Óriási rajongója vagyok a Family Guy című, immár 11. évadját taposó sorozatnak, mely a kreatív ötleteket, az intelligens üzeneteket keveri az elképesztően morbid, szókimondó, pihent agyú humorral. A széria kitalálója, Seth MacFarlane, elhatározta, hogy rendkívül egyedi stílusát a mozikba is berobbantja, így hát megrendezte a Ted című filmet, mely hangulatra és stílusra pontosan olyan, mint a Family Guy. Kell ennél nagyobb dicséret?

John ( Mark Wahlberg ) magányos kisfiú volt, ezért egyik karácsonykor merész kívánsággal állt elő. Azt kérte, inkább csak úgy magában a sötétbe belemondva, hogy frissen kapott plüssmackója keljen életre, és legyen örök barátja. És ugye jól tudjuk, hogy egy kisfiú kívánságánál semmi sem erősebb... Kivéve persze az Apache helikoptert. Így hát az aranyos játékmaci, Ted, másnap reggelre életre kell, és innentől kezdve Johnnal elszakíthatatlan jó barátok lesznek. Az életre kelt plüssállat természetesen nagy szenzáció, híre bejárja az egész országot. Ám filmünk jelenében John már 35 éves ( tehát Ted is valahogy akörül lehet ), a hírverés rég lecsendesedett, a két barát pedig a kanapén ülve tölti a délelőttöket Flash Gordont nézve, és füvet szívva. De John ettől még nem panaszkodik, hiszen van állása, lakása, jó barátja, ráadásul egy gyönyörű barátnője, Lori ( Mila Kunis ). Minden rendben zajlik, ám ekkor becsönget Lori és John kapcsolatának negyedik évfordulója.

Valami hasonlót vártam MacFarlanetől, de azt még én sem gondoltam, sőt, remélni sem mertem, hogy a Ted ekkorát fog ütni. Az atmoszféra teljes egészében a Family Guyból ered, ám a történeti körítés teljesen más, mégis, az összkép kibaszott módon működik, egyszerűen nem lehet vele betelni! Hiszen mit sem érnének a pihent agyú módon zseniális poénok, ha nem lenne épkézláb történet. De itt van sztori, ráadásul nem is akármilyen! Seth, ahol tudja, kikerüli a műfaji sablonokat, mikor már azt hinnénk, hogy jaj, most megint az lesz, mint a többi vígjátékban, akkor robbant be egy teljesen váratlan fordulatot, és tölt el minket a meglepődött elégedettség utánozhatatlanul jó érzésével. Rengeteg altesti humor, morbid beszólás, szexuális jellegű poén, és kimeríthetetlen tárháza a trágárságnak. Ez jön velünk szembe a Ted nézése közben, és ezt olyan szinten nem bánjuk, hogy bátran kijelentjük: Ilyen pazar vígjátékot már vagy tíz éve nem láthatott a nagyközönség. A Family Guyból megszokott pop kulturális utalások a Tedben is tömkelegével jelen vannak, végig igényesen tálalva.

Mark Wahlberg mindig is korrekt színész volt, a rábízott feladatokat kivétel nélkül, remekül ellátja. Ezúttal talán még egy fokkal fantasztikusabb, bár ez egy olyan jókedvű történet, hogy szerintem a színészek egyszerűen csak elengedték magukat és jól szórakoztak a forgatáson. Mila Kunis már egy ideje rendszeresen dolgozik a rendezővel, hiszen a Family Guy Megjének állandó angol hangja. Egyik kedvenc színésznőmről van szó, ezt talán már említettem korábban, és azért szeretem különösen, mert mindig sikerül azt az érzetet keltenie a nézőben, hogy karakterének életre keltését a kisujjából rázta ki, magyarul, mérhetetlen könnyedség sugárzik a játékából. És akkor a főszereplő. Ted, a plüssmaci, aki valószínűleg zárós határidőn belül a vígjáték történelem fontos alakja lesz, főleg, ha Seth megörvendeztet minket még egy-két folytatással ( kinézzük belőle, ugye... ). Tedhez fogható laza, életvidám, szórakoztató figurát ritkán látni a filmvásznon, továbbá az is egyedülálló, hogy egy vígjáték címszereplője ennyire nyíltan szembemenjen a megszokott sablonokkal. De hát pont ezért szeretjük ezt az egész filmet, és MacFarlane stílusát, nem? Mert leszarják az elvárásokat, és szándékosan szembemennek velük, miközben könyörtelenül elmondják véleményüket mindenről, amiről csak lehet.

A Ted nem csak 2012, de az utóbbi jó pár év legjobb vígjátéka a Shop stop 2 óta. Már épp ideje volt, hogy Kevin Smith kapjon egy vetélytársat. Remélhetőleg Seth MacFarlane még sok hasonlóan kiváló mozifilmmel örvendeztet meg minket. Akárki akármit mond, dögöljek meg, ha nem adok a Tedre egy jó emberes 9/10-et.