Paolo

"- Hé, öreg! Ez az út vezet Rómába?

 - Miért, nem érzed a szagát? Bűzlik!"

Az évadnyitó után Neil Jordan ismét megírt egy remek epizódot, mely még a sorozat amúgy sem alacsony színvonalából is kiemelkedik. Az előző részben leginkább a kereszténység történelmi eredetén volt a hangsúly, ezúttal azonban sokkal fajsúlyosabb témákat feszeget az író-rendező. A Paolo című epizódban gyakorlatilag minden és mindenki kivetkőzik magából, és minden eddiginél jobban megmutatja igazi arcát.

Borgia pápa kénytelen rájönni, hogy míg ő és családja fényűzésben él, és mindennap ezüst és arany étkészlettel költik el ebédjüket, addig a római köznép minden eddiginél nyomorúságosabb sorsnak "örvend". Hogy bizonyságot szerezzen, Giulia Farnese és újdonsült szeretője, Vittoria társaságában meglátogatják Rómát az éj leple alatt. Az alkotók az etyeki filmgyárban létrehozták a tökéletes nyomor képét. Az emberek, még a gyerekek is az utcán, a különböző terek lépcsőin alszanak, egy kétségbeesett, félőrült asszony a halott kisbabájának kér segítséget, ráadásul mindenfelé galambok szennyezik a környezetet. A pápa elrendeli, hogy vizsgálják át a vatikáni pénz áramlását két évtizedre visszamenőleg, mert minden jel arra mutat, hogy a szegényeknek szánt összegek nem értek célt, hanem haszonleső bíborosok építettek maguknak palotákat belőlük. Emellett a Szentatya sólymokat rendel, hogy segítségükkel kiirtsa a galambokat Rómából.

Na, de a főcselekményszál mégsem ez, hanem Lucrezia és szerelme, Paolo története. Akik még emlékeznek az első évadra, nyilvánvalóan tudják, hogy Lucrezia gyermeke nem agresszív férjétől, hanem egy analfabéta lovászfiútól, Paolotól született. A fiú tudja, hogy hosszútávú kapcsolat nem lehet közöttük a társadalmi különbségek miatt, de legalább életében egyszer látni akarja a fiát, ezért felutazik Rómába. Lucrezia az édesanyja, és Cesare, illetve Micheletto segítségével összehozza a találkozót, csakhogy Juan végig szemmel tartja az eseményeket. Nagyon erősre sikeredett ez a történeti szál, adva van minden a bonyodalomhoz, hiszen Juan képtelen elviselni, hogy egy ilyen vidéki suttyó, ahogy az egyik örömlány mondja, együtt legyen a húgával. És itt kezdődik a karakterek kibontása: Juan gyakorlatilag teljesen kivetkőzik magából, minden korábbinál keményebben jön elő belőle az állat, mindenképpen szegény Paolo halálát akarja. Lucrezia a teljes mértékű józan ész mintaképe. Nem hagyja, hogy a szerelem elvegye az eszét, mert tudja, hogy az a lovászfiú halálát okozná. Persze azért igyekszik élvezni is a gyönyört. Cesare, mint a történet első számú rossz, de mégis jó figurája mindent megtesz, hogy ez az egy találkozás sikerrel járjon. Ebben természetesen segítségére van a jó öreg Micheletto is, a sorozat legjobban megírt mellékszereplője. Borgia pápára visszatérve: Egyre inkább azt sugallja a történet a néző felé, hogy habár a Szentatya nem veti meg a bűnös földi örömöket, azért mégis csak a jó cél vezérli, hiszen mindent megtesz, hogy a szegénységnek már nem is nevezhető nyomorból felemelje a római népet.

Hatásos, drámai, jól kibontott, a történetet nagy lépéssel előrébb vivő epizód volt ez. Nem értem, miért ne adhatnék rá 10/10-et, hiszen ezúttal még Giulia Farnese is szimpatikus volt.