Kérte: Rolika35
Guillermo del Toro 2006-os rendezése három Oscar-díjat nyert: Legjobb operatőr, legjobb látvány, legjobb maszk. És ezen három téren A faun labirintusa tényleg kiváló, és már akkor egy remek film lenne, ha csak ennyi pozitívumot találhatnánk a nézése közben.
Spanyolország, 1944. A fasiszta Vidal kapitány ( Sergi López ) egy kicsi, erdőszéli településről székelve harcol a fák árnyékában megbúvó gerillákkal. Hamarosan csatlakozik hozzá újdonsült felesége, aki a szíve alatt hordja közös gyermeküket. Az asszonynak azonban már van egy kislánya egy másik, feltételezhetően azóta már halott férfitól. A lány neve Ofelia ( Ivana Baquero ), ő ennek a háborús hangulattal átitatott, tragikus fantasynek a főhőse. Egyik éjszaka meglátogatja egy tündér, aki a kertben álló, öreg labirintusba vezeti a lányt. Ott vár rá a faun, aki közli Ofeliával, hogy ő valójában a földalatti király gyermekének reinkarnációja, de ahhoz, hogy visszajusson birodalmába, teljesítenie kell három próbát.
Persze a tragikus jelzőt nem a film minőségére értem, hiszen az messzebb már nem is állhatna ettől az értékeléstől. Sokkal inkább a drámai stílust jellemeztem ezzel a szóval, hiszen A faun labirintusa nem egy boldog történet. Ebben a filmben a mesék, a gyermeki fantázia csap össze a kegyetlen valósággal, viszont a csata végkimenetele nem gyermektörténetbe illő. A háború pusztító ereje ugyanis fájóan könnyedén tiporja porba a tündérmesék boldog happy endjét. Habár ez teljes mértékben átjön, a forgatókönyv ezzel együtt mégis egy kicsit kevés. Maga a fantázia kaphatott volna több teret a háborúra és a Vidalra koncentráló jelenetek mellett. De ez hanyagolható negatívum, összességében annyira nem zavaró.
Del Toro rendezése biztoskezű direktorra vall, a karmesteri pálca egy pillanatig sem remeg meg a kezében. Guillermo úr írta amúgy a szkriptet is, aminek történéseit a kamera elé helyezve rengeteg drámai töltettel dúsította, igaz az elosztás nem a legjobb. Néhol nagyon sok az érzelem, máskor pedig túl kevés. A film vége azonban nagyon jól megtalálja a mértéket, sokakból könnyeket is kicsalhatnak a záróképek. Nagyon meglepett a nyers ábrázolású, véres brutalitás. A háború borzalmait, egy alapjában véve nem háborús filmben, pazarul mutatja meg a rendező, naturális stílusával megdöbbentve a nézőt.
A maszkmesteri munka csodálatos. Túl sok fantázialényt nem láthatunk, de akik tiszteletüket teszik, azok a lehető legnagyobb gondossággal vannak elkészítve. Az öreg faun ábrázolásmódja rémmeseszerűre sikeredett, a fenti képen is látható szörnyeteg pedig már-már horrorisztikus. A fényképezés remek. Guillermo Navarro mindig az adott jelenet érzelmi töltetének megfelelő színvilágba öltözteti a képet. Legtöbbször a szomorúság van jelen, ilyenkor a kamerabűvész a fakó kék és a szürke határán egyensúlyoz, viszont mikor Ofelia kirándulásokat tesz a fantázia birodalmába, az élénk, örömittas tónusoké lesz a főszerep.
Baquero talán a legjobb gyerekszínészi alakítást nyújtja, amit valaha láttam, végig hiteles, egy pillanatig sem irritáló. A karaktere néha butuska, de ezt megtudjuk bocsájtani. Sergi López ijesztő a brutális kapitány szerepében, és a mellékszereplők is remekül helyt állnak.
A faun labirintusa kétségtelenül mestermű. Picit, de tényleg csak egy picit jobb forgatókönyvvel valódi klasszikus is válhatott volna belőle. De így is kötelező darab.
