George A. Romero a zombiapokalipszissel foglalkozó filmek atyja, ha egy filmvilágban kicsit is jártas nézőnek azt mondjuk, hogy élőhalott, biztos, hogy egy Romero által dirigált mű jut először az eszébe. A direktor első rendezése Az élőhalottak éjszakája volt, melyet mai szemmel már csak úgy lehet ( valamennyire ) élvezni, ha megpróbáljuk a filmet egy 1968-beli néző szemével látni.

Egy látszólag teljesen átlagos kora estén veszi kezdetét a történet, azon a napon, melyen kitör a zombivírus, és az egész világon feltámadnak, és emberi húsra vágynak a holtak. A film azonban csak néhány túlélőre koncentrál valahol Amerikában, akik egy farmer házában bújnak el az őket ostromló élőhalottak elől.

Borzasztó szájbarágós a forgatókönyv, ami egyáltalán nem gond, hiszen ezelőtt komolyabb zombis produkciókat meglehetősen ritkán láthatott a nagyközönség. Viszont a mai nézőnek kínszenvedéssé válik a produkció végigülése, és a falat kaparja, amikor már zsinórban vagy ötödször mondja el a rádióadás, hogy a lények megeszik áldozataikat. Gyakorlatilag az egész film egy másfél órás definíciót ad a zombi szónak.

Viszont ettől függetlenül még lehetne élvezhető a film, csakhogy van még negatívum, szintén a forgatókönyvben. Fájdalmas tapasztalni, hogy a kezdetben lenyűgözően mély szövegkönyv úgy félóra után átmegy Barátok közt szintű dialógusokkal operáló szennybe. A karakterek kidolgozása szintén lehetne jó, de viselkedésükkel az egészet elrontja a szkript, ugyanis a 95 perces játékidőből legalább 70 perc azzal telik, hogy a túlélők közti kettő alfa hím egymást basztatja és utálja, továbbá minden ok nélkül verekednek, majd egyikük le is lövi a másikat, de egyszerűen mindennemű indíték nélkül. Persze, nyilván a cél az volt, hogy rávilágítást nyerjünk a szomorú tényre, miszerint az emberek még az Armageddon kapujában sem tudnak egyetértésre jutni, és szövetséget kötni. De ez megint az, mint a zombi jelentésének szájbarágása, túl hosszan van kifejtve.

A színészi játékok förtelmesek, erőtlenek időnként, de ugyanakkor néha túlságosan is erőltetettek. Az élőhalottak kidolgozása kritikán aluli, a későbbi zombifilmek ezen része ( meg a többi is ) ezerszer jobban sikerült. A filmzene támadás az agyi tűrőképesség ellen, egyszerűen szétrobban tőle az ember feje.

Az élőhalottak éjszakája szörnyen unalmas, a mai nézőnek teljes mértékben élvezhetetlen katyvasz, melyet a nem rossz akciójeleneteknek, a jó alapötletnek, és a kezdeti jó startnak sikerül valamennyire megmentenie. 5/10.