Tarsem Singh 2011 - es fantasy filmjének nézése közben, de leginkább a stáblista alatt könnyen felvetődhet a nézőben a kérdés: A 300 új zsánert teremtett? Kétségtelen, hogy a Halhatatlanok a közelébe sem érhet Zack Snyder mesterművének, de a harcjelenetek kamerabeállításai és a "sivatagszínt" előtérbe helyező látványvilág egyértelműen a 2006 - os remeket idézik.
Theseus ( Henry Cavill ) egyszerű paraszt egy hegyi kis faluban. Természetes rendben folyó élete akkor borul fel, mikor az istenek ellen vonuló Hyperion király ( Mickey Rourke ) rátör a békés közösségre, majd a fiú szeme láttára kivégzi Theseus anyját. Ezt követően egy háborús történelmi filmet láthatunk keveredni a görög mitológiával és egy kis bosszúsztorival. Végső soron az lett volna a legjobb, ha ezen három műfaj közül csak az egyikre koncentráltak volna az alkotók.
A forgatókönyv közel sem hibátlan, viszont hatalmas pacsi jár azért, hogy legalább eredeti. Ezt úgy kell érteni, hogy a Halhatatlanok se nem remake, nem is folytatás, és nem egy könyvnek vagy videojátéknak az adaptációja. Ez a két Parlapanides saját története, és számomra már ez önmagában nagyon nagy pozitívum. De ahogy már írtam, a szkript nem tökéletes. Egyáltalán nem. A legnagyobb negatívum az istenek kezelése. Zeuszt, és bandáját nagyon furcsa módon szőtték bele a történetbe, karaktereik megírása pedig enyhén szólva furcsára sikeredett. Maga a történet sem nyújt sok újdonságot, az teszi egyedivé, hogy a feljebb már említett három műfaj alapjaiból van összegyúrva, de ez a legtöbbször inkább sok, vagy inkább a szó negatív értelmében véve furcsa.
Henry Cavillre hamarosan oda fog figyelni a világ, hiszen magát Supermant formálja meg a jövőre debütáló acélemberes produkcióban, ráadásul Zack Snyder dirigálása alatt. Vele kapcsolatban hasonló véleményen vagyok, mint Sam Worthington esetében. Cavill egyáltalán nem színészalkat. Ez nagyon gusztustalan megfogalmazás, de a fickó valahogy túlságosan is átlagos, nem 
igazán jegyezzük meg az arcát, a nevét is csak azért mert sorozatos szuperprodukciókban dugják az orrunk alá. Színészi képességek terén sem lép túl az átlagos kategórián, persze hozzá kell tenni, hogy Theseus figurája nem sok teret adott. Freida Pinto szép arcával és nem csekély mértékben felnyomott melleivel elszédeleg a filmben, a karaktere kezdetben fontosnak tűnik, hiszen jós képessége van, egészen addig, amíg megőrzi a szüzességét. Ezt azonban hamar feldughatjuk magunknak, hiszen a virgonc Theseus nem bír magával. Rourkenak már a jelenléte is eszméletlen hatással bír, tipikusan az a figura, akit nagyon bír az ember, de konkrétan szavakba önteni nem tudja, hogy miért. Egyszerűen azért, mert arc. Meg persze kiváló színész, és ezt, már amennyire Hyperion karaktere megengedi, a színész bizonyítja is. John Hurtnek van még néhány kellemes perce, őrá természetesen nem lehet sok panaszunk.
A film összképén a minden téren lehengerlő látvány dob nagyot. A már emlegetett, 300-ra emlékeztető színvilág, a sárga dominálásával tökéletesen működik, a nagy totálok pedig szemkápráztatóan gyönyörűek. A harcok koreográfiája, és az alkalmazott kamerabeállítások szintén a Snyder-filmre emlékeztetnek, csak sokkal több videojáték-beütésük van. A vér piros mint a málnaszörp, és természetesen nem spórolnak vele az alkotók, ontják rendesen. A finálét képező, három helyszínen játszódó végső harc lehengerlő látványorgiába torkollik. Kiemelendő az istenek és a titánok csatája.
A Halhatatlanok közel sem tökéletes film, klasszikus sem lesz belőle, az emberek nem fogják évtizedek múltán is felemlegetni. Viszont olyan szintű vizuális élményt nyújt, ami miatt kötelező egyszer megnézni!
