd bíróba, úgy is 20 perc után kinyomod a francba.

Dredd ( 2012 )

Hogy utána tégy egy próbát a feldolgozással is, melyről csak jót hallasz, ám az első film ismeretében félsz komolyabban reménykedni. Emlékszünk még A rajtaütésre? Na, a Dredd kb. ugyanazt az alapötletet járja körül, felruházva a cselekményt a poszt-apokaliptikus légkörrel. A filmet Dredd ( Karl Urban ) lenyűgözően megírt és nagyon hatásos nyitónarrációja indítja, majd hamarosan belecsöppenünk a dolgok közepébe. Dredd bíró és egy mellé kirendelt újonc, a fiatal telepata mutáns, Anderson ( Olivia Thirlby ) az úgynevezett Ma-Ma klán bázisául szolgáló háztömbbe érkezik, miután ott a drogterjesztő csoport tagjai kihajítottak három konkurens tagot a végtelenedik emeletről. Elfogják a banda egyik tagját, ám hogy a klánvezér Ma-Ma ( Lena Headey ) megakadályozza a fogoly vallomástételét, lezáratja a háztömböt, és hajtóvadászatot indít a bírák ellen. Ezt követően pedig nem történik más, minthogy Dredd és Anderson megpróbálnak túlélni, és eközben sorra aprítják az ellent.

Mondom, tiszta Raid az egész, persze nem annyira ütős, de nem hiszem el, hogy aki látta a fantasztikus indonéz akciófilmet, nem gondol szintén erre, ha megnézi a Dreddet. Ez nem annyira negatívum, inkább érdekesség. Merthogy az akciók azért itt is a helyükön vannak, ráadásul meglepően kegyetlen a film, ömlik a vér szinte minden percben. Van egy látványelem, amit az alkotók egyenesen a tökélyre visznek, mégpedig a lassítás. A sztori gócpontja ugyanis egy új drog, a lassító, amitől a fogyasztó úgy érzi, mintha az idő sebességének csak 1%-ával telne. Így mi is gyakran átéljük ezt, ráadásul lenyűgöző hatásfokon. A fényképezés sötét, még az élénkebb színek is fekete-irányú tónust kapnak. Itt semmi komolyabb tartalommal, meg eredetkutatással nincs amúgy dolgunk, egyszerű zúzda az egész, viszont borzasztó stílusosan kivitelezve. Karl Urban egyszer sem veszi le a sisakját, míg Sly meg gyakorlatilag soha nem viseli, így csak a színész hangjátékát tudjuk érdemben figyelni, ami viszont félelmetesen jó. Thirlby nem egy nagy durranás, ellenben Lena Headey, aki 2012 egyik legerőteljesebb gonosz karakterét kelti életre. Egyszerre félelmetes gonosztevő, kegyetlen mészáros, és kiélt kurva. A színésznő pedig óriásit alakít. Rendesen el is csúfították őt a szerep kedvéért, kapott egy nagy vágást az arcára, és a haját is lenyírták. Reméljük, azért a hosszú, szőke fürtök "visszanőnek" a Trónok harca következő évadára.

Elérkezvén a játékidő végére újra hallhatjuk a címszereplő monológját, mellyel a filmet is indította, aztán pedig elégedetten kapcsoljuk ki a lejátszót egy Ez jó volt! sóhaj kíséretében.

Akinek még kérdés lenne, annak elárulom, hogy a Dredd egyértelműen Reform, kőkemény akciómozi, nem pedig gyerekes bohóckodás, mint a Dredd bíró. A rovat eddigi eredményeit elnézve lehet hogy el kéne gondolkodnom a feldolgozásokkal kapcsolatos ellenérzéseimen.