Kérte: navigations
Avagy nem hivatalos magyar címén a Mi vagyunk az éjszaka. Dennis Gansel német színekben indult, és igazán színvonalas vámpírfilmet adott át 2010-ben a műfaj kedvelőinek. A produkció különlegessége, hogy a stílusért nem különösebben rajongók is tudják élvezni a filmet, hiszen más műfajokból is válogat elemeket.
Lena ( Karoline Herfurth ) 18 éves tinilány, akit az anyja eléggé elhanyagol, így lezüllött tolvaj válik belőle. Mikor egyik este betér egy jónak tűnő szórakozóhelyre, felfigyel rá a szőke vámpír, Louise ( Nina Hoss ), aki két társával, Charlotteval ( Jennifer Ulrich ) és Noraval ( Anna Fischer ) járja az éjszakát, friss emberi vérre vadászva. Louise rögtön felfigyel Lenára, megharapja, így mikor a tolvajlány reggel fölébred, már ő is a vérszívók közé tartozik.
Kezdeném a legkisebb aprósággal, ami nekem mégis nagyon megtetszett. Ez pedig nem más, mint az, hogy a filmben egyszer sem használják a vámpír szót. Nyilván azért, mert erre még a legnagyobb gyökér is rájön magától, de ettől valahogy sokkal titokzatosabbá is válik a hangulat. A forgatókönyvírói apróságok, ugye. És ha már belevágtam, maradnék még néhány szó erejéig a szkriptnél. A maga módján nagyszerű. Nem akar átesni a ló másik oldalára, de mégis többet nyújt egy egyszerű popcornmozinál. A történet gerincét sablonok alkotják de a rá pakolt vér, hús, és bőr rengeteg kreatív ötletből áll össze. Ilyen az időnként megjelenő erőteljesebb brutalitás, amiért a rendező is érdemel dicséretet.
Maga a rendezés teljesen átlagos, de ezúttal nem is kell több, hiszen a remek forgatókönyv elviszi a hátán a filmet. Kiemelném a főcímet, ami gyönyörű zenével, szép képekkel ágyaz meg a hangulatnak. A betétdalválasztás is óriási, az adott jelenetekhez tökéletesen választották meg a számokat, amik persze inkább pörgősek, de néha a kifejezetten elgondolkodtató dallamok is megjelennek.
A főszerepeket játszó színésznők mind nagyon jól helyt állnak. A Lenat alakító Herfurth kezdetben egy elég gyenge Lisbeth Salander-hasonmás, viszont a vámpírráválást kísérő, remek effektek útján végbemenő átalakulása után kifejezetten szép lesz. Személyes kedvencem Jennifer Ulrich, aki a legjobb karaktert kapta. Körülbelül 100 éve járja már a földet 30 éves nő alakjában, és még mindig nem tud elszakadni régi, emberi életétől. Gyönyörű szép jelenetben búcsúzik el lányától, aki megvénülve haldoklik egy öregek otthonában.
A Mi vagyunk az éjszakát széles filmnézőrétegnek tudom ajánlani. Egyaránt nézzék meg a vámpírfilmek, a popcornmozik, és a könnyedebb drámák kedvelői is!
