Movie Tank

A tökéletes trükk ( 2006 ) - II. Olvasói Hét

2012. augusztus 21. - Sparrow

Kérték: nayl, Sh1mmy


Christopher Nolant nyilván nem kell senkinek bemutatni, a jelen generáció egyik legtehetségesebb, legkreatívabb rendezője. Mindig eredeti, újító módszerekkel nyúl a filmjeihez, ennek köszönhetőek olyan mesterművek, mint az Eredet, vagy a direktor már most halhatatlanná vált Batman-trilógiája. Ám A tökéletes trükkben valahogy mégsem passzolnak úgy a dolgok, ahogy azt Nolantől megszokhattuk.

prestige.jpg

A történet kettő rivális bűvész pályafutását, és versengését követi nyomon a 19. és a 20. század fordulóján. A sztori több tér és időbeli síkon játszódik, a középpontban pedig a címadó tökéletes trükk, a teleportáló ember mutatványa foglal helyet. A két főhős kemény küzdelmet folytat annak érdekében, hogy rájöjjenek a másik titkaira, módszereire, ám ennek előbb utóbb véres, és halálos következményei lesznek.

Természetesen szó sincs arról, hogy A tökéletes trükk rossz film lenne, csupán hiányzik belőle az az energia, és az a magával ragadó atmoszféra, ami amúgy Nolan műveire jellemző. Ez a film legnagyobb hibája: A hangulat nem üti meg, sőt, meg sem közelíti a megfelelő szintet, így a film összhatása is fájó módon csökken, és akármennyire is rossz ezt leírni, a produkció unalmassá, és érdektelenné válik a néző számára. Ezt tetézi a túlságosan is kusza forgatókönyv. A nézőnek olyan érzése lehet, mintha a Nolan testvérek a saját szkriptjükbe zavarodtak volna bele teljesen. A játékidő vége felé közeledve dupla csattanóval igyekeznek a kedvünkre tenni az alkotók. Ezen fordulatoknak furcsa kettősségük van. Annak ellenére, hogy alapötletük zseniális, a hatásuk majdnemhogy nulla. És itt megint csak a gyatra hangulat okolható.

the_prestige.jpgViszont. Van nekünk itt egy elképesztően fantasztikus színészgárdánk, melynek minden egyes tagja a lehető legjobbat igyekszik nyújtani. A két rivális bűvészt Christian Bale és Hugh Jackman alakítják. Balet kifejezetten jó látni a tőle szokatlan, negatív kisugárzású karakter szerepében, viszont épp ezért még nagyobb érdem, hogy a színész szokásához híven ezúttal is zseniális játékot produkál. Jackman viszont egyenesen csodát művel. Nem túlzok, ha azt mondom, hogy élete legjobbját nyújtja, különösen az érzelemkifejezésre hangsúlyozó jelenetekben remekel az aktor. Michael Cainere nem érdemes sok szót fecsérelni, hiszen úgyis mindenki tudja, azok is, akik nem látták a filmet, hogy a színészóriás magasan kiemelkedik az amúgy sem kispályás gárdából, ráadásul úgy, hogy egy vérbeli mellékszerepet osztott rá Nolan, túl sok jelenete nincsen. Scarlett Johansson bájosan hozza a karakterét, meg persze ugye nagyon szép is.

Számomra A tökéletes trükk nem hozta az elvárt színvonalat. Nolan többi munkájához képest gyenge. Ez csak egy 6/10, de a legerősebb fajtából.

A bejegyzés trackback címe:

https://movietank.blog.hu/api/trackback/id/tr24685305

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Aleka 2012.08.21. 17:52:28

Úgy érted nem elég hangulatos és izgalmas, a versengésük mivolta, valamint a naplók által vezérelt több idősíkra bomló cselekmény?(Itt érdemes megmelíteni, hogy ez egy könyvadaptáció, és a regény csupán a két bűvész naplóját tartalmazza, ennek kifordítása és átrendezése teljesen a Nolan tesók érdeme)Csodálkozom, hogy David Bowie-t nem említetted meg Nikola Tesla szerepében, ami egy eszméletlen hangulatforrás és egy óriási cameo. Valamint a fordulatok sem éppen hatástalanok, főként, hogy midnkettő sokadjára késztet arra, hogy gondoljuk át a cselekményt. Ráadásul egyik a földhöz ragadottabb, másik az elszáltabb oldalt képviseli és ezen kettősség nekem örökké összeforrt a Tökéletes Trükkel.
Elnézést a hosszú ömlengésért, de a Prestige az egyik kedvenc filmem és Nolan egyik legjobbjának is tartom, úgy éreztem meg kell védenem. :) Persze, ízlések és pofonok! Mindenestre egyszer próbálj újra nekiülni, mert nem hiába olvasható a DVD-borítón a "nem elég egyszer megnézni" kijelentés, garantáltan észre fogsz venni pár olyan dolgot, amik fölött elsiklottál, lévén én még a negyedik nézésre is találtam elmélkedni valót(főként az összekuszált idősíkok miatt) :)

Bruse · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2012.08.21. 18:10:55

Nálam gyenge 7/10, de alapvetően én is csalódásként éltem meg, mivel ebben a steampunkos dologban (jövő a múltban) több volt. A legsúlyosabb probléma itt is az, hogy a karaktereknek nincsen mélységük, innentől kezdve akármi történhet velük, az nem fog meghatni. Az operatőri munka és a látványvilág azért a toppon van, a színészek is korrektek, a befejezés viszont bántóan gyenge.

Sparrow · http://movietank.blog.hu 2012.08.21. 20:47:24

@Aleka: Köszönöm, hogy ennyire kulturáltan írtad le az ellenvéleményedet. Nagyon ritka ez a kommentelőknél! Tényleg köszönöm!

Monrowia 2012.08.21. 20:56:48

A hangulata zseniális volt, 5 kedvenc filmem között van, nálam 10/10 a film. Minden perce csoda volt nekem

Monrowia 2012.08.21. 20:59:51

@Bruse: Azt írtad, hogy a karaktereknek nincs mélységük. Szerintem meg a viszonylag hosszú játékidőnek köszönhetően szépen ki lett fejtve mindkét szereplőnek a motivációja, érezni lehetett a fokozodó rivalizálást, és sérelmeket, ami kialakult köztük.

Aleka 2012.08.21. 21:41:48

@Sparrow: Jobban szeretem a véleménymegosztást, mint egymás véleményének a lehúzását és kár, hogy sokan nem így gondolkodnak erről.

Monrowia 2012.08.21. 21:52:23

@Bruse: Én tiszteletben tartom a véleményeteket, félreértés ne essék.

Bruse · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2012.08.21. 22:50:26

@Monrowia: Nem esett! :)
Leírtam a filmről a véleményemet, te csupán reflektáltál az egyik állításomra, mivel nem értettél egyet. Magam is ezt tettem volna! :D
süti beállítások módosítása