A brigantyk a világégés fenegyerekei. Ők képviselik a sorok közti lényeget, rajtuk áll vagy bukik minden. Aldo Raine hadnagy (Brad Pitt) vezetésével ezek a zsidó amerikai katonák náci skalpokat gyűjtenek, és csupán egyetlen céljuk van. Mielőtt rohadék, szemétláda, gátlástalan mindennapjaik leperegnek, a lehető legtöbb horogkeresztet viselő szarházit küldik előfutárként a Pokolba. Így mesél Quentin Tarantino a II. világháborúról és a nácizmusról.
Egy kicsit másképp, egy kicsit furcsán. Ám kétségtelen, hogy mocskosul hatásosan.
Tarantino 2009-es mesterművének forgatókönyve hihetetlen profizmussal megkomponált, isteni élvezeti értékkel bíró jelenetek sorozata, amelyekben a frappáns, és sokrétű párbeszédeknek, illetve monológoknak legalább olyan komoly szerep jut, mint a remekül megírt karakterek fokozatos, botrányosan szórakoztató kibontakoztatásának. Az érezhető szándékkal túlnyújtott képsorokban etetésre gyűlő galambok módjára tolongnak az ütősebbnél ütősebb gondolatok, amelyeken keresztül Tarantino kiforgatott módon, töménytelen fekete humort felhasználva vesézi ki a náci öntudatot, miközben előszeretettel helyezkedik bele a brigantyk német-gyűlölettől fűtött karaktereibe is, hogy eme kettősség által kerek egész történetet alkosson, ami nem kizárt, hogy minden lódítása, túlzása, és pofátlan viccelődése ellenére sokkal hitelesebb képet fest a világháború mindennapjairól, mint például egy depresszív holokausztdráma, vagy egy túlérzelgős katonafilm.
Quentin Tarantino rendezői fronton is kiválóan megállja a helyét, hiszen kimért érzékletességgel megkomponált jelenetei sodró lendülettel bírnak a párbeszédes szakaszok, és az akciójelenetek területén egyaránt. Minden idők egyik legkülönlegesebb, legegyedibb stílussal bíró, filmrajongóból lett művésze az őrá jellemző, remekbe szabott fokozatossággal építi fel képsorainak feszültségtartalmát. A higgadt alapvetéstől maximálisan átgondolt, precíz koreográfiák útján jutunk el az eszelősen száguldozó voltok szintjéig, ahol az izgalom tetőfokára hág, és gyakran, bizony, vér ontatik, de utóbbi is olyan mocskosul szórakoztató, morbid fekete humorral átitatott módon történik, hogy a szaftos epizódokat nézve egyszerűen nem bírjuk ki röhögés nélkül. Nincs vita, a Becstelen brigantyk a 2000-es évek egyik legszórakoztatóbb filmalkotása!
Brad Pitt hihetetlen beleéléssel lubickol Aldo karakterébe bújva. Maximális hitelességgel azonosul a mindig laza nácigyilkos alakjával, és ily módon jókedve bizony, hamar átragad a nézőre is. Christoph Waltz elképesztően ütős, és nagyszerűen szórakoztató játékot produkál a rohadék, gátlástalan korcs náci féreg, a zsidóvadász Hans Landa szerepében. Méltón kapott Oscar-díjat munkájáért. A családja nevében a nácik ellen bosszút esküdő francia lány, Shosanna figuráját Mélanie Laurent formálja meg egészen lenyűgöző módon. Kisebb szerepekben olyan nevek tűnnek föl, és nyújtanak emlékezetes színészi teljesítményt, mint Michael Fassbender, Diane Kruger, Daniel Brühl, vagy éppenséggel Eli Roth.
A Becstelen brigantyk igazi műremek! Nem feltétlenül ez Tarantino kibaszott mesterműve, hiszen az a Ponyvaregény, de ettől függetlenül elképesztően hatásos, veszettül szórakoztató alkotásról van szó, amit nem lehet elégszer látni. 9,5/10.