Ha képregényekről van szó, Frank Miller az a művész, aki mellett nem szabad, és nem is lehet szó nélkül elmenni. Legnagyobb különlegessége Millernek az, hogy egyszerre kiváló író és rajzoló is. Ez nagyon ritka jelenség a képregényiparban. Nyilván fölösleges megemlítenem, úgyis mindenki tudja, de azért mégis álljon itt, hogy Miller legismertebb, legnépszerűbb munkája a Sin City című sorozat, melyből jó pár történet magyarul is megjelent. Ezen kívül dolgozott már Daredevil, Rozsomák, és Batman képregényeken is. Ma viszont 300 című művéről lesz szó, mely a Dark Horse Comics gondozásában jelent meg a XX. század végén, és a 2006-os filmadaptáció magyarországi premierjével egy időben a képregényt is kiadták itthon. A történetleírást nem nyújtanám hosszúra, mert ha a történelem órákról nem is, a zseniális Zack Snyder-filmből nyilván mindenki tudja, aki nem olvasta a képregényt. A történet a thermopülai csatát eleveníti meg, mely Krisztus előtt 480-ban esett meg. A magát istennek tartó perzsa király, Xerxes, millió főt számláló rabszolgaserege élén indul Görögország ellen. A képregény a vérszomjas fenevad metaforáját alkalmazza a perzsákra, melynek következő áldozata a kicsi, de bivalyerős és büszke városállam, Spárta. Ám Leonidas király ahelyett, hogy behódolna, 300 legjobb katonájával tábort ver a Thermopülai-szorosban, ahol a túlerő nem számít. Ezúttal is Miller felelős egyaránt a történetért és a rajzokért is.
A történet előadásmódja igazán színvonalas, nagyon fontos szerepet kap a narráció, tulajdonképpen az egész sztorit a Plataianál harcra várakozó hadvezér, Dilios meséli a katonáinak. Az egész képregényt végigkíséri ez a nagyon választékos szóhasználattal operáló, magával ragadó narráció, így válik ez az egész mű legnagyobb pozitívumává. Habár a képregény viszonylag rövid, összesen kb. 100 oldalt számlál, mégis sikerül nagy horderejűvé válnia, és a fontosabb karaktereket is remekül bemutatja. A két legjobb figura természetesen Leonidas és Xerxes. Leonidas a becsület, az igazság, a kitartás, a halálig tartó küzdelem, és a tiszta, győztes megsemmisülés képviselője, de Miller pazarul érzékelteti az istenkomplexusos perzsa uralkodót is, annak ellenére, hogy Xerxesnek csupán egy jelenete van, ahol hosszabban beszél, de ezek a mondatok is erős belátást nyújtanak a személyiségébe, amit a szerző elképesztően hiteles minőségben dolgozott ki. A csatajelenetek monumentálisak, és habár számomra kicsit kevés van belőlük, de lenyűgözőek.
Frank Miller leginkább úgy híresült el, hogy szereti rajzaiban a manga stílust alkalmazni. Aki olvasta a Rozsomák: Adósság és becsület című kötetet, az tudja mire gondolok. De még annál az amúgy király képregénynél is jobban kijön a japán képregényművészet hatása itt, a 300-ban. A rajzokat tekintve az a legkülönlegesebb, hogy Miller jóformán egyszer sem használ kerek, vagy gömbölyded formákat, csak és kizárólag szögletes testekkel, alakokkal operál. Eléggé szokatlan, de el kell ismerni, hogy hatásos technika. Lynn Varley színei viszont nem jöttek be. A színhasználat túlságosan fakó, ezáltal a képregény is veszít az összhatásából.
Lehetett volna még egy 20 oldalas füzettel hosszabb, illetve a színeket tekintve sokkal erősebb tónusú, de összességében a 300 a képregényművészet megkerülhetetlen mesterműve, Miller életművének nagy dobása a Sin City, a Batman: Az első év, és a The Dark Knight Returns mellett. 9/10.
