Jó kétujjnyi port levakarva a Merénylet vagy Reform rovatról, elkészítettem ezt a régóta tervezett írást, melyben az 1958-as A légy film és David Cronenberg kultuszfilmmé vált feldolgozása mérkőzik meg.

A légy ( 1958 )

Andre Delambre ( David Hedison ) boldog családapa, de egyben zseniális tudós is. Kutatásai eredményeképpen feltalálja a világ első teleportálóberendezését, mely hibátlanul működik élettelen kísérleti tárgyak esetében. Ezzel feleségét ( Patricia Owens ) is lenyűgözi. Mikor azonban Andre élőlénnyel próbálja ki találmányát, konkrétan a família kiscicáján, az állat köddé válik, és nyoma sem marad. Mikor úgy tűnik, hogy a hibát sikerült orvosolni, a feltaláló magán próbálja ki az immár nagyobb méretű prototípust. Ám bogár kerül a levesbe, ugyanis egy egyszerű házi légy is kíváncsi, hogy milyen érzés lehet a a szerkezetben tartózkodni. Ennek következtében pedig nem várt tragédia történik: Andre átalakul emberméretű rovarrá, és már csak az a bizonyos, fehér fejű légy segíthet rajta. Feltéve ha sikerül megtalálni...

Kurt Neumann rendezéséről egyértelműen elmondható, hogy a korral nemesedett. Persze biztosan amúgy is nagy szenzáció volt ötven évvel ezelőtt, de a sok régi filmkészítői módszer pazar bájt kölcsönöz a produkciónak a mai néző szemében. Vitán felül áll, hogy igazi klasszikus született. A legeslegjobban működő elem a tipikus, klasszikus horrormuzsika, ami már nagyon régen kiveszett a mozikból. Erőteljes, hátborzongató dallamok fokozzák a feszültséget, és hiába játszódik a történet egy napfényes villában, a zene így is a frászt hozza a nézőre. A forgatókönyv a mesélés elmesélésével operál, vagyis már a film elején megtudjuk, hogy a feleség megölte Andret, majd ezt követően a nő elmeséli az előzményeket. Ebben a részben viszont már akadnak kifogásolnivalók. Például az, hogy gyakran unalmassá válik a cselekmény, elsősorban azért, mert számos elnyújtott jelenettel találkozunk, amikkel már erőltetett módon akarják a néző szájába rágni a történetet. Viszont a film üzenete örök érvényű. Az embernek nem szabad Istent játszania, nem szórakozhat a természet törvényeivel, nem változtathatja meg azokat. Ha mégis megteszi, az szörnyű következményekkel jár. Vagyis A légy a különböző tudományos felfedezéseket a természet elleni vétekként könyveli el.

A színészi játékok nagyon teátrálisak, mintha az aktorok szándékosan azt szeretnék elérni, hogy a néző egy pillanatra se feledkezzen meg arról, hogy amit lát, az nem a valóság. Ez nem szidás, mert furcsa módon ez a fajta színjátszási módszer remekül működik a filmben. Patricia Owens játéka egészen zseniális, egyértelműen ő teljesít a legjobban a gárdából. Vincent Price játssza Andre testvérét, és ha kicsit több teret kap, ő is sokkal emlékezetesebbet tudott volna alakítani, dicséretére váljon, hogy így is az ő arca ugrik be először, ha a filmre gondolok!

Maga A légy megtervezése eléggé gagyi, de ez már inkább hozzájárul a régimódi bájhoz. Az átalakult Andre szó szerint úgy néz ki, mint egy óriási plüsslégy, nagy, sárga szemekkel. A karakterhez emlékezetes jelenetek fűződnek. A kilátástalan bánatában tomboló, az összes teleportgépet szanaszét verő Andre-légy szívszorító látvány, ahogy a végső megvilágosodása is, ahogy rájön, hogy a természettel való játékért az életével kell fizetnie.

A légy ( 1986 )

És aztán Egyszer volt, hol nem volt, jött David Cronenberg, aki gondoskodott arról, hogy az '58-as eredetit mindenki elfelejtse. A légy nemcsak korához képest brutális, zseniális horror, de a mai néző is libabőrös lesz tőle. Az eredeti alkotás teljes átértelmezését láthatjuk ebben a kultfilmben. A történet kegyetlenebb, véresebb, a hangulat megannyi tónussal sötétebb.

Seth Brundle ( Jeff Goldblum ) tudósfeltaláló, aki, akárcsak Andre, megépíti a világ első teleportálógépét. A kísérletek folyását egy újságírónővel ( Geena Davis ) dokumentáltatja. Akárcsak az eredetiben, az élőlények átvitele itt sem működik elsőre. A különbség csak annyi, hogy míg a macska Neumann filmjében egyszerűen eltűnt, addig itt a kísérleti majom kifordítva érkezik meg, eléggé gusztustalan látványt nyújtva. Miután sikerül kiküszöbölni a hibát, Seth műve betetőzéseként önmagát akarja átvinni. Ez sikerül is, csakhogy a gépbe észrevétlenül besurrant egy légy, és mivel a szerkezet nem ismerte fel a két külön lényt, egyesítette őket. És ezzel megkezdődik a főhős fokozatos leépülése, melynek során szó szerint leválik róla minden, ami emberi.

És utóbbin van a hangsúly. A cselekmény azon elemén, ami az eredetiből úgy, ahogy van, hiányzik. A pusztítóan zseniális, és hiteles metamorfózis. Igen, hiteles, ezt nem csak töltelékszóként használom. A lassú, lépcsőzetes átváltozás olyannyira reálisra van megcsinálva, hogy gond nélkül elhisszük, hogy ilyen elmebaj a valóságban is megtörténhet. Seth először csak bivalyerős lesz, majd kicsattan. Aztán szépen lassan elkezd nőni rovari szőrzete, az arcát elborítják a kiütések, majd elkezdi a legyek emésztőnedvét felöklendezni, végül pedig a szó szoros értelmében kivetkőzik magából. A látvány pedig olyannyira elsőosztályú, hogy ha most csinálnám az ezzel foglalkozó listámat, 100%, hogy helyet kapna benne. Gyakorlatilag ez a metamorfózis képezi magát a cselekményt is, kiegészülve néhány drámai mellékszállal, melyek amúgy szintén pofásak.

Goldblum játéka messze kimeríti a zseniális fogalmát, lenyűgöző arcjáték jellemzi a színész teljesítményét. A lassan a tragédiájába beleőrülő karakter lelki változása is profin van bemutatva. Geena Davis játéka is tetszett, hibátlanul asszisztál a főszereplőnek, jó választás volt.

És hogy hogyan néz ki maga A légy? Egyszerűen csodálatos! Persze a szó brutálisan morbid értelmében. Egy életre kiveri a fejünkből az eredeti film plüssállatkáját. Teljes valójában nem csodálhatjuk sokáig, de ez is épp elég, így is örülhetünk, ha megússzuk rémálmok nélkül. A drámai zárás, mikor az óriáslégy rádöbben, hogy vesznie kell, rendkívül megható.

Merénylet vagy Reform?

Habár az 1958-as film vitathatatlan módon klasszikus, eredeti és szórakoztató, és 54 éves korára jobb, mint valaha, közelébe sem érhet Cronenberg zseniális, és magával ragadó agymenésének. Az 1986-os A légy egyértelműen Reform. 

Kommentben szívesen várom az ajánlásokat, arra vonatkozólag, hogy legközelebb mely filmeket hasonlítsam össze!