Kérte: Dr. Jones
Nincs ember, akinek nem ugrana be semmiféle kép, ha azt mondják neki, hogy Clint Eastwood. Persze legtöbbször elsősorban A jó, a rossz és a csúf Szöszije villan fel, amint épp a temetőben állva vív pisztolypárbajt Lee Van Cleef-fel, és Eli Wallach-hal. A western-korszak a '70-es évek végére lecsenget, és azóta sem éledt újjá, annak ellenére, hogy időről időre mindig érkezik egy-egy olyan darab, ami érdemes lenne a másodaranykor nyitóművének. Eastwood maga is próbálkozott egyszer, bár a Nincs bocsánat sokkal inkább a nagy korszak előtti tiszteletadás, semmint reneszánszt tervező darab. Az már más tészta, hogy talán a valaha volt egyik legunalmasabb film...
Will Munny ( Eastwood ) egykor részeges, tomboló vadállat volt, nem egy gyilkosság szárad a lelkén. Ám egyszer belépett életébe felesége, aki örökre megváltoztatta, és leszoktatta az alkoholról Willt. Mára már azonban az asszony meghalt, az egykori gyilkos pedig egy Isten háta mögötti kis birtokon, két kisgyerekével közösen gazdálkodik. Egy nap felkeresi a magát csak A Schofield Kölyöknek nevező lelkes fiú ( Jaimz Woolvett ), és társául kéri Munnyt. Le kéne vadászni ugyanis két cowboyt, akik egy este összeszabdalták egy kurva arcát a Big Whiskey-beli bordélyházban. Az ottani seriff, Little Bill ( Gene Hackman ) ugyanis bírság ellenében útjára engedte a vandálokat. A kurvák által kitűzött vérdíj 1000 dollár. Munny egy ideig gondolkodik, majd felkeresi régi barátját, Ned Logant ( Morgan Freeman ). Végül hármasban indulnak a cowboyok után, ám még ők maguk sem gondolnák, mennyire unalmas hátborzongató kalandokban lesz részük.
A forgatókönyvvel alapjáraton természetesen az égvilágon semmi probléma nincsen, nem is kell több egy fasza westernbe. A gond az, hogy Eastwood rendezése elkeserítő módon vérszegény. A főhős Munny végig kesereg a film alatt, fél a haláltól, a régi időkre gondol. Pontosan ez érezhető ki a direktori munkából. Clintet rabul ejtették a '60-as évekbeli emlékek, és mintha az elmúlás tudatának csapdájába esett volna, teljesen kedvetlenül komponálta meg a Nincs bocsánatot. A film végére megérkezik egy bosszúszál is, ami egyáltalán nem illik az eddig látottakhoz, annak ellenére sem, hogy tényleg marha zúzós. Egy film vagy legyen fejvadászwestern, vagy bosszúfilm, a kettő együtt nem megy. Az unalom a tetőfokára hág, a produkcióban az égvilágon semmi érdekes nem történik. Hőseink lovagolnak, majd alszanak, Little Bill közbe néha verekszik egyet, majd a két szál összefut, de az utolsó tíz perc bosszúhadjáratáig semmi érdemleges nem köti le a néző figyelmét. Túlnyújtott, és csak időnként hatásos párbeszédek váltogatják egymást.
Persze Eastwood játéka a maga szokásos goromba módján ismét zseniális, és Morgan Freemanben sem kell csalódnunk. Gene Hackman egész karakteres fő gonoszt formál meg, bár néha kicsit értetlenkedünk, hiszen a figura időnként egészen jószívű, máskor vérengző vadállat. Mintha tudathasadása lenne.
Mindemellett ami mindenképpen pozitívum, az a fantasztikusan gyönyörű fényképezés. A füves puszták, a szépséges naplementék bemutatása mind magával ragadóak, el lehet veszni a film vizuális világában. De sok panaszunk a zenére sem lehet. Persze már rég leáldozott a nagy Morricone-muzsikának, azért Lennie Niehaus is eléggé odateszi magát, és megérinti a néző lelkét szép dallamaival. A film kereteként szolgáló nyitó és zárónarráció, a megegyező képi beállításokkal a film kiemelkedő pozitívuma.
Borzasztó unalmas, az elmúlt dicsőségen kesergő film a Nincs bocsánat, egy pillanatra sem tud magával ragadni, a történetet nem lehet átérezni. Ez csak egy 5/10. Persze, ha ezt Clint Eastwood megtudná, nyilván olyan csúnyán nézne rám, hogy még a tökeim is leszáradnának, hiszen mégis ki a fasz vagyok én, hogy a filmtörténelem élő legendáját kritizáljam!
