Sziasztok!

Ma délelőtt A gyűlölet című, francia filmdrámát hoztam nektek.

A történet középpontjában három jó barát, Vincent ( Vincent Cassel ), Said ( Said Taghmaoui ) és Hubert ( Hubert Kounde ) áll. Egy zsidó, egy arab és egy fekete srác, akik mégis tökéletesen megértik egymást, és szinte minden idejüket együtt töltik. Mindhárman lázadók, tüntetnek a rendszer ellen. A film egy napjukat meséli el, melynek előestéjén épp nagy összecsapás volt a rendőrökkel. A történet kisebb, különálló kalandokból áll, viszont egy szál végig átjárja a cselekményt. Az összecsapás estéjén egy fiatal, arab tüntető súlyosan megsérül egy rendőr pisztolya által. Haldoklik. Az egyik rendőr elhagyta a zűrzavarban a pisztolyát, amit Vincent megtalál. Megfogadja, hogyha a kórházban fekvő tüntető meghal, akkor ő lelő egy rendőrt.

Utálom ezt a jelzőt használni, de A gyűlölet egy vérbeli művészfilm. Nagyon érdekes, elvont, de mégis reális stílusban tárja elénk a cselekményt. A hangsúly a bomló társadalomba beleszületett, romló fiatalságon van, akik nem tudnak mit kezdeni a körülöttük összegyűlő káosszal, ezért inkább alkalmazkodnak hozzá. A film fekete - fehérben készült ezzel is alkalmazkodva a nyomasztó, feszült hangulathoz. Érezzük, hogy valami történni fog. Tudjuk, hogy ez a történet nem fog happy enddel zárulni. Néha feltűnik a filmben egy - egy pisztoly. Nem hosszú időre, de ezekben a jelenetekben mégis akkora feszültség van, amit egyetlen hollywoodi akciófilmnek sem sikerül elérnie, pedig azokban sokkal többet látunk fegyvert. Az egésznek a titka az, hogy a néző marhára közel érzi magához a cselekményt. Az az érzésed, hogyha kinézel az ablakon, simán megláthatsz hasonló dolgokat.

Vincent Cassel olyan szinten szenzációsan alakít, amiért egy szebb világban két Oscar - díjat is érdemelne. Mélyen beleéli magát a szerepbe, a káoszban megromlott, kicsit már - már őrült huligán karakterébe. Said Taghmaoui és Hubert Kounde is nagyon hitelesen játszanak, de Cassel közelébe egyikük sem ér.

A gyűlölet intő jel az egyre jobban romló társadalmak felé. Mert ahogy a filmben is elhangzik, a zuhanó ember a földet érésig azzal nyugtatja magát, hogy még minden rendben van. Hiszen nem a zuhanás számít, hanem a leérkezés. Mert akkor, a betonon, szétterülve hasalva már nincs menekvés, és a káosz előbb vagy utóbb mindenkit utolér, hacsak nem kapnak észbe, akiknek észbe kéne kapniuk. A mocskos valóságtól beteg fiatalokban felgyülemlő, tehetetlen düh nehogy a végén túlcsorduljon a pohár száján!

Dicsérendő még az operatőri munka és a vágás, melyek érdekesebbé teszik a filmet. A befejezés pedig a legsokkolóbb fajtából való.

A gyűlölet kötelező darab mindenkinek, egy igazán őszinte, fantasztikus történet, egy vérbeli tragédia, mely a mai társadalmak, a mai fiatalság tökéletes reménytelenségét mutatja be.

Köszönöm, hogy elolvastátok!

Sziasztok!