„ Nem az a bátor, aki tudja, mikor vegyen el egy életet, hanem az, aki tudja, mikor hagyja meg. ”

Tíz évvel ezelőtt Peter Jackson filmfantasy-történeti, és egyben filmtörténelmi mérföldkővel köszöntötte az új évezredet, hiszen három egymást követő évben filmre vitte J.R.R. Tolkien monumentális tündérmeséjét, A gyűrűk ura-trilógiát ( a későbbiekben TLOTR ). Az elsöprő sikert látva nem volt kérdés, hogy a TLOTR, még kifejezetten gyerekfejű olvasóknak íródott előzményét, A hobbit című, szintén lenyűgöző regényt is a mozivászonra adaptálják. Az irodalmi mű terjedelemre rövidebb, mint egy-egy TLOTR-kötet, épp ezért volt érdekes, mikor megtudtuk, hogy Jackson kettő filmet akar csinálni a sztoriból, és egyenesen hihetetlen volt, mikor a direktor kijelentette, hogy ugyanúgy trilógiát készít A hobbitból, mint a TLOTR-ból. Hogy ne üssön be a rétes tészta-effektus, és hogy a kép is teljesebb legyen, Jackson begyűjtötte Tolkien összes, A hobbithoz kapcsolódó jegyzetét, továbbá minden függeléket, hogy teljesebbé, és hosszabbá tegye a történetet. És valóban, a Váratlan utazás közel három óra, és mégiscsak a tényleges regény harmadáig jut el a történet, hiszen tonnányi plusz jelenettel, és egy nagyon érdekes mellékszállal is kibővül. Peter Jackson megint megcsinálta!

 A címben forgó hobbit Zsákos Bilbó ( Ian Holm öregen, Martin Freeman fiatalon ), aki azon a bizonyos születésnapján, délután emlékszik vissza élete legnagyobb, sorsfordító, jellemformáló kalandjára. Hatvan évvel a TLOTR cselekménye előtt Bilbó irtózott mindennemű kalandtól, egész nap otthon ült, jókat evett, és pipázott. Ám egy nap megérkezik Zsáklakba a család régi barátja, Gandalf ( Ian McKellen ), és meghívja a hobbitot egy útra, ám a részletek egyelőre homályban maradnak. Bilbó nemet mond, ám ennek ellenére estére 13 törp és Gandalf is megérkezik hozzá. Mint kiderül, a törpök, a királyi korona örökösével, Tölgypajzsos Thorinnal az élen, Erebort, ősi királyságukat akarják visszafoglalni Szmógtól, a rettentő tűzokádó sárkánytól. Ehhez van szükségük egy úgynevezett betörőre, Gandalf ajánlására, Zsákos Bilbóra. A hobbit nemet mond, ám másnap reggel mégis gyors sprintben rohan a kis csapat után, ám már ekkor visszagondol meleg hobbit üregére. És nem is utoljára...

A bevezetés számomra egy egészen kicsit túl volt nyújtva, picit hosszúra sikeredett, de elképzelhető, hogy csak azért érzem így, mert olvastam a regényt, így mindenkiről tudtam pontosan, hogy kicsoda. Ám ez elenyésző apróság, a forgatókönyv egészen zseniális, Jackson, Guillermo del Toro ( aki kezdetben még a rendezői székben is csücsült ) és a többi író hihetetlen tehetséggel állapítják meg a történet harmadát, pont úgy, hogy még rengeteg kaland maradjon a második, és harmadik epizódokra. A függelékek segítségével, egészen meglepődtem, rengeteg plusz jelenetet sikerült hozzáfűzni az alaphoz, és ahogy fent is írtam, elindul egy nagyon izgalmas mellékszál, mely a regényben csupán érintőleges említést kap, és nem kisebb gonoszhoz, mint az Angmari Boszorkányúrhoz ( a lidércek vezére a TLOTR-ban, aki megszúrja Frodót Széltetőn ) kapcsolódik. A sztori kalandos jellegét is kiválóan adja vissza a szkript, és személy szerint nagyon örültem, hogy egy kifejezetten humoros vonulat is helyet kapott a filmben. Ez elsősorban a főszereplő, Martin Freeman érdeme, aki, komikushoz méltóan, pazar arcjátékkal teszi viccessé az erre szükséget képező képsorokat. Persze ez nem mindig van így, elsősorban megint csak a hősiesség és a dicsőség témaköre dominál, amit Jackson megint csak kiváló érzékkel adagol, hogy fokozatosan emelje a néző pulzusát, aki így a csúcspontoknál úgy érzi, menten felrobban. Ráadásul a háttérben már érződik, a mellékszálnak köszönhetően, a sötétség erősödése, ami ugye tudjuk jól, mikor teljesedik majd ki. Állatira működnek a különböző utalások a TLOTR-ra, elsősorban persze maga a gyűrű, és persze Gollam, aki "cukibb", mint valaha.

Látvány. E-S-Z-M-É-L-E-T-L-E-N-! Gyönyörű szép, új-zélandi helyszínek, kiváló effektek, csodálatos akciókoreográfiák. Elképesztő érzés ennyi év után újra érezni, egy vadonatúj filmben a TLOTR varázsát ( főleg úgy, hogy én a trilógia mindhárom részét csak DVD-n láttam, moziban egyiket sem ). Az orkok gyönyörűen gusztustalanok, a hegyigoblinok észvesztően kreatív kidolgozással rendelkeznek, Gollam pedig egy jelenség. Andy Serkis arc- és testjátéka a fejlettebb technikának köszönhetően még a korábbiaknál is jobban átjön, a ráhúzott vizuális burok pedig szemkápráztató. Kedvenceim az orkok szövetségeseiként, és hátasaiként funkcionáló óriásfarkasok, a vargok, valahogy így kéne a Trónok harcában is animálni a rémfarkasokat, ( persze tudom, hogy azért van egy "kis" költségvetésbeli különbség ). Flashbackekben láthatunk csatajelenetet is, ami pazar, de a történet jelenében játszódó harcok koreográfiája is, kiegészülve a néhol már-már ijesztően kreatív operatőri munkával, felejthetetlen élményt nyújt.

A karakterek jóval erőteljesebbek, mint a regényben, ez nagyon tetszett. Különösen Tölgypajzsos Thorint emelném ki, aki egyértelműen Aragornra hajaz, és ez remekül áll neki, főleg, hogy az őt életre keltő Richard Armitage is ugyanabból az erőteljes kisugárzású, férfias színészfajtából való, mint Viggo Mortensen. Martin Freeman, ahogy feljebb is írtam, remekül aknázza ki komikusi vénáját, de az igazi aduász mégis a jó öreg Ian McKellen, akiről csak úgy süt, hogy mennyire jól érzi magát a kissé öntelt, ám odaadó, barátságos, és szerethető mágus bőrében. Rövidebb, de annál fontosabb jelenetek erejéig egyéb régi ismerősök is feltűnnek, úgy mint Christopher Lee, aki 90, mondom, 90(!!!!) évesen még mindig rideg zsenialitással hozza Szarumánt, vagy éppenséggel Hugo Weaving, aki ismét Elrond képében jelenik meg, és itt van még Cate Blanchett Galadrielként.

Howard Shorenak óriási piros pont, amiért egy totál új, de majdnem TLOTR-szintű scoret rakott össze, és nem ugyanazokat a darabokat tolta Jackson és a nézők orra alá. Időnként felcsendülnek a korábbi trilógiából ismert dallamok, de rendszerint hangulatfokozási célból, és remekül működnek.

Ismét elindult valami. Egy új trilógia, egy új csoda, mely ugyanúgy megfogja mozgatni a filmvilágot, mint A gyűrűk ura, és ezért mérhetetlen tisztelettel tartozunk Tolkiennak, Peter Jacksonnak, Ian McKellennek, a komplett színészgárdának, Howard Shorenak, a maszkosoknak, az animátoroknak, a díszlet- és jelmeztervezőknek, a statisztáknak, Új-Zélandnak, és a halhatatlan Középfölde legendájának. 9/10.